:

Szerző: Asztalos Olivér

2019. június 17. 12:44

Az ARM-mal is összebarátkozik a CUDA API

Az Nvidia a szuperszámítógépes térnyeréshez bővít támogatott architektúráit, melynek hátterében egy új, ARM-alapú rendszer állhat.

Az ARM ökoszisztémára is kiterjeszti CUDA számítási API-ját az Nvidia. A vállalat ezzel kisebb tétben fogad az ARM HPC-s térnyerésére, a bejelentésből ugyanis arra lehet következtetni, hogy a két fél egyes termékeire alapozva szuperszámítógépeket építenek. Az Nvidia ma nyilvánosságra hozott lépésével a CUDA immár az összes piaci szempontból releváns architektúrát támogatja. A kiindulási alapot jelentő x86-ot követően ugyanis az IBM Power támogatását is megkapta a számítási API, ezt egészíti ki az egyelőre nagyvállalati környezetben meglehetősen népszerűtlen ARM.

Arról egyelőre nincs hír, hogy elsőként mely szuperszámítógépben találhat magára az Nvidia és az ARM. Jensen Huang, a vállalat vezérigazgatója exascale szuperszámítógépekről beszélt, amely alapján cége akár a Fujitsu fejlesztés alatt álló "Post-K" rendszerébe is szállíthat majd gyorsítókártyákat. A japán vállalat három éve jelentette be, hogy rendhagyó módon az ARM alapokon képzeli el következő nagy rendszerét. A Fujitsu nem mellesleg egyből a a szuperszámítógépes lista élére állítaná Japánt, a cég szerint ugyanis a "Post-K" lehet az első exascale rendszer, azaz a számítási kapacitás eléri majd az 1000 petaflopsot.

nv_arm

Az AI és a nagy full-full-stack trend

Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

Az AI és a nagy full-full-stack trend Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

A két fél, vagyis az Nvidia és a Fujitsu nem ismeretlen egymás számára. Közös szuperszámítógépet legutóbb 2017-ben rakott össze a két vállalat, nem túl meglepő módon épp Japánban. Bár a Fujitsu számára ismét kézenfekvő választás lenne a gyorsítókártyákban abszolút piacvezető Nvidia, az sem zárható ki, hogy végül saját gyorsító kerül a "Post-K" projektbe. A Fujitsu épp két éve jelentette be, hogy DLU (Deep Learning Unit) néven egy saját, gépi tanulásos gyorsításhoz tervezett dizájnt készít.

Jelen állás szerint azonban a szuperszámítógépes rutin és a magas piaci részesedés az Nvidia mellett szól, a szoftveres támogatásról nem beszélve. A kaliforniai székhelyű chiptervező márciusban jelentette be, hogy egy csokorba gyűjti a GPU-s gyorsításhoz kínált szoftvereket. Az erre létrehozott CUDA-X márkanév fogja össze a különféle computing könyvtárakat, mellyel az Nvidia szerint egy konténerbarátabb, a fejlesztők számára elérhetőbb csomag jön létre. Ez a tervezőcég azon távolra visszanyúló törekvésének újabb epizódja, mely kvázi minden munkafolyamatot GPU-val gyorsítana.

Szeptember 15-én, hétfőn ONLINE formátumú, a Kafka alapjaiba bevezető képzést indít a HWSW, ezért most összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni ezen a tanfolyamon.

a címlapról

MS

0

Lezárta a Teams-ügyet az EU

2025. szeptember 12. 12:45

A Bizottság elfogadta a Microsoft által tett engedményeket, nincs retorzió az idestova öt éve húzódó eljárás végén.

bango

3

Tartalomautomatával bővül a OneTV

2025. szeptember 12. 09:27

A One tévés platformjába a Bango DVM-jét integrálják, ami jelentős mértékben megkönnyíti az új tartalomszolgáltatások bevezetését.