:

Szerző: Hlács Ferenc

2018. december 6. 13:30

Jövő márciusban búcsúzik a Google Allo chatalkalmazása

A keresőóriás folytatja kusza csevegőapp-portfóliójának rendberakását, a Hangouts után az Allo napjai is meg vannak számlálva.

Folytatja a rendrakást csevegőalkalmazásai között a Google, a cég ezúttal az Allo kivezetését jelentette be. A lépés nem jön nagy meglepetésként, miután a keresőóriás már az év első felében közölte, leállítja az Allóhoz kapcsolódó fejlesztéseket, annak főbb funkcióit pedig SMS appjába, a Messagesbe kezdte átmenteni. Az Allo búcsúja mindenesetre most már hivatalos, az app jövőre zárja be a kapuit.

Az Allot a Google 2016 májusában jelentette be és szeptemberében tette elérhetővé, félig-meddig kísérleti jelleggel, az alkalmazás fő megkülönböztető funkcióját pedig a Google Assistanttel megtámogatott válaszopciók jelentették. A keresőóriás virtuális asszisztense a beérkező üzeneteket, képeket a megfelelő kontextusban értelmezve dobott fel válaszlehetőségeket, illetve a felhasználók magával az Assistant chatbottal is cseveghettek - a chatapp továbbá böngészős felületet is kapott.

Kafka és CI/CD alapozó online képzéseket indít a HWSW!

Ősszel 6 alkalmas, 18 órás Kafka és CI/CD alapozó képzéseket indít a HWSW. Most early bird kedvezménnyel jelentkezhetsz!

Kafka és CI/CD alapozó online képzéseket indít a HWSW! Ősszel 6 alkalmas, 18 órás Kafka és CI/CD alapozó képzéseket indít a HWSW. Most early bird kedvezménnyel jelentkezhetsz!

A koncepció bár érdekes volt, nem lett átütő siker, a felhasználóknak az AI funkciók nem jelentettek akkora vonzerőt, hogy megszokott chatalkalmazásukról az új Google chatappra váltsanak. Ezt úgy tűnik a keresőóriás is belátta, ennek megfelelően nyugdíjazza az alkalmazást, amely jövő március végéig marad használható, addig pedig lehetőség lesz a korábbi beszélgetések exportálására is az Allóból, ehhez a Google egy részletes útmutatót is közzétett.

Ugyancsak a napokban derült ki, hogy a Hangouts is hasonló sorsra jut, ugyanakkor a Gmail alapértelmezett chatappjaként is működő alkalmazás nyugdíjazása már jóval több felhasználót érint, ezért még nincs hivatalos dátum a kivezetésre - iparági pletykák szerint az valamikor 2020-ban várható. Itt a felhasználókat a vállalat a jelenleg vállalati fókuszó Hangouts Meetre és Hangouts Chatre költözteti majd át, amit az Allo bezárásáról szóló blogposztjában a Google ismét megerősített.

A keresőóriás csevegőapp-portfóliójára ráfér a ritkítás, az mára nagyon szerteágazó lett, jelenleg az Allo és az említett Hangouts, Hangouts Chat és Hangouts Meet mellett a Messages, továbbá az Allóval párhuzamosan bejelentett Duo videochat-alkalmazás is ott van benne. Ez utóbbi egyébként továbbra is él és virul, mára az androidos tabletek mellett az iPadeket, Chromebookokat és okoskijelzőket is támogatja. Az mindenesetre érthető, hogy a Google próbálja áttekinthetőbbé tenni a listát, ezzel saját felhasználói bázisának fragmentáltságán is javítani - illetve fejlesztési erőforrásait is hatékonyabban elrendezni.

Áprilisi, minden munkavállaló számára kötelező, laza jogi hallgatmányunk után itt a második, befejező rész. Nem kell megijedni, informatív és hasznos lesz ez is! Ennyi a minimum, amit munkavállalóként illik tudnod.

a címlapról

PEBBLE

2

Végleges az új Pebble órák dizájnja

2025. augusztus 15. 12:30

A márka visszakapta saját nevét, így Core 2 Duo helyett Pebble 2 Duo, a Core Time 2 helyett pedig Pebble Time 2 néven érkeznek az új órák, és véglegesek a specifikációk is.