:

Szerző: Hlács Ferenc

2020. augusztus 10. 11:47

Leáll a Kirin processzorok gyártásával a Huawei

Az Egyesült Államok szankciói miatt ősztől nem gyárt több mobilprocesszort a kínai cég.

Szeptemberben leállítja Kirin processzorainak gyártását a Huawei, az Egyesült Államok által a cégre kirótt szankciók hatására - számolt be a Reuters, a kínai Caixin gazdasági lap értesüléseire hivatkozva, amelyeket a vállalat később hivatalosan is megerősített.

A kínai óriás mobilprocesszorokat gyártó HiSilicon részlege egy sor egyesült államokbeli cég szoftvereire is támaszkodik a chipek tervezésekor, a lapkák gyártását pedig a tajvani TSMC-nek szervezi ki, amely ugyancsak amerikai vállalatoktól származó felszereléssel dolgozik. Az Egyesült Államok tavalyi elnöki rendeletével megtiltotta a cégeknek, hogy a Huawei felé értékesítsék termékeiket, ezzel mára teljesen ellehetetlenítve annak chipgyártását.

kirinilll

A csőben lévő Huawei Mate 40 csúcstelefon-széria lehet az utolsó, amely a vállalat Kirin csúcslapkáival kerül majd piacra - az pedig továbbra sem világos, milyen processzorok kerülnek majd a gyártó később megjelenő telefonjaiba, amelyek már eleve hátránnyal indulnak a nyugati piacokon, miután az amerikai szankciók a Google mobilos ökoszisztémájától is elvágták azokat.

A Mate 40 modellek mindenesetre Kirin chipekkel látnak napvilágot, ugyanakkor egyelőre az is kérdéses, a csúcslapkákból a vállalatnak a gyártás szeptemberi leállításáig mekkora készleteket sikerül majd felhalmozni. A szeptember 15-én érvénybe lévő tiltás nem csak a Kirin processzorokat, de a Huawei dedikált AI-lapkáit is érinti.

Miért kritikus a Patch & Asset Management a kibervédelemben? (x)

Az adatszivárgások jelentős része megakadályozható lenne, ha a szervezetek időben telepítenék a szoftverfrissítéseket.

Miért kritikus a Patch & Asset Management a kibervédelemben? (x) Az adatszivárgások jelentős része megakadályozható lenne, ha a szervezetek időben telepítenék a szoftverfrissítéseket.

A Huawei több mint tíz éve kezdett saját tervezésű mobilprocesszorokat gyártani, ezalatt pedig sikerült behoznia lemaradását az olyan vezető piaci szereplők, mint a Qualcomm mögött. Arról a vállalat nem beszélt, a későbbiekben milyen alternatív forrásból látja majd el készülékeit processzorokkal, mindenesetre a kínai gyártók vagy épp a tajvani MediaTek jelenleg elérhető lapkái számottevő minőségbeli visszaesést jelentenének készülékeinek.

Hasonló minőséget esetleg a Samsung chipjeivel tarthatna a cég, ugyanakkor a koreai gyártó ezzel a piacon még a tiltások mellett is legerősebbnek számító riválisát szolgálná ki. Miután a piac legimpozánsabb szereplője, a Qualcomm egyesült államokbeli cég, annak processzoraira sem számíthat a Huwaei - hacsak a chipgyártónak nem sikerül elérnie a kormányzatnál, hogy speciális engedélyt adjon számára a kínai vállalattal való együttműködésre.

Felkértünk 3 különböző területen dolgozó csapatot, mutassák meg élőben, hogyan is használják ők az AI-t. Ezután mindenki eldöntheti, mit gondol az egészről, hol is tart az adaptációban. November 17-én érkezik a kraftie demo day, 19-én pedig az első képzés!

a címlapról

LIKE

0

Megszűnik a facebookos Like gomb, de nem úgy

2025. november 11. 13:53

Jövőre megszűnnek a Facebook Social Pluginok, azaz a Like és Comment gombok, ezzel pedig újabb legacy feature-től szabadul meg a közösségi oldal.