Szerző: Hlács Ferenc

2018. október 31. 11:22

Kaliforniában sem kell már biztonsági sofőr a Waymo önvezető autóiba

Az Alphabet-leány elsőként kapott engedélyt a teljesen önvezető tesztelésre az államban.

Ismét előz a Waymo az önvezető autók szegmensében, a Google-Alphabet leányvállalata elsőként kapott engedélyt Kalifornia felelős hatóságától, hogy járműveit biztonsági sofőr nélkül engedje az utakra. Az állam gépjárműügyi hivatala, a DMV (Department of Motor Vehicles)  áprilisban frissítette a vonatkozó szabályozásokat, megnyitva a kapukat az önvezető autókat fejlesztő cégek előtt, hogy engedélyért folyamodjanak a ténylegesen sofőr nélküli tesztelésre - a Waymo pedig a régióban elsőként kapta meg a DMV áldását.

Az eredmény abban a tekintetben nem meglepő, hogy a területtel több mint egy évtizede foglalkozó Waymo nagyon komoly tapasztalatra tett szert a szegmensben, autói közutakon összesen több mint 10 millió mérföldet tettek meg, szimulációkban pedig az összesített kilométeróra már hétmilliárd mérföld környékén jár. A cég autói ráadásul Arizonában már jó ideje biztonsági sofőr nélkül róják az utakat, sőt, a vállalat már tavaly elkezdte egy önvezető autókra építő fuvarszolgáltatás tesztüzemét is, amely néhány hónapon belül élesben is elindulhat Arizonában.

waymotest

A DMV által engedélyezett tesztterület

Az AWS céges kultúrájával frissít a Deutsche Telekom IT Solutions (x)

Nagy belső változáson megy keresztül a közel 5000 magyarországi alkalmazottal rendelkező cég.

Az AWS céges kultúrájával frissít a Deutsche Telekom IT Solutions (x) Nagy belső változáson megy keresztül a közel 5000 magyarországi alkalmazottal rendelkező cég.

A most elnyert engedély persze nem jelenti azt, hogy a Waymo Kaliforniában bárhol szabadjára engedheti autóit, a közúti tesztelés továbbra is szigorú korlátok mellett zajlik. Első körben a cég csak a Mountain Wiew-beli főhadiszállás tágabb vonzáskörzetében tesztel majd, a bejárható területet kiterjesztésekor pedig újabb engedélyért kell folyamodnia a DMV-hez. A megkötésekhez az is hozzá tartozik, hogy az autókat a cég a városi és vidéki utak mellett csak a legfeljebb óránkénti 65 mérföldes sebességkorláttal rendelkező autópályákon tesztelheti, megfelelő látási és útviszonyok között. A Waymo szerint autói ködben és mérsékelt esőben is biztonságosan közlekednek, ez utóbbiakat a frissen kapott engedély is magában foglalja.

A vállalat szerint ha az autók mégis olyan szituációba kerülnének, amelyet nem tudnak kezelni, félrehúzódnak, és addig várnak míg nem sikerül értelmezniük az adott közlekedési helyzetet - legrosszabb esetben pedig vélhetően a cég egy sofőrjének érkezéséig. Kaliforniában a Waymo szerint első körben a saját alkalmazottai utaznak majd az önvezető járművekkel, később pedig a cég akárcsak Arizonában, a korlátozott publikus tesztelés elindítását is tervezi.

Újabb fontos mérföldkőről van szó a Waymo történetében, amely azt is jól mutatja, hogy a cég több autóipari versenytársat is maga mögött tudott hagyni fejlesztési tempójával. Persze az Alphabet-leány sem igazodott mindig ilyen példamutatóan a szabályozásokhoz, néhány hete derült ki, hogy a cégtől az Uberhez kiugrott Anthony Levandowski 2015-ben többször is tiltott utakra vitte az önvezető autókat, aminek nem egyszer baleset lett a vége. A vállalat most blogposztjában talán a nemrég napvilágot látott esetek miatt is igyekezett a szokottnál is nagyobb hangsúlyt fektetni a biztonságra, kiemelve, hogy az autók mielőtt az utakra kerülnének tüzetes vizsgálatokon esnek át, és a tesztterületeket is csak a megfelelő tapasztalatszerzés után bővítik ki.

2021. október 25-én 8 alkalmas, 24 órás online képzést indít a HWSW, mely a világ legnagyobb felhős platformjába nyújt alapos bevezetést, gyakorlatorientált keretek kötött.

a címlapról

feketelista

5

Tovább bombázzák a Honort

2021. október 15. 13:33

Republikánus képviselők szerint a gyártót egyértelműen feketelistára kell tenni.

Hirdetés

Ráléptünk a gázra!

2021. október 16. 16:22

Dübörög a HWSW free! meetupsorozat, októberben modern webfejlesztés és CI/CD témákkal jövünk, de indulnak új online képzéseink is, melyek az AWS, a Kubernetes security, és a microservice architektúra alapjaiba nyújtanak betekintést.