Szerző: Hlács Ferenc

2019. augusztus 27. 09:00:00

A Baidu az okoshangszóró-piac nagy nyertese az idei Q2-ben

A kínai cég a Google-t megelőzve a növekedő szegmens második helyén landolt, a keresőóriás nem tudta tartani a tempót a piaccal.

Folytatta lendületes növekedését az okoshangszórók piaca az idei második negyedévben - számolt be friss kutatása alapján a Canalys. Az elemzőcég szerint a szegmens eladásai éves szinten 55,4 százalékkal nőttek az időszakban, ami összesen 26,1 millió eladott készüléket jelent, közben pedig a piac térképe is jelentős változásokon ment keresztül, a kínai Baidu megjelenésével, pontosabban berobbanásával a versenyzők közé. A szegmensben tavaly ilyenkor még alig látható vállalat mára a dobogó második helyére küzdötte fel magát, a Google-t a harmadik helyre kényszerítve.

Az élen persze továbbra is az Amazon áll, 6,6 milliós eladással, ami igen látványos, 61,1 százalékos növekedést jelent az előző év Q2-jéhez képest. A cég ezzel a Baidu irgalmatlan feltörése közepette is növelni tudta piacrészét 0,9 százalékponttal, így most 25,4 százalékot hasít ki a szegmens tortájából. Az elemzők szerint a vállalat, akárcsak a Google, jelenleg elsősorban az Egyesült Államokon kívüli terjeszkedésre koncentrál, eladásainak fele már a hazai pályán kívülről származott - ami az amerikai piacon is érezhető volt, a térség eladásai 2,4 százalékkal visszaestek, 6,1 millió darabra.

Új seriff a városban?

A piac ezüstérme tehát a Baidut illeti, amely egy év alatt 0,7 százalékról nem kevesebb mint 17,3 százalékra pumpálta fel piacrészét, az idei második negyedévben már 4,5 milliós eladott darabszámot produkálva - ez elképesztő, 3700 százalékos éves növekedést jelent. Abban a tekintetben persze a rivális Google és Amazon is megnyugodhat, hogy a cég kifejezetten a hazai, kínai piacra koncentrál. Ott viszont a gyártó rendkívül sikeres, és a felhasználók körében az okoshangszórók népszerűsége is rohamosan növekszik, amit a régió eredményei is jól mutatnak: az eladások Kínában az elmúlt év során 12,6 millióra lőttek ki, ami duplája a terület tavalyi második negyedéves számainak, és több mint kétszerese az Egyesült Államokban értékesített készülékek számának. A Baidu egyébként az okoskijelzőkre is komoly hangsúlyt fektet, eladásainak közel 45 százalékát tették ki a kijelzővel is felszerelt eszközök.

smarspeakercanalys

Mindeközben a Google-nek nem volt túl fényes negyedéve, a harmadik helyre szorult vissza, és a TOP 5 többi szereplőjével szemben fájdalmas, 19,8 százalékos visszaesést is produkált, ami 4,3 millió eladott eszközt jelent. Az eladások mérséklődése és a Baidu előretörése brutális csapást mért a cég piacrészére, amely a tavaly ilyenkor jelentett 32,3 százalékról 16,7 százalékra zuhant vissza. A kutatók szerint a gyenge teljesítményben a cég Home termékeinek átmárkázása is szerepet játszott, a keresőóriás májusban jelentette be, hogy utóbbiakat a Nest brand zászlaja alá vonja be, amivel átláthatóbbá igyekszik tenni okosotthon-palettáját. Nagyon úgy tűnik azonban, az új nevezéktan jelenleg inkább összezavarta a vásárlókat, akik nem tolongtak a cég termékeiért az időszakban. A Google mindenesetre az Amazonhoz hasonlóan igyekszik az USA-n kívül is megvetni a lábát, esetében az értékesítéseknek már több mint fele, 55 százaléka származik egyéb térségekből.

Machine learning és Scrum alapozó képzések indulnak! (x) A HWSW októberben induló gyakorlatorientált, 10 alkalmas, 30 órás online képzéseire most early bird kedvezménnyel lehet regisztrálni!

A negyedik és ötödik helyeket ugyancsak kínai szereplők vitték el, az Alibaba és a Xiaomi zárják az idei Q2-es élmezőnyt. Előbbi gyártó 4,1 millió okoshangszórót adott el, 38,8 százalékkal többet mint a megelőző év hasonló időszakában, ez azonban főként a Baidu kíméletlen hajrája mellett kevés volt ahhoz, hogy megőrizze piacrészét, amely 1,9 százalékpontos olvadás után 15,8 százalékon állt meg. Hasonló sorsra jutott a 2,8 millió eladást produkáló Xiaomi is, amely 37,5 százalékos éves növekedésének dacára ugyancsak vesztett piaci részesedéséből 1,4 százalékpontot, az így 10,8 százalékra esett vissza.

Szemben az okostelefon-piaccal, az okoshangszórók (és -kijelzők) szegmense továbbra is hagy helyet a legnagyobb gyártók mellett a kisebb szereplőknek is, így az "egyéb" kategória is látványosan hízni tudott a 2019-es második negyedévben, egész pontosan 73,3 százalékkal, ez 3,7 milliós összesített eladott darabszámot jelent.

a címlapról