Szerző: Koi Tamás

2022. március 16. 10:06

Jövőre indul az Intel európai megaberuházása

A következő években összesen 33 milliárd eurót ruház be Európában a chipgyártó kapacitás növelésébe az Intel - jelentette be az amerikai cég tegnap. A beruházás részeként két új félvezetőgyár épülhet Németországban, melyek öt év múlva kezdhetik meg a termelést.

Eldőlt, milyen európai országokba telepít félvezetőgyártó üzemeket és különféle fejlesztőközpontokat az Intel. Az amerikai vállalat a hétvégén bejelentette, hogy korábban ismertetett, nyolcvanmilliárd eurós fejlesztési keretének első etapjában hat európai ország vesz majd részt azzal a céllal, hogy a kontinens kitettsége jelentős mértékben csökkenjen az ázsiai gyártók felé, ezzel jelentős mértékben tompítható legyen egy a koronavírus világjárvány miatt kialakult globális chiphiány hatása.

A hétvégén ismertetett terv szerint a vállalat féltucat uniós országban összesen 33 milliárd eurót költ a meglévő kapacitások növelésére, illetve új kutatás-fejlesztési és gyártólétesítmények létrehozására. Az összeg több mint felét, 17 milliárd eurót két vadonatúj németországi gyár felépítésére szán az Intel, ezzel az eurofab éppen abban az országban jöhet létre, melyet autóiparán keresztül a legérzékenyebben érintett a félvezetőhiány.

chip_factory

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

A két új gyár a magdeburgi ipari zónában jön majd létre, ahol az Intel az aktuálisan legfejlettebb gyártástechnológiával állít majd elő chipeket. Az építkezés 2023-ban kezdődik, a termelés pedig a várakozások szerint 2027-ben indulhat majd - akkor előreláthatóan már a 2 nm-es gyártástechnológián. Az üzem felépítése során az Intel nagyjából hétezer embernek ad majd munkát a régióban, míg a működő gyárakban előreláthatóan 3000 mérnök dolgozhat majd.

A németországi helyszínek mellett az Intel további, jelentős összeget szán az írországi gyártókapacitás növelésére, ahol 12 milliárd euró értékben hajtják végre a leixlipi komplexum bővítését. A német gyárakkal ellentétben itt az Intel kevésbé komplex félvezetőáramkörök tömegtermelését végzi. A mostani beruházási etappal együtt az Intel eddig összesen mintegy 30 milliárd eurót költött az írországi gyártókapacitás kiépítésére illetve bővítésére.

A fennmaradó beruházási keret erejéig a társaság több fejlesztési és gyártás-támogatási egységet hoz létre további négy uniós országban, így Olaszországban, Franciaországban, Lengyelországban és Spanyolországban. 

Az Intel tavaly szeptemberben jelentette be, hogy a következő évtizedben összesen mintegy 80 milliárd euró értékben tervez félvezetőipari beruházásokat Európában - ennek első etapját jelentette be a társaság tegnap. A további etapokban a vállalat további magdeburgi gyáregységek létrehozását, emellett a francia és olasz létesítmények továbbfejlesztését tervezi.

A cég a beruházás megvalósítása során részesülhet abból az összesen 45 milliárd eurós támogatási alapból, melyet az Európai Unió az európai chipgyártás felfuttatására különített el korábban. A beruházások élénkítése érdekében a Bizottság korábban közölte, bizonyos esetekben kész lazítani a tagállamok által nyújtott különféle támogatásokat jelentős mértékben korlátozó, saját szigorú normáin. 

Hogy az Intel a fenti beruházás kapcsán milyen támogatásban részesül a német fél részéről, azt nem közölték az érintettek.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról