Gyűlnek a viharfelhők a félvezetőipar feje felett
Továbbra is vészjósló, az egész iparágat megrázó hírek érkeznek a világ egyik legnagyobb memóriachip-gyártójától, az amerikai Micron Technology-tól.
A félvezetőipar szerencséje rövidesen megfordulhat, a jelenségre elsőként az egyik legnagyobb memóriagyártó, a Micron Technology figyelmeztetett elsők között idén júliusban. A cég tegnap újabb, további borúlátásra okot adó előrejelzést tett közzé a 2022-es üzleti év eredményeinek ismertetése során, a globális gazdasági mutatók további, várható romlására hivatkozva.
A beszámolót követő konferenciahívás egyik legfigyelemreméltóbb kijelentése a Reuters tudósítása szerint az volt, hogy a cégvezetés kijelentette, a 2023-as üzleti évben 8 milliárd dollárra csökkenti a beruházási keretet (CAPEX), ami jelentős, 30%-os vágás az előző üzleti évhez képest. A cég ezen belül körülbelül a felével kevesebbet költ majd a gyártósori berendezésekre, mely meglehetősen érzékenyen érintheti majd az olyan beszállítókat és partnereket, mint pl. az Applied Materials.
Rust? Kubernetes? FinOps? Melyiket válasszam? Egy jó karrierdöntéshez sok apróság szükséges. Egy alapos hazai technológiai körkép azoban még hiányzott. Végre van ilyen, és a 21. kraftie adásban kidumáltuk.
A cég a 2023-as üzleti év második felében ugyanakkor már jelentős forgalomnövekedéssel számol, miután a jelenlegi, padlón lévő kereslet az előrejelzések szerint az évnek ezen időszakában (vagyis a 2023-as naptári év második és harmadik negyedévében) kezdhet feltápászkodni.
A félvezetőipari szereplők teljesítményére jelentős hatást gyakorol, hogy a pandémia első évében kialakuló globális chiphiány hatásait a rendkívül gyorsan és nagy mértékben felkúszó inflációs hatás ellensúlyozza, méghozzá a jelek szerint nem várt mértékben.
Az okostelefon- és PC-eladások meredek esése miatt a komponensgyártók készleteit illetően a korábbi állandó hiány helyett túlkínálat mutatkozik, elemzői becslések szerint az iparág most nagyjából egy-két negyedévre elegendő készlettel rendelkezhet egyes memóriachipek, rendszerprocesszorok és egyéb vezérlőchipek tekintetében.