:

Szerző: Koi Tamás

2021. február 10. 12:40

Letartóztattak tíz hackert SIM-cserés csalások miatt

Összehangolt akció keretén belül a hét elején letartóztattak több, úgynevezett SIM-swapping csalással gyanúsított személyt, akik a gyanú szerint nagyjából 100 millió dollár értékben károsítottak meg elsősorban amerikai hírességeket, illetve azok hozzátartozóit.

Az Europol közreműködésével 8 személy előállításával végződött az az összehangolt rendőrségi akció, mely egy tavaly év elején, SIM swapping csalások felderítésére vonatkozó nyomozás eredményeként zajlott a hét elején több országban párhuzamosan. A bűnbanda tagjai a gyanú szerint nagyjából 100 millió dollárt, illetve annak megfelelő kriptovalutát loptak el több amerikai híresség, illetve azok hozzátartozóinak számláiról.

A több száz áldozatot érintő támadások 2020-ban zajlottak, a klasszikus módszerrel, azaz SIM swapping módszerrel hozzáfértek az áldozat telefonszámára érkező SMS-ekhez, melyek segítségével a különböző szolgáltatások, alkalmazások elérését megváltoztatták. Az áldozatok közt internetes hírességek, ismert zenészek, sportolók is voltak, jelentős többségében amerikai állampolgárok.

sim-card-phishing

Miért kritikus a Patch & Asset Management a kibervédelemben? (x)

Az adatszivárgások jelentős része megakadályozható lenne, ha a szervezetek időben telepítenék a szoftverfrissítéseket.

Miért kritikus a Patch & Asset Management a kibervédelemben? (x) Az adatszivárgások jelentős része megakadályozható lenne, ha a szervezetek időben telepítenék a szoftverfrissítéseket.

Az Europol által kiadott közlemény szerint a nyomozás 2020 tavaszán vette kezdetét, az angol, amerikai, belga, máltai és kanadai hatóságok koordinált együttműködésével. A banda tagjai közül kettőt Máltán és Belgiumban tartóztatták le, ezt követően jutottak el a nyomozók a többi nyolc gyanúsítotthoz, akiket végül február 9-én vettek őrizetbe.

A hasonló elven működő csalások egyre népszerűbbek globálisan, az Európai Unióban pedig részben a tavaly bevezetett azonnali fizetési rendszernek köszönhetően ugrott meg jelentősen az ilyen esetek száma. Magyarországon tavaly két, nagy port kavart ügyről is beszámolt a média, az egyik esetben 30, a másiknál 51 millió forintot loptak el az áldozatok számlájáról egy ingatlanvásárlási tranzakciónak álcázott művelettel.

November 19-én, szerdán "AZ AI ENGINEERING ALAPJAI 2025" címmel ONLINE képzést indít a HWSW, ezért most összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni ezen a tanfolyamon.

a címlapról

seo

0

Vizsgálják a Google-t a parazita SEO miatt

2025. november 14. 13:58

Az Európai Bizottság versenyjogi vizsgálatot indított, mert felmerült, hogy a cég új spamszabályzata ártott számos európai médiaszolgáltatónak.