Nem köt kompromisszumokat a Huawei Mate 20 sorozat
Komolyan veszi a csúcskategóriát a Huawei, kijelzőbe épített ujjlenyomat-olvasó, három hátlapi kamera, és a cég új élprocesszora jár a Mate 20 széria vaskos áráért - az ismert duó mellett ráadásul egy egzotikusabb óriás is érkezik.
Két (plusz egy) Mate szériás csúcsmodellről is lerántotta a leplet a Huawei, a kínai gyártó Londonban tartott rendezvényén a Mate 20 és Mate 20 Pro modellek vonultak fel - de az elmúlt évek menetrendjével ellentétben a sorozat most egy harmadik, extravagáns modellel is bővült, a Mate 20 X formájában, amely irdatlan kijelzőjével a legtöbb óriástelefonra rálicitál. Lássuk, mit hoz a Huawei szokásos őszi sorozata (a tavaszi a P20 család volt).
Újrarajzolt formaterv
Kezdjük a sort a Mate 20 és Mate 20 Pro készülékekkel: mindkettő alapos dizájnváltáson ment keresztül az előző generációhoz képest, a készülékházak, illetve a kijelzők is kerek sarkokat kaptak, az oldalsó kávákat a cég itt is közel nullára nyírta, az alsó perem is egészen elvékonyodott, fölülre pedig a P20 sorozatból is megismert notch került. Ez utóbbi a Mate 20 Pro esetében aránylag vékony és elnyújtott, míg a mezei Mate 20-nál egészen minimális, épp csak az előlapi kamerának ad helyet, a szebb napokat is látott Essential Phone-t idézve. A tovább nyirbált káváknak hála a Mate 20 Pro előlapjának 86,9 százalékát tölti ki a kijelző, míg a Mate 20-nál ez az érték még magasabb, 88,07 százalék.
A telefonokat megfordítva is egészen új formatervet láthatunk, a vállalat a készülékek három hátlapi kameráját nem egymás fölött vagy mellett helyezte el, azok négyzet alakban ülnek a hátlap közepén, amelynek negyedik sarkát a vakuzáshoz használatos LED foglalja el. A Mate 20 esetében a kamerablokk alatt található az ujjlenyomat-olvasó, a Mate 20 Prónál azonban azt hiába keressük a készülékházon. Elsőre emiatt úgy tűnhet, hogy a cég az Apple példáját követve elhagyta a szenzort a telefonról, szerencsére azonban nem erről van szó, az érzékelő a panel mögé költözött, ujjunkat a kijelzőn megjelenő ujjlenyomat-ikonra téve oldhatjuk fel a képernyőzárat, ráadásul 30 százalékkal gyorsabban, mint az előző Mate generáció esetében - de a feladatra 3D ponthálóra építő arcfelismerés is rendelkezésre áll, legalábbis a Mate 20 Pro esetében.
Ahogy lenni szokott, 6,53 hüvelykjével a Mate 20 kapott nagyobb kijelzőt, 18,7:9-es képaránnyal, és 1080x2244 pixeles felbontással, a zsebekben ugyanakkor a Mate 20 Pro sem fog elveszni, azon ugyanis egy 6,39 hüvelykes, 19,5:9-es panelt találunk, melynek felbontása 1440x3120 pixel. Utóbbinál a gyártó a panel széleit "samsungosan" íveltre vette. Mindkét panel DCI-P3 HDR támogatással érkezik, tisztességes, és 820 nites fényerőt produkál. A telefonok átrajzolt vonalai a szegmensben általánossá vált fémkeret és üveg hátlap kombinációját ölelik, kézbe véve a készülék ebben a tekintetben senkinek nem fog meglepetést okozni.
Kirin 980, élesben
A Mate sorozatnál megszokott módon a motorháztető alatt is izgalmas újítások várhatók, a Mate 20 modellekben debütál ugyanis a vállalat Hisilicon Kirin 980 processzora. Az ultramodern 7 nanométeres gyártástechnológián készülő lapkát a cég már szeptember elején bemutatta, annak legfontosabb érdekessége, hogy az ARM eddigi messze legerősebb, Cortex-A76 magjait kapta meg, illetve a gyártó szerint a GPU is 50 százalékkal izmosabb lett az elődénél. A pakkból természetesen az NPU (Neural Processing Unit) sem marad ki, itt a cég duplázott teljesítményt ígér az előző kiadáshoz képest. A chipben egyébként két darab 2,6 gigahertzes és szintén kettő 1,92 gigahertzes Cortex-A76 mag található, továbbá négy, 1,8 gigahertzre álított Cortex-A55 is helyet kapott benne.
