:

Szerző: Koi Tamás

2022. március 10. 10:07

Már Kína sem szállít okostelefont Oroszországnak

Bármennyire is abszurdnak tűnt elsőre, könnyen lehet, hogy Oroszországban lassan tényleg kizárólag orosz gyártású okostelefonokat lehet majd vásárolni.

Jelentős mértékben csökkentették az Oroszországba irányuló exportot Kína legnagyobb okostelefon-gyártói, így köztük a Xiaomi, az Oppo és a Huawei - számol be mai riportjában a Financial Times.

Az ukrajnai invázió miatt szankciókkal sújtott országban az Apple és a Samsung már leállította az értékesítést, és bár Kína hallgatólagosan kiáll Putyin mellett, az országban működő technológiai cégek láthatóan egyre kevésbé hajlandók felvállalni az ezzel járó piaci kockázatokat.

A lap úgy tudja, a kínai okostelefonok szállítási volumene a háború kitörése óta máris megfeleződött Oroszország irányába, mely jelentős kiesésnek számít, tekintve, hogy egyes elemzések szerint az orosz okostelefon-piac több mint 60%-át a kínai márkák - köztük a Xiaomi, az Oppo és a Huawei - uralják.

russia_soldier_phone
fotó: reuters

Az IT munka elpárolgó jövője - borús adás Pogival

Van-e realitása tovább álmodozni, lesz-e újabb IT munkaerőpiaci reneszánsz, látványos túlkereslettel?

Az IT munka elpárolgó jövője - borús adás Pogival Van-e realitása tovább álmodozni, lesz-e újabb IT munkaerőpiaci reneszánsz, látványos túlkereslettel?

A kínai gyártók nincsenek könnyű helyzetben, hiszen látszólag jó lehetőség kínálkozik arra, hogy a szállítást és értékesítést felfüggesztő Apple és Samsung által hagyott űrt betöltsék, a beszakadó rubel és a fokozatosan összeomló orosz gazdaság miatt óriási kockázatot jelent a helyi nagykereskedőkkel üzletelni.

A helyzet ráadásul (gazdaság)politikai szempontból is meglehetősen kényes, mivel Kína a mai napig nem hajlandó elítélni az orosz hadműveleteket, ez pedig értelemszerűen azt eredményezi, hogy minden, a szállítások leállításával kapcsolatos nyílt üzenet vagy bejelentés a kínai pártvezetés politikai céljai és akarata ellen való.

A fentieken túl nem elhanyagolható szempont, hogy a kínai piaci szereplők közül némelyik már a saját bőrén is megtapasztalta, milyen hatásai lehetnek a nyugati, illetve elsősorban az amerikai szankciók kijátszásának, szakértők szerint ezért a helyi gyártók attól is tartanak, hogy Oroszország támogatásáért a jelenlegi helyzetben súlyos, aránytalanul magas árat fizethetnek.

Október 13-án, hétfőn "A modern CI / CD alapjai" címmel ONLINE képzést indít a HWSW, ezért most összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni ezen a tanfolyamon.

a címlapról