Szerző: Hlács Ferenc

2018. október 11. 12:07

Tízmillió mérföldet tettek meg közúton a Waymo önvezető autói

A szimulációkban pedig október végére több mint hétmilliárd mérföldet mutathat az óra.

Jókora távolságot tudhatnak maguk mögött a Waymo önvezető autói, a Google-Alphabet zászlaja alatt működő cég bejelentette, sofőr nélküli járművei összesen már 10 millió mérföldet tettek meg közutakon. Ezzel párhuzamosan a cég virtuális tesztjeit is megállás nélkül futtatja, szimulált környezetben pedig az autók naponta tesznek meg ekkora távot - október végére a virtuális utakon megtett mérföldek száma a vállalat szerint túllépi a hétmilliárdot.

A Waymo autói a tisztességes távolságot az Egyesült Államok 25 városában tekerték kilométeróráikba, ahol a cég igyekezett a lehető legváltozatosabb közúti körülmények közé navigálni azokat. A járművek Michiganben például havas környezetben, Phoenix-ben tempós autópályákon, San Franciscóban pedig a sűrű városi dugóban gyűjthettek közúti tapasztalatot. Eközben a hasonlóan változatos, illetve extrém útviszonyokat a cég szimulációiban is reprodukálja, a legkülönbözőbb forgalmi helyzetek mellett. Arizonában egyébként a vállalat már utasokat is szállít a közutakon cirkáló autókkal, a tavaly bejelentett tesztüzem keretein belül mára mintegy 400 felhasználó utazik rendszeresen a Waymo önvezető járműveivel.

waymoill

Az AWS céges kultúrájával frissít a Deutsche Telekom IT Solutions (x)

Nagy belső változáson megy keresztül a közel 5000 magyarországi alkalmazottal rendelkező cég.

Az AWS céges kultúrájával frissít a Deutsche Telekom IT Solutions (x) Nagy belső változáson megy keresztül a közel 5000 magyarországi alkalmazottal rendelkező cég.

A vállalat a következő 10 millió mérföld során tovább csiszolja az autók képességeit az extrém úti körülmények között, és saját fejlesztésű rendszereivel a sűrű eső vagy hóesés közben is biztonságos automatizált közlekedést ígér. Emellett az időszakban már nem csak az autókat mozgató technológiára, de a járművekre épülő szolgáltatás fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet majd.

A Waymo mindezek mellett az utak felgyorsításán is dolgozik: jelenleg az autók mindig a lehető legbiztonságosabb útvonalat választják az útvonaltervezés során, akkor is, ha ez néhány perc plusz időt jelent az utas számára. Ugyanígy az érkezésnél is a legbiztonságosabbnak ítélt helyen áll félre az autó - nem állja el például a kapubeállókat - így lehet, hogy az utasnak egy kicsit vissza kell majd sétálnia úti céljához. A Waymo ezen a területen is igyekszik csiszolni a következő időszakban, hogy az utasok változatlan biztonság mellett, gyorsabban érjenek célba.

Közel évtizedes tapasztalatával a cég nagyon jó pozíciót tudhat magának a szegmensben, ezzel együtt azonban a konkurencia is tempósan fejlődik. Bár a terület egyik ismert szereplőjét az Ubert egyik tesztautójának márciusi halálos balesete erősen visszafogta, a Kaliforniában a legtöbb tesztautót működtető GM Cruise tavaly arról beszélt, már 2019-ben szabadon igénybe vehető, kereskedelmi önvezető taxiszolgáltatást indít.

2021. október 25-én 8 alkalmas, 24 órás online képzést indít a HWSW, mely a világ legnagyobb felhős platformjába nyújt alapos bevezetést, gyakorlatorientált keretek kötött.

a címlapról

feketelista

5

Tovább bombázzák a Honort

2021. október 15. 13:33

Republikánus képviselők szerint a gyártót egyértelműen feketelistára kell tenni.

Hirdetés

Ráléptünk a gázra!

2021. október 16. 16:21

Dübörög a HWSW free! meetupsorozat, októberben modern webfejlesztés és CI/CD témákkal jövünk, de indulnak új online képzéseink is, melyek az AWS, a Kubernetes security, és a microservice architektúra alapjaiba nyújtanak betekintést.