:

Szerző: Dömös Zsuzsanna

2023. március 31. 13:11

Fogyasztóvédelmi panaszt nyújtottak be az USA-ban a ChatGPT miatt

Az Egyesült Államok jogvédő szervezete arra kéri az FTC-t, hogy állítsa le az OpenAI technológiának újabb kiadásait, mivel több szempontból is kockázatot jelent a társadalom számára.

A mesterséges intelligencia kockázataival foglalkozó Center for AI and Digital Policy (CAIDP) nevű etikai csoport arra kérte az amerikai szövetségi kereskedelmi bizottságot (FTC), hogy indítson átfogó vizsgálatot az OpenAI ellen fogyasztóvédelmi szabályok megsértésére hivatkozva. A csoport azzal érvel, hogy a startup által készített generatív nyelvi modellre épülő szolgáltatások elfogultan működnek, félrevezetőek lehetnek, így kockázatot jelentek a közbiztonság szempontjából.

Az FTC-nek benyújtott panaszt megelőzte a héten közzétett nyílt levél, amiben ismert szakemberek szólították fel a techcégeket a rohamos mértékben fejlődő generatív MI modellek fejlesztésének szüneteltetésére, köztük Marc Rotenberg, a CAIDP elnöke és maga  az OpenAI társalapítója, Elon Musk is. A levélhez hasonlóan a panasz a generatív mesterséges intelligencia modellek fejlesztésének lassítására és szigorúbb kormányzati felügyelet bevezetésére szólít fel.

chatgpt

Miért kritikus a Patch & Asset Management a kibervédelemben? (x)

Az adatszivárgások jelentős része megakadályozható lenne, ha a szervezetek időben telepítenék a szoftverfrissítéseket.

Miért kritikus a Patch & Asset Management a kibervédelemben? (x) Az adatszivárgások jelentős része megakadályozható lenne, ha a szervezetek időben telepítenék a szoftverfrissítéseket.

A CAIDP panasza a március közepén bejelentett GPT-4 generatív nyelvi modell kockázatait domborítja ki az eddig jelentett furcsa esetek nyomán, például hogy a technológia propagandához, vagy kártékony kódok előállítására is hatékonyan felhasználható, illetve hogy a betanításhoz használt adatok révén faji vagy nemi preferenciákkal dolgozik a rendszer. Emellett nem felel meg az FTC azon szabványának, hogy "átlátható, tisztességes és empirikusan megalapozott, valamint elszámoltatható legyen".

A csoport a tisztességtelen és megtévesztő kereskedelmi gyakorlatokra vonatkozó törvényre hivatkozva forszírozza az OpenAI felelősségre vonását, különösen kiemelve a "hallucináció" jelenségét, ami a generatív nyelvi modellek sajátossága. Ennek nyomán a technológia akár megtévesztő kereskedelmi nyilatkozatokat és reklámokat is készíthet, érvel a csoport, amely szerint az FTC-nek le kellene állítania a GPT-modellek kereskedelmi bevezetését, és komolyan vennie az MI felhasználási lehetőségeit korlátozó szabályalkotást. Emellett egy nyilvánosan hozzáférhető bejelentő rendszer készítését kéri, amely lehetővé tenné a fogyasztók számára, hogy csalással kapcsolatos panaszokat nyújtsanak be.

November 19-én, szerdán "AZ AI ENGINEERING ALAPJAI 2025" címmel ONLINE képzést indít a HWSW, ezért most összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni ezen a tanfolyamon.

a címlapról

seo

0

Vizsgálják a Google-t a parazita SEO miatt

2025. november 14. 13:58

Az Európai Bizottság versenyjogi vizsgálatot indított, mert felmerült, hogy a cég új spamszabályzata ártott számos európai médiaszolgáltatónak.