Szerző: Koi Tamás

2019. december 2. 11:41

Tovább nyomasztja a Huawei beszállítóit az USA

Jelenlegi formájában nem minden esetben járt az amerikai fél számára kedvező eredménnyel a kínai Huawei Technologies-t érintő kereskedelmi embargó, ezért a kormányzat további szigorító intézkedéseket tervez bevezetni, melyek tovább korlátozhatnák a Huawei-nek beszállító amerikai cégek mozgásterét.

Több forrás is arról számolt be a hétvégén, hogy az amerikai kormányzat további szigorító intézkedéseket tervez bevezetni annak érdekében, hogy a kínai Huawei Technologieshez minél kevesebb amerikai beszállító terméke jusson el - írja a Reuters. Eközben az illetékes minisztérium kiadta az első, kifejezetten egy-egy termékre vagy gyártóra vonatkozó határozatlan idejű kereskedelmi licencengedélyt.

SZIGORÍTÁS JÖHET

A hírügynökség forrásai szerint az amerikai kormányzatot frusztrálja, hogy a külföldi beszállítói láncokon keresztül vásárolt komponensek és más technológiai megoldások forgalmára korlátozott rálátása és befolyása van a Trump-adminisztrációnak, mely idén májusban vezette be az azóta is élő kereskedelmi embargót a Huawei Technologies-szel szemben. A kereskedelmi minisztérium május közepén a Huawei-t és annak több tucat leányvállalatát rátette az Egyesült Államok számára nemzetbiztonsági kockázatot jelentő entitások listájára, ez pedig azonnali exporttilalmi korlátozások bevezetésével járt, vagyis elsősorban azzal, hogy amerikai cégek ettől az időponttól kezdve nem szállíthattak technológiát a kínai gyártóóriásnak.

huawei_store

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak

Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Bár az embargó időbeli hatályával kapcsolatosan már többször élt módosítással a kormányzat, így például november közepén harmadik alkalommal adott ki az USA háromhónapos határozott időtartamú általános érvényű kereskedelmi licencengedélyt, a kormányzat a Reuters értesülései szerint tovább szigorítaná az embargó által érintett cégek expottevékenységének általános korlátozását. 

Amennyiben a kereskedelmi minisztérium az értesüléseknek megfelelően életbe lépteti az új, szigorúbb szabályokat, úgy az amerikai hatóságoknak lehetőségük lesz arra, hogy azoknak a külföldön előállított, non-szenzitív komponenseknek az értékesítését is blokkolja, melyek bármilyen amerikai technológiát használnak. Ehhez kétszintű, kétlépcsős szabályozást használna a kormányzat, melynek egyik komponense az úgynevezett "De minimis" szabály, mely lehetőséget ad arra, hogy egy külföldön gyártott, de amerikai technológiát tartalmazó termék exportját az amerikai kormány megtiltsa. A másik ilyen szabályozási elem a "Direct Product" szabály, mely a meghatározott, külföldön gyártott, amerikai technológiát tartalmazó termékeket is az amerikai szabályozás hatálya alá veszi.

NEM ÉR A NEVEM

A két említett szabályozási elem együttes használata gyakorlatilag semmilyen mozgásteret nem hagyna az olyan nagy, az amerikai kereskedelmi embargó által igen érzékenyen érintett amerikai beszállítók számára, mint az Intel, a Micron vagy éppen a Xilinx, melyek bizonyos esetekben az embargó szabályait kijátszva, külföldi beszállítói láncok bevonásával bizonyos termékek értékesítését tovább folytatták május után is.

A Huawei alapsávi vezérlői számára chipeket szállító Xilinx - melyet az embargó meglehetősen kegyetlenül érintett - például még a nyáron közölte, hogy egy belső vizsgálat lefolytatása után a cég saját hatáskörön belül úgy döntött, bizonyos, nem 5G-s vezérlők számára fejlesztett, illetve régebbi, 28 nanométeres gyártástechnológiával készült chipjeire nem vonatkozik az embargó, így azok szállítását nem állította le.

Az Egyesült Államok eközben láthatóan kész bizonyos termékeket és beszállítókat illetően a kompromisszumra, így a kereskedelmi minisztérium a múlt héten kiadta az első 75, határozatlan idejű licencengedélyt, melyek birtokában egyes beszállítók meghatározott termékei mentesülhetnek az exporttilalom alól. 

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról