:

Szerző: Hlács Ferenc

2019. március 7. 11:30

Már utángyártott akkuval szerelt iPhone-okat is szervizel az Apple

Lazított merev szervizfeltételein a cupertinói óriás, a harmadik féltől származó akku sem kizáró ok a hivatalos szervizpartnereknél.

Lazít szervizfeltételein az Apple, és már az utángyártott akkuval szerelt iPhone-ok javítását is vállalja - derül ki a MacRumors birtokába jutott dokumentumokból. Eddig a vállalat jóval szigorúbb volt a javítások kapcsán, saját üzleteiben, illetve a jóváhagyott szervizpartnereknél is tiltotta, az olyan iPhone-ok szervizelését, amelyekben a tulajdonos korábban a gyári akkumulátort harmadik féltől származó telepre cserélte.

A cupertinói óriás frissített irányelvei leszámolnak ezekkel a megkötésekkel, mostantól az akkuhoz nem kötődő javításoknál a szervizeknek nem kell figyelembe venniük, honnan származik a telep - igaz a javítás előtt az utángyártott akkukat 60 százalék alá kell meríteniük. Ettől eltekintve azonban a szokott menetrendnek megfelelően zongorázhatják le a kijelző-, alaplap vagy egyéb komponensek cseréjét. Ha maga az akkumulátor lecserélésére lenne szükség, azt az Apple vagy partnerei gyári teleppel helyettesíthetik. Jó hír továbbá a harmadik féltől származó akkut használó iPhone-tulajoknak, hogy amennyiben a telefonban a telep eltávolításához szükséges fülek hiányoznak, netán a kelleténél több ragasztóval lett rögzítve az akku a telefonba, a szerviznek lehetősége van a komplett készüléket lecserélni - persze továbbra is az akkumulátorcsere áráért.

iphoneilll

Fontos azonban észben tartani, hogy az Apple csak az akkumulátorok esetében lett engedékenyebb, más utángyártott komponensek továbbra is kizáró okot jelentenek a szervizelésnél, legyen szó fülhallgató-jack csatlakozóról, mikrofonról vagy akár bekapcsológombról vagy készülékházról. A harmadik féltől származó kijelzők ugyanakkor az akkukhoz hasonlóan zöld utat kapnak, erről még 2017-ben határozott a vállalat egy a mostanihoz hasonló irányelv-frissítésben. Az Apple múlt héten küldte ki szervizpartnereinek a javításokra vonatkozó új szabályzatot, amely már globálisan érvényes.

Az AI és a nagy full-full-stack trend

Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

Az AI és a nagy full-full-stack trend Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

A lépés kifejezetten jó hatással lehet a cég termékei köré épülő, külső szervizökoszisztémára, amelyet a vállalat egyébként nem igazán pártfogol, sőt hagyományosan inkább ellehetetleníteni próbál. Az engedékenyebb hozzáállás azt sugallja, hogy a vállalatnak még jól is jön, hogy a szervizfeladatok terén külső felek levesznek valamennyi terhet a válláról, főleg miután a felhasználók egyre hosszabb ideig tartanak ki egy-egy modell mellett, mielőtt azt újabbra cserélnék.

Persze nem mindenhol ilyen megengedő a cég, a MacBookok és iMacek esetében egy tavaly őszi intézkedésével lényegében a külső szervizek halálos ítéletét írta alá, miután a javításokat csak saját, egyedi szervizszoftverének birtokában teszi lehetővé. Ez ugyanakkor csak a cég T2 chipjével szerelt modellekre érvényes, így a tavaly előtti generációra még nem, mindenesetre nem fest túl biztató képet a külső szervizek számára. Azt egyelőre nem tudni, hogy okostelefonjai mellett a PC-k terén is tervez-e hasonló lazításokat a cég.

Szeptember 15-én, hétfőn ONLINE formátumú, a Kafka alapjaiba bevezető képzést indít a HWSW, ezért most összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni ezen a tanfolyamon.

a címlapról

MS

0

Lezárta a Teams-ügyet az EU

2025. szeptember 12. 12:45

A Bizottság elfogadta a Microsoft által tett engedményeket, nincs retorzió az idestova öt éve húzódó eljárás végén.

bango

3

Tartalomautomatával bővül a OneTV

2025. szeptember 12. 09:27

A One tévés platformjába a Bango DVM-jét integrálják, ami jelentős mértékben megkönnyíti az új tartalomszolgáltatások bevezetését.