Szerző: Habók Lilla

2019. január 8. 08:00

Félév alatt 12 millió letöltést hozott a diétás TikTok

Bár eddig nem lehetett még hallani a TikTok Lite verziójáról, így is már 12 millió letöltést hozott a vállalatnak. A megoldással egyelőre úgy tűnik, hogy a ByteDance csak feltérképezi a piacot.

Kiderült néhány érdekes adat a főleg zenés-táncos rövid videók fogyasztását lehetővé TikTok alkalmazás adattakarékos változatáról, amellyel elsősorban fejlődő országok felhasználóira céloz a vállalat. A korábban Musical.ly elnevezésű appot 2017-ben vásárolta meg a kínai ByteDance, és tavaly keresztelte át a saját hasonló alkalmazásának megfelelően TikTokra. A szolgáltatás korábban kifejezetten a tizenévesek körében örvendett nagy népszerűségnek, de főleg néhány amerikai híresség regisztrációját követően megugrott a népszerűsége az idősebb korosztály körében. A tavalyi év második felében elindított Lite-változatról viszont eddig nem is lehetett hallani, és mint a TechCrunch beszámolójából kiderült, jelenleg két változatot egymással párhuzamosan is tesztel a kínai médiaipari fejlesztővállalat.

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

A "TikTok lite" elnevezésű megoldás 2017 augusztusában indult el Thaiföldön a Google Play-ben, továbbá elterjedt más ázsiai piacokon is, a legnépszerűbb például Indonéziában. Ezenkívül az adattakarékos TikToknak ez a verziója érhető még el Vietnámban, Malajziában és a Fülöp-szigeteken is, így összesen már 5 millió letöltésnél tart az indulása óta. Emellett viszont tavaly novemberben megjelent a "TikTok Lite" is, amely Indiára, Brazíliára és Oroszországra fókuszál, de elérhető még például Egyiptomban, Nigériában, Tunéziában vagy Dél-Afrikában. Ez a változat főleg az indiai letöltők szorgalmának következtében már meg is haladta a másik app népszerűségét, a maga 7,1 milliós letöltésszámával - árulta el a SensorTower elemzőcég a TechCrunch-nak.

Így a két adattakarékos TikTok-változat együttesen már több mint 12 millió letöltést hozott a cégnek az elmúlt féléven belül. Ezen belül viszont az elemzők szerint a letöltések több mint fele az elmúlt egy hónapban érkezett, decemberben ugyanis összesen 6,7 millió letöltést hozott a két app, ami 158 százalékos növekedést jelent a novemberi 2,6 millióhoz viszonyítva. Mindez még mindig nagyon csekélynek számít a fő alkalmazás 887 milliós Google Play letöltéséhez képest, amelyből a tavaly júliusi adatok szerint több mint 500 millió a havi aktív felhasználó - és mindebbe nem számítanak bele a kínai felhasználók, akik Douyin néven érhetik el a különálló alkalmazást.

Csak a piacot teszteli a cég?

Ráadásul a 12 milliós letöltésszám a Facebook Lite növekedésével összemérve sem tűnik túl soknak, mivel a közösségi óriás kevesebb mint két év alatt 200 millió letöltést hozott össze a fejlődő országokban. A TikTok Lite viszont a Google Play-ben közzétett felhasználói értékelések szerint meg sem közelíti a hivatalos app funkcionalitását, mivel az csak a tartalomfogyasztásra alkalmas, de nem lehet vele videókat rögzíteni. Erről viszont az app nem tájékoztatja átláthatóan a felhasználókat a leírásban, hanem csak a használat során derül ki. A TechCrunch kérdésére a TikTok szóvivője megerősítette, hogy néhány piacon kínál egy adattakarékos megoldást - az egész app 10-11 megabájt, kevesebb adatot tárol és alacsonyabb sávszélességet igényel a használat során -, de a stratégiáról nem árult el bővebbet. A TikTok Lite verziói összességében inkább csak kísérletinek tűnnek, a két különálló app, a nem egészen megfelelő Google Play leírás és a reklámozás hiánya miatt is.

tiktok_lite_play

Ehhez képest a TikTok fő alkalmazásának hirdetésébe az anyacég, egyébként jelenleg a világ legértékesebb startupjának tartott ByteDance rendkívül sok pénzt és energiát fektet, ami meg is látszik az alkalmazásletöltési statisztikákból, amelyekben a TikTok a Facebook szolgáltatásaival versenyez. A fejlődő országok piaca rendkívül fontos minden fejlesztőcégnek, ahol a növekedésben még rendkívül nagy potenciál van. Valószínűnek tűnik, hogy a ByteDance jelenleg az erősen butított appokkal csak feltérképezi a piacot, és a tesztidőszak után nagy erőket fog fektetni a Lite-verziójának népszerűsítésébe is.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról