:

Szerző: Hlács Ferenc

2019. szeptember 5. 11:00

Ráncfelvarrást kap a Steam Könyvtár

A fejlesztőknek és a játékosoknak is új eszközöket ad frissített Könyvtárával a Valve, amelynek nyílt bétája még szeptemberben rajthoz áll.

Megújul a Steam Könyvtár: a Valve bejelentette, a Steam a felhasználók által megvásárolt címeket tartalmazó felülete új külsőt kap, első körben béta zászló alatt. A vállalat szerint a bétateszt hamarosan, szeptember 17-én csütörtökön indul, arra pedig minden érdeklődő játékos feliratkozhat, hogy az éles rajt előtt kipróbálja az új megjelenést és funkciókat.

A frissített Könyvtár mindjárt egy új kezdőoldallal nyit, ahol rögtön végignézhetők az aktuális játékfrissítések, a nemrég játszott címek, gyűjtemények, illetve az ismerősök tevékenysége is - beleértve hogy éppen mit játszanak, valamint azt is, hogy az adott felhasználó saját játéklistájáról mely címekben aktívak éppen az ismerősök, így akár rögtön csatlakozni is lehet a játékhoz. A frissítések kapcsán a Valve előtérbe hozza azok részleteit is, hogy pontosan milyen újításokat hoznak az egyes játékokban.

steamkvtr

Az új felület a fejlesztőknek is kedvez, akik új eseménylétrehozási eszközöket kapnak. Ezekkel közvetlenül az új Könyvtár felületén értesíthetik a játékosokat a címeikhez érkező nagy frissítésekről, a játékokban rendezett fontosabb eseményekről vagy fejlesztői közvetítésekről - de akár az érdekesebb rajongói alkotásokat is bemutathatják. A új típusú értesítések persze nem fognak minden játékost elárasztani, a felhasználók csak azon címekkel kapcsolatban látják majd az üzeneteket, amelyek szerepelnek saját Könyvtárukban.

Kafka és CI/CD alapozó online képzéseket indít a HWSW!

Ősszel 6 alkalmas, 18 órás Kafka és CI/CD alapozó képzéseket indít a HWSW. Most early bird kedvezménnyel jelentkezhetsz!

Kafka és CI/CD alapozó online képzéseket indít a HWSW! Ősszel 6 alkalmas, 18 órás Kafka és CI/CD alapozó képzéseket indít a HWSW. Most early bird kedvezménnyel jelentkezhetsz!

Az új esemény- és bejelentésszerkesztő eszközöket a Valve már ma elérhetővé teszi, így a játékfejlesztők már most elkezdhetnek készülni az új Steam Könyvtár bétájának szeptember 17-i rajtjára. A frissítés már időszerű volt, a Könyvtár megjelenéséhez a cég jó ideje nem nyúlt hozzá - miközben egyre több rivális termék tör a Steam babérjaira a játékosok számítógépein, több területen is, legyen szó a Discordról vagy akár a konkurens Epic Games Store-ról.

Mindeközben a vállalat kísérleti Steam Labs projektjei is haladnak, a júliusban belengetett, hat másodperces Mikroelőzetesek például a napokban már minden Steam játéknál elérhetővé válnak, ugyanígy pedig egy új, tesztelés alatt álló keresőfelület kipróbálására is lehetőség lesz, amely több új szűrőfeltételt is bevezet a keresésekhez.

Áprilisi, minden munkavállaló számára kötelező, laza jogi hallgatmányunk után itt a második, befejező rész. Nem kell megijedni, informatív és hasznos lesz ez is! Ennyi a minimum, amit munkavállalóként illik tudnod.

a címlapról

PEBBLE

2

Végleges az új Pebble órák dizájnja

2025. augusztus 15. 12:30

A márka visszakapta saját nevét, így Core 2 Duo helyett Pebble 2 Duo, a Core Time 2 helyett pedig Pebble Time 2 néven érkeznek az új órák, és véglegesek a specifikációk is.