Látványos negyedévet tudhat maga mögött a Microsoft
A bevétel és a profit is hízott, a redmondi óriás minden fő üzletága folytatta a növekedést.
Közzétette a 2020-as pénzügyi év első negyedévének eredményeit a Microsoft: a redmondi óriás az időszakban kifejezetten erős teljesítményt produkált, az idén szeptember 30-ával zárult negyedévben 14 százalékkal tudta növelni bevételét, 33,1 milliárd dollárra, ehhez pedig még látványosabban hízó nyereség párosult, az ugyanis 21 százalékkal haladta meg az előző év hasonló időszakának eredményeit, elérve a 10,7 milliárd dollárt.
A bevételből az Intelligent Cloud divízió amely alá az Azure felhős megoldások és a szervertermékek is tartoznak, 10,8 milliárd dollárt termelt, ami 27 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A szervertermékek és felhőszolgáltatások összesen 30 százalékkal növekedtek, ebből pedig az Azure is látványosan kivette a részét, tekintélyes, 59 százalékos növekedésével. Bár a növekedés korántsem elhanyagolható, ezzel együtt lassuló tendenciát mutat, miután egy évvel korábban az Azure 76 százalékos gyarapodást produkált. A nagyvállalati szolgáltatások 7 százalékkal hoztak több bevételt mint az előző üzleti év első negyedében.
Kollektív sárfürdő egy kiszivárgott fejvadász db-ben Tanmese egy Temuról rendelt fejvadász cégről és a hazai IT morális talapzatról lelépő, elit öngyilkos alakulatáról.
Az Office és Dynamics termékeket, valamint a LinkedInt tömörítő Productivity and Business Processes szegmens 13 százalékkal haladta meg az egy évvel ezelőtti bevételt, összesen 11,1 milliárd dollárt termelt. A divzízió egyik részlege sem panaszkodhat, a vállalati Office termékek, illetve cloud szolgálatatások bevétele 13 százalékkal növekedett, aminek a legnagyobb lökést a vállalati Office 365 mintegy 25 százalékos ugrása adta. Ezzel párhuzamosan a konzumer Office termékek is hízni tudtak 5 százalékkal, a konzumer Office 365 előfizetők száma pedig elérte a 35,6 milliót. A Dynamics termékek és szolgáltatások összesen 14 százalékkal tudták felülmúlni a megelőző év bevételét, amiben a legnagyobb szerepet a Dynamics 365 látványos, 41 százalékos növekedése játszotta. Eközben a LinkedIn bevételei 25 százalékkal nőttek a Q1-ben.
A klienstermékeket csokorba gyűjtő More Personal Computing üzletág 11,1 milliárd dollár bevételt hozott össze, ez egészséges, 4 százalékos növekedés az egy évvel korábban számolt eredményhez viszonyítva. A szegmens gyarapodását egyedül a konstans teljesítményt produkáló Xbox részleg, illetve a Surface-ek lassították, utóbbiak bevételei 4 százalékkal estek vissza - ez utóbbi persze betudható annak is, hogy a vásárlók kivártak az új modellek érkezésére.