Szerző: Koi Tamás

2021. június 30. 11:39

Kezd magához térni a mobilfizetés a pandémia után

A pandémia nem hagyta érintetlenül a legnagyobb hazai mobilfizetési platformokat sem, a járványhelyzet drasztikus javulásával ugyanakkor hamar helyreállt a piac - árulta el a legnagyobb hazai szereplőnek számító OTP Mobil.

Különböző mértékben hatott a pandémia a legnagyobb hazai mobilfizetési platform, az OTP Mobil által üzemeltetett Simple forgalmára, a rendszer által összefogott szolgáltatások egy részéből ugyanis a korlátozások ideje alatt vagy minimális, vagy zéró bevétel érkezett, míg más online termékek értékesítési volumene megnőtt. A járványhelyzet lecsengésével ugyanakkor hamar visszaállt a forgalom a pandémia előtti időszakra, illetve bizonyos területek forgalma kiugróan magas tudott maradni - derül ki a cég által megosztott adatokból.

A Simple-ön keresztül végzett parkolási, az e-matrica- és a mobiljegy-vásárlási tranzakciók arról tanúskodnak, hogy a felhasználók gyakrabban hagyják el lakhelyüket, mint a korlátozások idején. Az ingyenes parkolás megszüntetésének következtében a mobilparkolások száma már májusban növekedésnek indult, és azonnal elérte azt a szintet, ahol tavaly, az ingyenes parkolás bevezetése előtt állt. 

autopalyadij_mobil

Eközben a felhasználók gyakrabban is indultak hosszabb utakra is, hiszen az e-matrica vásárlások száma a tavalyi év azonos időszakához képest több mint 50 százalékkal emelkedett májusban - állítja az OTP Mobil.

A senior horizonton túl: a staff meg a többiek

Senior tapasztalati szint fölött van még pár egzotikus lépcsőfok, illetve a mögöttük rejtőző elvárások.

A senior horizonton túl: a staff meg a többiek Senior tapasztalati szint fölött van még pár egzotikus lépcsőfok, illetve a mögöttük rejtőző elvárások.

Jelentősen megnőtt a közösségi közlekedés igénybe vételéhez használható elektronikus jegyek és bérletek forgalma is: áprilishoz képest közel 50%-kal nőtt a kereslet, jelenleg pedig mintegy 20 ezer Simple felhasználó utazik olyan aktív BKK-bérlettel, melyet az alkalmazáson keresztül vásárolt meg. A Volánbusz mobiljegyek iránti kereslet valamelyest csökkent azután, hogy ismét lehetővé vált a gépjárművezetőktől a jegyvásárlás, azonban így is közel kétszer annyi mobiljegyet vásárolnak az applikáció felhasználói, mint az autóbusz-vezetői jegyértékesítés megszűntetése előtt. 

A korlátozások enyhítése után az érintéses mobilfizetések (NFC) száma is nőtt, 2021 májusában az előző hónaphoz képest összesen 20 százalékkal.

Az újranyitás után nemcsak többször használták az érintéses mobilfizetést, de többet is vásároltak az applikáció felhasználói: májusról júniusra 13 százalékkal nőtt a Simple appon keresztül az érintéses mobilfizetéssel kifizetett összeg aránya.  Az NFC átlagkosár értéke, ami a járvány során érte el a 6000 forintos csúcsát, júniusban 5200 forintra csökkent.

A Simple számára a pandémiás időszak ezzel együtt is számottevő bevételcsökkenést eredményezhetett, két, jelentős jutalékkal kecsegtető termék (mobilparkolás, mozijegy) ugyanis hosszú hónapokra teljesen kiesett. A cég a HWSW megkeresésére közölte, a pandémia első évében a parkolási tranzakciók száma mintegy 20%-kal, a mozijegy-értékesítéseké pedig 70%-kal esett vissza. A cég arra számít, hogy 2021-ben időarányosan meghaladják majd a tranzakciós számok mind a 2019-es, mind a 2020-as szintet.

A sorozat május 28-i, harmadik állomásán az AWS-ben biztonsági megoldásait vesszük nagyító alá. Átnézzük a teljes AWS security portfóliót a konténerbiztonságtól a gépi tanulásos alkalmazások védelmén át, egészen az incidenskezelésig.

a címlapról