Mellékleteink: HUP | Gamekapocs
Keres
Alapkövetelmény lett a DevOps ismerete a fejlesztők számára?

Nem lesz önálló platform a Cortana

Hlács Ferenc, 2019. január 22. 09:30

A Microsoft Google Assitant, illetve Alexa skillként képzeli el a virtuális segéd jövőjét.

hirdetés

Nem akar többé az Alexával és a Google Assistanttel versenyezni a Cortana - közölte Satya Nadella a Microsoft nemrég tartott sajtótájékoztatóján. A vállalat vezérigazgatója szerint az asszisztenst a cég a jövőben inkább a két nagy platformon elérhető skillként, azaz hangalapú alkalmazásként fogja pozicionálni, amely kifejezetten a Microsoft 365 előfizetőket célozza.

A redmondi óriás úgy tűnik belátta, hogy a piacot jelenleg uraló Alexa, illetve az ugyancsak tempósan terjeszkedő Google Assistant mellett önálló asszisztensként a Cortana nem tud labdába rúgni - igaz egy-egy okoshangszórón feltűnt a megoldás, a két nagy rivális már saját, illetve gyártópartnereik szárnyai alatt is tengernyi hasonló készüléket dobott piacra, amelyek sorait mára okoskijelzők és egy sor egyéb megoldás is bővíti. Ennek fényében nem csoda, ha a vállalat úgy döntött, inkább más területekre allokálja erőforrásait, és a Cortanát a nagy platformok hátán próbálja sikerre vinni.

cortanaill2

A lépés igazodik az Amazonnal való korábbi együttműködéshez, a Cortana egy ideje már elérhető az Alexával szerelt okoshangszórókról, de már a Skype is megérkezett az Amazon hangalapú platformjára, sőt, az önálló Windows 10-es Alexa alkalmazás is letölthető a Windows Store-ból. Utóbbit persze ne keverjük össze az egyes PC-ken előre telepítve érkező, integrált Alexával, amely a Cortanával is képes együttműködni - jó eséllyel egyébként valahogy így kell majd elképzelni a Google Assistantre és Alexára készülő Cortana skilleket is.

Ezzel a platformokon a Cortana egyféle kapuőr szerepet látna el a Microsoft-szolgáltatásokhoz, mint például az outlookos emailek vagy épp naptárak. Utóbbi egyébként a két nagy platform vállalati terjeszkedésének is komoly lökést adhatna, amely területeken mindkét cég igyekszik megvetni a lábát a háztartások minél szélesebb körű elfoglalásával párhuzamosan. A koncepció az Amazonnal együttműködve első blikkre jól működhet, a Google-nek azonban megvannak a saját email- és naptárszolgáltatásai, illetve irodai megoldásai, amelyeknek a platformokon konkurenciát jelentene a Microsoft Office termékek támogatása - persze a cég Androidról sem tiltja ki a Microsoft alkalmazásait, mindenesetre a mezei skilleknél szorosabb Cortana integrációt megnehezítheti a redmondi óriás számára.

A Microsoft stratégiája mindenesetre egyértelmű, a szegmensben nem akar önálló platform lenni - nem akarja elkövetni az okostelefon-piacon vétett hibáját - helyette a domináns platformok mindegyikén jelenlétet alakít ki, ahogy azt mára Androidon és iOS-en is tette. Új Cortanával szerelt okoshangszórókra tehát már ne nagyon számítsunk, rövidesen azonban az asszisztens a már meglévő eszközökön tűnhet fel.

A DevOps alapjaiban változtatja meg a fejlesztői kultúrát.