Szerző: Koi Tamás

2022. március 25. 10:42

Kész fair versenyre kényszeríteni a tech óriásokat az EU

Tegnap, tizenhat hónapnyi vita után újabb jelentős mérföldkőhöz ért az Európai Unió digitális piacának jövőjét meghatározó Digital Markets Act azáltal, hogy az Európai Parlament és a Tanács politikai konszenzusra jutott a jogszabály végleges szövegezésébe bekerülő, addig nem tisztázott pontokban.

Tegnap maratoni, nyolcórás vitát követően megegyeztek az Európai Parlament és a Tanács képviselői az Európai Bizottság által 2020 decemberében előterjesztett Digital Markets Act (DMA) jogszabályi keretrendszer minden lényeges kérdésében, azaz megszületett az utolsó, lényeges politikai konszenzus a jogszabály hatályba lépése előtt, mely most már csak az Európai Parlament formális jóváhagyó szavazására vár. 

Rendszerszintű változások


A DMA számos ponton rendszerszinten változtatja meg a digitális piacok legnagyobb szereplői, az úgynevezett kapuőrök működési környezetét az EU tagállamain belül, ezáltal az elmúlt évek, évtizedek óriási büntetéssel járó, hosszú évekig elhúzódó antitröszt-eljárásainak időszaka véget érhet a kontinensen. 

A 2020 decemberében bemutatott DMA javaslat egy sor, a jelenlegieknél jóval szigorúbb, illetve konkrétabb előírást és kötelezettséget ír elő a digitális tér domináns piaci szereplői, így például az Alphabet, a Meta, az Amazon vagy éppen az Apple számára, gyorsított eljárással kiszabható rendkívül szigorú szankciókat kilátásba helyezve a benne foglaltak megsértőivel szemben.

A jogszabály, melyet a parlament tavaly december közepén szavazott meg, elsősorban versenyszabályozási elemeket tartalmaz, így foglalkozik a digitális piacokon úgynevezett „kapuőrként” működő platformok bizonyos magatartási formáinak negatív következményeivel.

Ezek olyan platformok, amelyek jelentős hatást gyakorolnak a belső piacra, fontos kapuként szolgálnak az üzleti felhasználók számára ahhoz, hogy eljussanak ügyfeleikhez, és megszilárdult és tartós pozíciót élveznek vagy fognak előreláthatólag élvezni. Ez feljogosíthatja őket arra, hogy magánszereplőként szabályozóként lépjenek fel, és szűk átjáróként működjenek a vállalkozások és a fogyasztók között.

vestager_4
margrethe vestager, a DMA-t előterjesztő uniós biztos

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Az ilyen vállalatok esetenként teljes platform-ökoszisztémák felett gyakorolnak ellenőrzést, és ha tisztességtelen üzleti gyakorlatot folytatnak, megakadályozhatják vagy lelassíthatják üzleti felhasználói és versenytársai értékes és innovatív szolgáltatásainak fogyasztókhoz való eljutását - vélik a jogalkotók. Ez állhat fenn például az e platformokon működő vállalkozásoktól származó adatok tisztességtelen felhasználása esetén, vagy olyan helyzetekben, amikor a felhasználók egy adott szolgáltatáshoz vannak kötve, és csak korlátozott lehetőségük van másik szolgáltatásra váltani.

A DMA végleges szövegezése kapcsán sokáig nyitott kérdés volt, kire is vonatkozzon pontosan a jogszabályi keret, a tegnapi egyeztetések során végül ebben is megállapodtak a felek. Az egyezség alapján így a jogszabály minden olyan cégre vonatkozik majd, mely piaci értéke meghaladja 75 milliárd eurót, az uniós piacokról származó éves forgalma eléri a 7,5 milliárd eurót, illetve havonta átlagosan legalább 45 millió felhasználóval/vásárlóval rendelkezik.

A jogszabály így elsősorban a fentebb felsorolt, nagy amerikai technológia multikat regulázza meg, de vonatkozik majd többek közt a szállásközvetítésben utazó Booking.com -ra is. 

Kockázatok és mellékhatások


A DMA végleges formájának elnyerése kapcsán két érintett is felszólalt, az Apple és a Google jórészt korábbi álláspontjukat ismételték meg, így előbbi közölte, hogy a DMA egyes rendelkezései adatvédelmi és biztonsági kockázatnak teszik ki a felhasználókat, emellett megnehezítik azt, hogy a cég bevételhez jusson olyan, mások rendelkezésére bocsátott fejlesztések és technológiák után, melyek előállítása és fenntartása jelentős beruházásokkal járt/jár.

A Google a DMA több rendelkezését is üdvözölte, ugyanakkor a cég közölte, egyes pontoknak köszönhetően csökkenhet az innováció a régióban, illetve az európaiak választási lehetősége a törvény szellemével éppen ellentétesen nem bővülni, hanem csökkeni fog.

Az új jogszabály a biztosi hivatal szerint idén októbertől válhat kötelezően alkalmazandóvá.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról