:

Szerző: Hlács Ferenc

2019. május 31. 09:29

Szigorít a Chrome kiegészítők adatkezelési feltételein a Google

Idén nyárig van idejük a fejlesztőknek a böngészőkiegészítők megfelelő módosítására. A vállalat a Drive API által biztosított hozzáférést is megnyirbálja.

Szigorít a Chrome kiegészítőinek adatvédelmi feltételein a Google, illetve a Drive API-n keresztüli hozzáférést is korlátozza online tárhelyéhez, a cég Project Strobe néven ismert, tavaly óta tartó irányelv-átrendezési programjának zászlaja alatt. A Google hivatalosan a nyár folyamán élesíti majd a Chrome-ra vonatkozó új irányelveit, így a következő hetekben minden fejlesztőnek érdemes azokhoz megfelelően hozzászabni kiegészítőit.

A vállalat tegnap, blogposztban jelentette be a változásokat, amelyek két fontos területen érintik a Chomre Web Store-ba publikáló fejlesztőket. Az első, hogy a Chomre kiegészítők már szigorúan csak olyan adatokhoz kérhetnek hozzáférést, amelyek funkcióikhoz feltétlenül szükségesek. Amennyiben egy adott funkció implementálásához kétféle engedély is megfelel, a fejlesztőknek azt kell választaniuk, amely kevesebb információt gyűjt be a felhasználóktól. Ahogy a cég fogalmaz, eddig is hasonló gyakorlatra buzdította minden fejlesztőjét - hamarosan azonban a fenti gyakorlatot kötelezővé is teszi.

chromeill

Az AI és a nagy full-full-stack trend

Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

Az AI és a nagy full-full-stack trend Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

A másik változás, hogy a Google az eddiginél számottevően több kiegészítőnél követeli meg, hogy azok közzétegyék adatvédelmi irányelveiket - az ilyen szoftverek sorába már minden, személyes kommunikációt, illetve a felhasználóktól gyűjtött tartalmat kiszolgáló kiegészítő beletartozik. Eddig ezt a cég csak az érzékeny felhasználói információkat kezelő Chrome kiegészítők esetében követelte meg, mostantól azonban a fenti kategóriákba tartozó megoldásokat publikáló fejlesztőknek is oda kell figyelniük, hogy szoftvereikhez naprakész adatvédelmi irányelvet mellékeljenek.

A Drive API adatkezelése kapcsán is rövidebbre fogja a pórázt a cég: a vállalat már tavaly jócskán szigorított a Gmailhez történő hozzáférés feltételein a külső alkalmazások számára, ezt pedig most a Drive-ra is kiterjeszti, azaz a felhasználók részletesen szabályozhatják majd, a külső alkalmazások mit és hogyan érhetnek el, illetve manipulálhatnak az online tárhelyen. Ennek megfelelően a harmadik féltől származó, Drive API-t használó alkalmazások mostantól csak korlátozottan férhetnek hozzá a Drive tartalmához, azoktól megvonható az elérés az érzékenynek ítélt tartalmakhoz. Ez alól csak a teljes biztonsági mentéseket készítő, és hasonló szolgáltatások képeznek majd kivételt, amelyeket a Google külön jóváhagy.

A Drive API-ra vonatkozó irányelv-változások a Google ígérete szerint jövő év elején lépnek majd életbe, eddig van idejük tehát az érintett fejlesztőknek elvégezni a szükséges módosításokat alkalmazásaikon.

Szeptember 15-én, hétfőn ONLINE formátumú, a Kafka alapjaiba bevezető képzést indít a HWSW, ezért most összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni ezen a tanfolyamon.

a címlapról

MS

0

Lezárta a Teams-ügyet az EU

2025. szeptember 12. 12:45

A Bizottság elfogadta a Microsoft által tett engedményeket, nincs retorzió az idestova öt éve húzódó eljárás végén.

bango

3

Tartalomautomatával bővül a OneTV

2025. szeptember 12. 09:27

A One tévés platformjába a Bango DVM-jét integrálják, ami jelentős mértékben megkönnyíti az új tartalomszolgáltatások bevezetését.