HWSW

Már készülnek a rajtra a hazai nyílt banki API-k

Küszöbön a nyílt bankolás és az azonnali fizetés - izgalmas évnek nézünk elébe, hogy mennyire, a FinTechShow-n kiderül a piac hazai és nemzetközi szereplőinek tolmácsolásában.

Hazánkban is fontos év az idei, mind a bankok, mind a fintech startupok számára, a pénzügyi szektort ugyanis mindjárt két fontos változás is felrázza: szeptembertől (most már tényleg) életben lép a PSD2 direktíva, és vele elrajtolnak a nyílt banki API-k - de már jóval előtte, júliusban is várható egy lényeges változás, mégpedig az azonnali fizetési rendszer indulása. Bőven van tehát mire felkészülni, a bankoknak pedig már holnaptól sűrűsödnek a teendőik, miután a fizetési számlaadatokhoz hozzáférést biztosító API-k tesztelését az EU-s rendelet értelmében már március 14-étől el kell indítaniuk. Persze akad aki már előre elkészítette a házi feladatot: az MKB már néhány héttel ezelőtt, február végén bejelentette, [1]élesíti nyílt banki platformját és megnyitja banki API-jait az érdeklődő fintech csapatok előtt - a következő hónapokban jó eséllyel másoktól is számíthatunk majd hasonló bejelentésekre. Izgalmas év elé nézünk tehát, a szegmensben megjelenő új lehetőségekről pedig az idei FinTechShow-n [2]első kézből értesülhetünk a hazai és nemzetközi piac fontos szereplőitől.

Akik itthon már bizonyítottak

A nyílt bankolás monetizációs lehetőségeit többek között a szegmensben jól ismert Aggreg8.io boncolgatja majd. A startup vitte el a konferencia tavalyi fődíját, illetve nem utolsó sorban az Aggreg8.io volt az első fintech startup Magyarországon, amely megkapta a Magyar Nemzeti Bank engedélyét a PSD2-kompatibilis számlainformációs szolgáltatás nyújtására, adataggregátor platformjával. Utóbbi nem csak a hazai bankok ügyféladataihoz ad majd hozzáférést, (természetesen a GDPR betartásával) de akár telkó szolgáltatóknál is bevethető lehet. Az Aggreg8.io csapata áll a Wyze PFM, illetve a FintechBlocks mögött is. Utóbbi szolgáltatás is megér egy említést: a megoldás köztes réteget képez a különböző banki API-k és a fintech termékek között, így utóbbiaknak egységes, egyszerű csatlakozási felületet biztosít a különböző pénzintézetek eltérő rendszereihez. A termék már szintén bizonyított, az MKB fentebb említett nyílt banki platformját is a FintechBlocksszal együttműködve hozta létre.

fintechshow

Idén ősszel mindenesetre jócskán megugrik majd nyílt platformok száma, szeptemberben 40 fizetési számlát vezető hazai pénzintézet nyitja meg API-jait. Nemzetközi szinten persze volt már aki tudott tapasztalatot gyűjteni, ilyen a TransferWise is, amelynek londoni üzletfejlesztési vezetője, Murali V Akella osztja meg, az egyik legismertebb fintech startup tapasztalatait a szegmensben.

Júliustól felpörög a fizetés!

De már az azonnali fizetési rendszer indulására is érdmes melegíteni: a július 1-i rajttal a bankoknak (és a központi elszámolásért felelős GIRO Zrt.-nek) napi 24 órában, minden egyedi, belföldi, tízmillió forint alatti összegű átutalást legfeljebb 5 másodperc alatt kell majd eljuttatnia a kedvezményezett bankszámlájára - az összeg ráadásul azonnal felhasználható kell hogy legyen. Az utalások alapos felpörgetése mellett a rendszerrel lehetőség lesz a címzett mobilszámának, email címének vagy akár adószámának megadásával is fizetést indítani. Az azonnali fizetési rendszer nyújtotta lehetőségekről, illetve a csatlakozás menetéről a hazai azonnali fizetési ökoszisztéma felépítéséről a központi infrastruktúrát szállító dán cég, a Nets alelnöke, Paul Walvik-Joynt beszél majd, az MNB és a GIRO Zrt. szakértői pedig dedikált workshoppal is készülnek, hogy mindenki képbe kerülhessen az új infrastruktúrának köszönhetően megnyíló szolgáltatásfejlesztési lehetőségek kapcsán.

xHa pedig már az MNB-nél járunk, az utóbbi időben az intézet maga is egy sor kezdeményezést indított, [3]amelyből a fintech startupok profitálhatnak, illetve validálhatják saját termékeiket. Ilyen a szabályozói sandbox, amelyben akár több ezres ügyfélkörrel is lehetőség van tesztelni a különböző termékeket az éles rajt előtt, vagy épp a Fintechlab és az Innovation Hub, amelyen keresztül segítséget kaphatnak a jogszabályokban való eligazodáshoz - mindezekről az MNB ügyvezető igazgatója, Szombati Anikó beszél majd részletesen előadásában.

A Digitális Jólét Program keretében elkészült Magyarország pénzügyi technológiai (fintech) stratégiája is, amely a rendezvényen saját szekciót kap, ahol számos előadás vesézi majd ki a program tech-startupoknak nyújtott lehetőségeit. Mindezek mellett több workshopon közvetlen közelről is lehetőség lesz megismerkedni olyan megoldásokkal is, mint a vállalati környezetbe szánt elosztott főkönyvi technológiák, vagy épp a pénzügyi szektort célzó gépi tanulás. A programból természetesen idén sem marad ki a startupok versenye, amelyre az érdeklődő csapatoknak egészen április 5-ig van lehetőségük nevezni a konferencia weboldalán, [4] ahol a rendezvénnyel kapcsolatos további részletek és a teljes program is megtalálható. Az idei FinTechShow tehát április 25-én rajtol, a Budapesti Kongresszusi Központban.

A cikkben hivatkozott linkek:
[1] https://www.hwsw.hu/hirek/60018/mkb-bank-psd2-nyitl-api-fintech.html
[2] https://fintechzone.hu/fintechshow2019/
[3] https://www.hwsw.hu/hirek/58680/mnb-fintech-sandbox-innovation-hub.html
[4] https://fintechzone.hu/fintechshow2019/
A cikk adatai:
//www.hwsw.hu/hirek/60106/fintech-fintechshow-azonnali-fizetes-psd2-nyilt-bankolas.html
Író: Hlács Ferenc (feradyr@gmail.com)
Dátum: 2019. március 13. 15:19
Rovat: eco@tech