Szerző: Barna József

2000. október 29. 10:58

Ajánlott vasárnapi olvasmány: interjú az Indrema L600 Linux alapú játékkonzolról

A Planet GeForce főszerkesztője, Christopher Gordon egy valóban informatív interjút készített a nemrégiben alapított Indrema elnök-vezérigaz-gatójával, John Gildreddel. A kérdések zöme természetesen a cég által 2001 tavaszán, 299 dollár tervezett fogyasztói áron piacra dobandó L600 játékkonzolra lett kihegyezve. Amint az az önbizalomtól duzzadó Gildred szavaiból kitűnik, a Linux alapú játékkonzolnak nemigen akad majd versenytársa az otthoni játékgépek piacán. S hogy miért is? A DVD meghajtóval felszerelt masina a tervek szerint HDTV valamint 4-csatornás Dolby Digital surround támogatással rendelkezik majd. A nyitott kódú operációs rendszernek köszönhetően a játékok akár az internetről is letölthetőek lesznek. Ám talán a legérdekesebb újításnak mégis az mondható, hogy az egyébiránt az NVIDIA által gyártott grafikai motor elavulását elkerülendő, a konzol egy ún. GPU Slide Bay rendszerrel rendelkezik majd, melynek révén a GPU egy gombnyomással lesz cserélhető az éppen aktuális legújabb generációs utódjára.

Aki mélyebben érdeklődik a konzol iránt, annak kellemes vasárnap délutáni olvasmány lehet az angol nyelvű interjú.

[Forrás: email]

a címlapról

DMA

0

Megúszta az Apple Maps a szigorúbb uniós szabályokat

2026. február 6. 11:30

Az Európai Bizottság arra jutott, hogy az Apple Maps, valamint az Apple Ads szolgáltatásaira nem fognak vonatkozni a digitális piacokat szabályozó törvényi rendelkezés szigorúbb passzusai.