Szerző: Hlács Ferenc

2018. november 15. 11:09

Felszámolja humanoid robotokat fejlesztő részlegét a Google

A vállalat nem tudott vevőt találni a 2013-ban bekebelezett Schaft csapatára, miután a Softbankkal kötött üzlet meghiúsult.

Bezárja nyakán maradt robotikai divízióját a Google: a Schaft névre hallgató, közel-humanoid kétlábú robotjairól ismert részleg felszámolását a keresőóriás a TechCrunch-nak hivatalosan is megerősítette.

A Schaftot 2012-ben a Tokió Egyetem professzora, Yuto Nakanishi vezetésével alapították, azt pedig a Google egy évvel később, 2013-ban kebelezte be, az addig az Egyesült Államok Védelmi Minisztériumának dolgozó Boston Dynamicsszal egyetemben. A Google az utóbbi években azonban újragondolta robotikai törekvéseit, amelyekben láthatóan nem volt helye a két csapatnak, a Google így mind a Boston Dynamicsot, mind pedig a Schaftot már tavaly eladásra kínálta. Vevőként a Softbank jelentkezett, amely az eredeti megállapodás szerint mindkét leányvállalatot bekebelezte volna, időközben azonban kiderült, a Schaft végül a Google tulajdonában maradt.

schaft01

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak

Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Ennek pontos oka nem ismert, a TechCrunch-nak azonban egy a céghez közel álló, névtelenül nyilatkozó forrás arról beszélt, a felek nem teljesítették maradéktalanul a megállapodásban foglaltakat, így a cég végül nem került át a Softbankhoz. A Google láthatóan azóta sem talált rá másik vevőt és már nem is akar a vásárlókeresésre több erőforrást allokálni, így a Schaftot egyszerűen felszámolja, az érintett alkalmazottaknak pedig segít új pozíciókat találni. A Google a következőkben a robotikai fejlesztések terén várhatóan az ipari megoldásokra fókuszál majd, mint a gyártásban használatos robotkarok.

A keresőóriás egyébként már nem sokkal az említett cégek felvásárlása után, 2014-ben elkezdte mérsékelni erőfeszítéseit a szegmensben, amiben a több botrányba is belekeveredett Andy Rubin távozása is szerepet játszott, aki addig a vállalat robotikai fejlesztéseit irányította.

Míg az ismertebb Boston Dynamics elsősorban négylábú robotjairól híresült el, amelyek a cég májusi bejelentése szerint jövőre kereskedelmi forgalomba is kerülhetnek, a sokkal inkább a radar alatt dolgozó Schaft fejlesztései a kétlábú robotokra irányultak, amelyeket többek között katasztrófaelhárítási feladatokra szánt. Ilyen volt a cég 2016-ban bemutatott multifunkciós robotja, amely 60 kilogrammos teher cipelésére is képes volt, akár szűkös terekben vagy lépcsőkön is, és amelyet a cég "társadalmi segítségnyújtási céllal" hozott létre, illetve korábban a 2013-as DARPA Robotics Challenge aranyérmét begyűjtő robot is, amelyre két kar is jutott a feladatok megoldásához szükséges eszközök kezeléséhez.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról