Szerző: Hlács Ferenc

2018. november 13. 16:11

A hivatalos rajt előtt három nappal kész volt a crack a Hitman 2-höz

Az előrendelt játékot védő Denuvo DRM néhány óra alatt megtört.

Rekordidő alatt ismét megtörték a Denuvo DRM megoldását, ezúttal a Hitman 2 rajtjánál - pontosabban rajtjára. A játékkalózok ugyanis a hivatalos megjelenésre már készen is voltak a crackkel, ami a kalózpéldányok futtatsát is lehetővé teszi.

Miután a Hitman 2-t kiadó Warner Bros. a játékot az előrendelők számára már november 9-én elérhetővé tette, a kalózok már a széles körű rajtot megelőzően elkezdhettek dolgozni a DRM feltörésén. A művelet nem tartott sokáig, a crack már másnap, november 10-én megjelent, három nappal a hivatalos, november 13-i rajt előtt. Igaz a törés a TorrentFreak információi szerint nem működött rögtön mindenkinél aki kétes forrásokból szerezte be a játékot, az így is komoly fejfájást jelent a kiadónak. A "csúcsvédelem" tehát alig néhány órát bírt ki, pedig a Hitman 2-nél nem valamelyik korábbi Denuvo DRM verzióról van szó, azt a legújabb, 5.3-as verzióval szerelte fel a kiadó. A mutatvány egy aránylag friss hackercsoport, a FCKDRM számlájára írható.

A gyors törés persze nem túl nagy meglepetést, az új címek védelmét a kalózok évek óta néhány óra, vagy legfeljebb néhány nap alatt kiiktatják. A Denuvo DRM-hez hasonló megoldásoknak nem is az a célja, hogy megtörhetetlen kalózvédelmet biztosítson, sokkal inkább hogy a megjelenést követően időt nyerjen a kiadónak, hogy a lelkesebb játékosokat a fizikai vagy online boltokba csábítsák. Ha egy játék már az első - vagy akár a nulladik - naptól letölthető ingyenesen valamely nem hivatalos forrásból, sokan elcsábulhatnak hogy inkább annak kalózverzióját szerezzék be, amit egyébként nem biztos hogy lett volna türelmük kivárni a vásárlás helyett.

hm2ill

Erre a sajnálatos sorsra jutott most a Hitman 2 is, amelynél a játékosokat már a megjelenés napján kész crack várta. De ahogy az Ars Technica is összegyűjtötte, a közelmúltban megjelent más, nagyobb címek sem bírták sokkal tovább a kalózok ostromát, a PC-n márciusban megjelent Final Fantasy XV esetében például négy napra volt szükség a töréshez, de a Soul Calibur 6 és a Football Manager 2019 védelme sem bírt ennél többet.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak

Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Persze a néhány napos időablak is komoly szerepet játszhat a játék piaci sikerében az új játékok megjelenésénél, ahogy arra közleményében a Denuvo-anya Irideto is rávilágít, az első két hét jelenti a kritikus időszakot: a kiadók jellemzően az eladások 80 százalékát bonyolítják ez alatt az idő alatt, ennek fele pedig az első négy napra koncentrálódik. Az Irideto egy meg nem nevezett, DRM nélkül kiadott sportjáték kapcsán végzett felmérésénél azt találta, hogy a megjelenés napján crackelt játékot az első két hét során több mint 355 ezren töltötték le különböző torrentoldalakról, ami potenciálisan több mint 21 millió dollár bevételkiesést jelent a cégnek. A torrentes letöltések 12 százaléka ráadásul az első napon zajlott. Ez persze nem jelenti, hogy a torrentezők közül mindenki meg is vásárolta volna a játékot, ugyanakkor jól illusztrálja a kalózverziók népszerűségét.

Azért vannak még játékok, ahol sikerül megfelelően átvészelni ezt a kritikus időszakot, az október elején debütált Assasin's Creed: Odyssey-hez például több mint egy hónappal a megjelenés után érkezett csak crack, a júniusban megjelent Jurassic World Evolution pedig mintegy három hónapig állta a sarat.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról