Szerző: Koi Tamás

2019. december 4. 15:26

Minden 5G-s beszerzést leállított a Deutsche Telekom

A (politikai) konszenzus hiányára hivatkozva minden 5G-s tendereztetési és beszerzési folyamatot leállít a Deutsche Telekom Németországban, egészen addig, amíg ki nem derül, a kínai Huawei termékei bármiféle tiltólistán szerepelnek-e majd a legnagyobb európai távközlési piacon.

Nem tendereztet újabb 5G-s beruházásokat a Deutsche Telekom egészen addig, amíg ki nem derül, hogy a legnagyobb kínai beszállító, a Huawei Technologies bármiféle embargó hatálya alá kerül-e Németországban - írja a Reuters. A szolgáltató hivatalos álláspontja szerint a lépés azért vált szükségessé, mivel bizonytalan (politikai) helyzet alakult ki azzal kapcsolatban, hogy a kínai Huawei Technologies termékeit felhasználhatják-e a német távközlési cégek az infrastruktúrák kiépítése során.

Amint arról lapunk korábban beszámolt, egy november végén előterjesztett kereszténydemokrata - és a kormánykoalíció által támogatott - javaslat alapján könnyen elképzelhető, hogy a Huawei Technologies-nek mégsem lesz lehetősége arra, hogy a legnagyobb európai távközlési piacon közreműködjön az 5G-s hálózatok kiépítésében. Ha a parlamenti szavazáson átmegy a javaslat, azzal óriási pofont kaphat a vállalat, melyet egyébként konkrétan nevesítenek is a szövegezésben.

hottges
timotheus höttges, a Deutsche telekom vezérigazgatója 

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak

Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

A CDU november utolsó hétvégén megtartott kongresszusán, helyi beszámolók szerint parázs vita után elfogadott javaslat elsősorban kimondja, hogy a német spektrumértékesítési eljárásokon licitáló, illetve azokon spektrumhoz jutott mobilszolgáltatóknak garantálniuk kell, hogy az általuk kiépített 5G-s hálózatok működésére semminemű befolyással nem bírhatnak "idegen országok". Bár Angela Merkel német kancellár a hétvégi kongresszuson, illetve azt megelőzően is többször utalt rá, hogy Németországnak e téren nem szabadna különbséget tennie technológiai beszállítók közt, saját pártjának több befolyásos politikusa is a kancelláréval ellentétes véleményt képvisel.

Németország esetleges elvesztése már önmagában súlyos veszteség lenne a Huawei számára, hiszen az ország mobilhálózatainak hozzávetőlegesen 70%-a jelenleg a kínai beszállító termékeiből épül fel - a parlament döntése alapján ez a befolyás ha nem is rövid távon, de jelentősen csökkenhetne, olyan piaci versenytársak, mint az Ericsson vagy a Nokia javára.

A Deutsche Telekom idén júliusban indította el a kereskedelmi 5G-s szolgáltatást Németországban, az első 5G-s antennákat Berlin és Bonn forgalmasabb területein kapcsolták be, majd ezt követően rövidesen megjelentek az első 5G-s cellák Münchenben, Lipcsében, Darmstadtban és Hamburgban. A felsoroltak közül egyebek mellett a berlini hálózatot a Huawei építette és üzemelteti. A szolgáltató nyáron azt ígérte, hogy a következő másfél évben a 20 legnagyobb német városban elérhető lesz az új generációs hálózat - idén év végéig pedig pedig 100 települést érintően összesen 300 "antennát" létesítenek.

A kérdésben megkerestük a Magyar Telekomot, ahol azt a tájékoztatást kaptuk, hogy a cikkben vázolt ügy a hazai leányvállalat tendereztetési eljárásaira nincs kihatással.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról