Szerző: Koi Tamás

2019. október 28. 14:38

Fél év hosszabbítást kapott a DIGI Mobil tesztüzeme

Fél évvel meghosszabbította a meglévő vezetékes előfizetői számára kínált, kifejezetten teszt céllal létrehozott, rendkívül nyomott árak mellett használható tarifájának igénybe vételi időszakát a DIGI Mobil.

Az eredeti tesztidőszakhoz képest további fél évvel megtoldotta a DIGI Mobil annak a tarifának az elérhetőségét, melyet idén május végén tett elérhetővé azon vezetékes területen élő ügyfelei számára, akik a negyedik mobilszolgáltató által lefedett településeken élnek. Bár a szakhatóság frekvenciaárverésén jelen helyzet szerint nem állhat rajthoz, a DIGI immár sokadik alkalommal kommunikálja, hogy kitartóan fejleszti tovább a hálózatot.

A társaság ma kiadott sajtóközleménye szerint 

A DIGI csak néhány hónapja indult el a mobilpiacon, de azóta is egyre nő azoknak a száma, akik már kipróbálták, illetve jelenleg is használják a cég mobilszolgáltatását. A DIGI mindig arra törekedett, hogy az elektronikus hírközlés legfejlettebb technológiáit a legvonzóbb áron kínálhassa ügyfelei számára és a jövőben is e stratégia mentén haladnak tovább.

Dragoș Spătaru, a DIGI Távközlési és Szolgáltató Kft. ügyvezetője a közleményben kiemelte, hálásak meglévő "nagyszámú" ügyfeleiknek azért, amiért megbíznak a társaságban, a tesztidőszak meghosszabbítására ő igényeikre válaszul került sor. 

digi_hq

A május végén bevezetett "DIGI Mobil Teszt" tarifát így változatlan feltételekkel lehet majd igénybe venni 2020. január 1-jét követően is, ami konkrétan a következőket jelenti:

  • 0 forintos havidíj
  • korlátlan mobiladat-forgalom
  • 0 Ft/perc hálózaton belül és 5 Ft/perc hálózaton kívül és az EU-ban
  • 0 Ft/db SMS-díj hálózaton belül, 21 Ft/db hálózaton kívül.

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

A DIGI egyelőre konkrét számokat nem közölt arról, hogy a tesztidőszak kezdete óta hány ügyfelet gyűjtött. A tényleges felhasználószám ettől ugyanakkor lényegesen eltérhet, a szolgáltató egy előfizetőnek ugyanis akár 4 db teszt SIM-et is biztosít - azzal a feltétellel, hogy az ügyfél rendelkezik legalább egy DIGI vagy Invitel vezetékes szolgáltatással, és olyan településen él, ahol a mobilszolgáltatás is elérhető.

A kezdeti településlista mindenesetre a szolgáltatás indulása óta eltelt hónapokban jelentősen bővült - a DIGI legutóbb október elején tett közzé adatot arra vonatkozóan, hogy milyen lefedettséget ért el hálózata, akkor 237 magyarországi településen volt elérhető a szolgáltatás "megfelelő vételi viszonyok esetén a település számottevő részén".

LEFAGYASZTVA

Eközben továbbra is nyitott kérdés, hogy a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) idei évre tervezett frekvenciaaukcióján elindulhat-e a DIGI, miután a társaság megtámadta a szervezet azon döntését, mellyel a távközlési céget (pontosabban annak holland anyacégét) kizárták az értékesítési eljárásból. A hatóság elsőfokú határozatának fellebviteli köre lapunk információi szerint még nem zárult le, ám a DIGI-nek ezt követően is van jogorvoslati lehetősége. A cégnek mindenesetre égető szüksége lenne újabb spektrumra ahhoz, hogy mobilszolgáltatásának területi lefedettségét és kapacitását növelni tudja - előbbi az országos hálózat kiépítéséhez, utóbbi pedig az ezzel járó kapacitásigény kiszolgálásához válik elengedhetetlenül szükségessé.

A ma bejelentett hosszabbítás alapján az valószínűsíthető, hogy a DIGI nem számít a helyzet gyors rendeződésére, és a cég korábbi ígéretéhez híven tényleg elmegy a végsőkig annak érdekében, hogy megerősítse pozícióit a magyar mobilpiacon és a három nagy operátor valódi versenytársává lépjen elő.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról