Szerző: Koi Tamás

2022. május 9. 10:29

Mától 2G-s telefonok cseréjére is kérhető állami támogatás

Mivel a keretből maradt bőséggel, ezért mától a második szakaszába léphetett az államilag támogatott mobilkészülék-csere program, melynek keretében elsősorban most már a kizárólag 2G-s hálózatokkal kompatibilis mobilok cseréjéhez is pénzhez juthatnak a rászorultak.

Mivel az indulás óta a maximálisan lehetséges 250000 helyett mindössze 6500 kérelem érkezett a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatósághoz (NMHH) a 3G-s hálózatok idén esedékes lekapcsolásával összefüggésben létrehozott, államilag támogatott mobilcsere-programban, ezért mától a második szakaszába léphetett a tavaly októberben meghirdetett pályázat.

Amint azt korábban megírtuk, az NMHH és az Innovációs és Technológiai Minisztérium programja február 14-én kezdődött, és két szakaszban, 2022. július 17-ig tart, segítségével pedig egyszeri, 20 ezer forintos támogatást kaphatnak azok, akik régebbi, kizárólag 2G és 3G, illetve kizárólag 2G (május 9-től) hálózatokhoz csatlakozó, elavult mobiltelefonnal rendelkeznek, illetve azt ténylegesen használták is az elmúlt időszakban.

granny_selfie

Jöhet a malware-cunami az iPhone-okra?

Nyílik az iOS, de tényleg annyira veszélyes ez? Annyira azért nem kell félni, elég sok kontroll van még az Apple-nél.

Jöhet a malware-cunami az iPhone-okra? Nyílik az iOS, de tényleg annyira veszélyes ez? Annyira azért nem kell félni, elég sok kontroll van még az Apple-nél.

Bár a programot eredetileg ötmilliárd forintos keretösszeggel hirdették meg, eleinte alig volt érdeklődés a cserelehetőségre, március második felében mindössze 4000 sikeres pályázatot tartottak nyilván a rendszerben, ez nőtt mostanra a Világgazdaság értesülései szerint 6500-ra úgy, hogy a második szakaszban beadható pályázatokhoz eddig 2500 előregisztráció érkezett.

A hatóság a lap kérdésére közölte, nagyjából 35-40 ezer elfogadott, megítélt támogatással számolnak a szervezetnél a program júliusi lezárásáig, ebből becslések szerint 15-20 ezer készülék lehet kizárólag 2G-képes, a többi az eredeti célkitűzéssel összhangban 2G- és 3G-képes hálózatokkal egyaránt képes kommunikálni, vagyis a tulajdonost biztosan érinti valamilyen formában a nyári 3G-s lekapcsolás.

A várakozások szerint a beadott támogatási kérelmek száma a nagyobb területeket érintő lekapcsolási hullámoknak köszönhetően az év közepe felé haladva exponenciálisan nőhet, mivel sokan az utolsó utáni pillanatban eszmélhetnek majd, és vásárolnak új mobilt a szolgáltatójuknál vagy valamelyik független szaküzletben.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról