Szerző: Dömös Zsuzsanna

2023. április 6. 10:56

Hirdetésekhez használná a Meta a generatív MI-t

A technológiai óriás olyan eszközökön dolgozik, amikkel a szervezetek különböző célcsoportokhoz szabhatnák a megjelenített hirdetések vizuális elemeit.

A Meta technológiai igazgatója, Andrew Bosworth a Nikkei Asia lapnak adott interjújában említette meg, hogy a cég vezetősége, köztük Mark Zuckerberg vezérigazgató és Chris Cox ügyvezető igazgató az idejük jelentős részét a nemrég létrehozott, mesterséges intelligencia fejlesztésekre dedikált részleg egyengetésével töltik. A Facebookot és az Instagramot birtokló technológiai óriás februárban jelentette be a termékcsoport létrehozását, ami ezen belül is pontosabban a generatív mesterséges intelligenciára összpontosít.

Ugyan Bosworth elmondása szerint a részlegen belül zajló munkák a jövőben a metaverzum építését szolgálják, jól mutatja, hogy a vállalat ütemesebb tempóra váltott a felkapott technológia piacán, amibe a Microsoft és az Alphabet már komoly erőforrásokat tolt. A cég februárban beszélt saját LlaMA nevű nagy nyelvi modelljéről (LLM) is, amit egyelőre csak egy szűkebb kutatói kör számára tett hozzáférhetővé. A többi meglévő LLM-hez hasonlóan a LlaMA is kérdésekre generál szöveges válaszokat, illetve dokumentumokból készít kivonatokat.

meta_mi

Színfalak mögött: így épül egy szoftverfejlesztő iroda

Betekintést nyújtunk olyan folyamatokba, melyek sokszor teljesen láthatatlanok a munkavállalók számára.

Színfalak mögött: így épül egy szoftverfejlesztő iroda Betekintést nyújtunk olyan folyamatokba, melyek sokszor teljesen láthatatlanok a munkavállalók számára.

A Bosworth által felügyelt, metaverzumhoz kapcsolódó technológiákon és projekteken dolgozó Meta Reality Labs részleg továbbra is költséges, a 2022-es évben 13,72 milliárd dolláros veszteséget könyvelt el. A vállalat bevételeinek nagy részét változatlanul a digitális hirdetési piac adja, ami az időszakban 116,61 milliárd dollárt hozott a cég konyhájára. Bosworth elmondása szerint a vállalat még idén bevezethet a piacon egy kereskedelmi generatív MI-szolgáltatást, ami egyben a profitorientált hirdetési üzletágat erősítheti.

Az egyelőre meg nem nevezett szolgáltatás segítségével a partnerek MI segítségével generálhatnának hirdetéseket, amik a célcsoporttól függően más képi tartalommal jelenne meg. A Meta azonban nem az egyetlen vállalat, amely generatív hirdetésekkel kísérletezik:  az Omneky az OpenAI DALLE-2-t és GPT-3-at használta kampányok létrehozásához, míg az IDG, a Movio generatív mesterséges intelligencia segítségével készít marketingvideókat.

Hogy a metaverzumon belül milyen lehetőségeket rejthet a generatív MI, azzal kapcsolatban homályosan úgy nyilatkozott, hogy szintén a különféle tartalmak létrehozását támogathatja, például a 3D modellek létrehozását, mindössze szöveges leírások alapján. A Meta mérlegeli azt is, hogy a Facebook és az Instagram közösségi szolgáltatásokban milyen konkrét funkciókkal lehet majd kiaknázni a technológiában rejlő lehetőségeket. Az eddig említett ötletek közt szerepelt a WhatsAppba és a Messengerbe épített chatbot, illetve instagramos filterek.

A kraftie a HWSW IT-karrierrel foglalkozó, immár sok tízezer IT szakembert mozgató meetup- és podcast-sorozata. Mostantól pedig már egy hírlevél is! Iratkozz fel Te is, ha szeretnél heti egyszer egy rövid, de értékes karrierfókuszú tartalmat kapni.

a címlapról