A felhozatalból persze a cég ismert GPU Turbo megoldása sem marad ki, amely gépi tanulásra, egész pontosan a TensorFlow neurális hálózati modellre támaszkodva optimalizálja a GPU-hoz és CPU-hoz kapcsolódó erőforrások, mint a memória kiosztását. Mindez az NPU-ra támaszkodik, amelynek hála a műveleteket rendkívül hatékonyan képes végrehajtani a készülék.
A készülékekbe 6 gigabájt RAM jutott, és 128 gigabájt belső tárhellyel lesznek elérhetők, amely memóriakártyával bővíthető - ehhez azonban nem elég átpattintani az előző telefonból az eddig jól szolgált microSD kártyát, a gyártó ugyanis csúcsmodelljeiben egy új kártyaformátumot, az NM Cardot (NanoMemory Card) használja. Ez a cég saját szabadalma, amely tovább farag az amúgy sem túl terebélyes microSD kártyák méretéből, annál mintegy 45 százalékkal kisebb, így nagyjából egy nanoSIM dimenzióira zsugorodik. A vállalat által kínált legnagyobb nanoSD mérete 256 gigabájt lesz. A megoldás nem csak a tárolók ismételt kicsinyítése miatt érdekes, de azért is, mert ezzel a cég amellett, hogy továbbra is a felhasználók kezébe adja a telefon tárterületének méretezését, az utólagos bővítésből származó bevételeket is a kezében tartja.
Jó irányba fejlődik a kamera
Az újdonsült, "Matrix Camera System" névre hallgató kamerablokk szenzorait is frissítette a cég, immár azok mindegyike önálló funkcióval bír: az eszközön egy hagyományos, egy optikai zoomra képes telefotó, illetve a gyártónál most először egy széles látószögű lencsét is találunk. A Mate 20 Pro fő kamerájában a P20 Próból ismerős, izmos 40 megapixeles szenzort figyel, míg a széles látószögű kamera 20 megapixel felbontást kapott, a 3x optikai zoomot produkáló telefotó lencséhez pedig 8 megapixel tartozik - illetve mindhárom kamera tarsolyában ott van az optikai képstabilizáció is. A Mate 20 ugyanezt egy 16 megapixeles fő kamera, 12 megapixeles széles látószögű kamera és szintén 8 megapixeles telefotó lencsével hozza, igaz utóbbinál a zoom csak 2x értéket támogat. A Mate 20 Prónál a gyártó azt is kiemelte, a telefon nem kevesebb mint 102400-as maximális ISO értéket támogat, ami gyenge fényviszonyok mellett lehet kulcsfontosságú. A telefonnal emellett akár 2,5 centiméterről is készíthetünk szuperközeli makro fotókat. A telefonok előlapjára egy 24 megapixeles kamera jutott.
A felrázott kameraelrendezés igazodik a piacon megfigyelhető trendekhez: az LG már jó ideje a széles látószögű másodlagos kamerák élharcosa, V40 modelljén pedig a duót maga is kiegészítette egy telefotó lencsével, a Samsung pedig a felső-középkategóriás Galaxy A9-re tett mindjárt négy kamerát, hasonló funkciókkal (egy mélységszenzorral kiegészítve). Az A9-cel ellentétben azonban itt abszolút csúcskategóriás telefonokról és kameráról van szó, amellyel a gyártó nem csak funkciók, de minőség terén is feladja a leckét a riválisoknak.
Kollektív sárfürdő egy kiszivárgott fejvadász db-ben Tanmese egy Temuról rendelt fejvadász cégről és a hazai IT morális talapzatról lelépő, elit öngyilkos alakulatáról.
Az NPU-val megtámogatott AI funkciók persze itt sem hiányoznak a felhozatalból, a kamera automatikusan felismeri, éppen milyen jellegű fotó készül (portré, tájkép vagy épp ételfotó) és ehhez hangolja a beállításokat - de persze manuális kezelésre is lehetőség van. A szoftveres funkciók közül a 3D szkennelésre is érdemes kitérni, a utóbbit a kiválasztott tárgyat a kamerával körbejárva végezhetjük el, a telefonnal szerzett egyelőre rövid tapasztalataink alapján pedig a folyamat meglepően gyors és egyszerű, a nem túl komplex tárgyakból nagyjából egy perc alatt készíthető 3D modell. A készülék a Google ARCore keretrendszerét is támogatja.
A Mate 20 sorozat üzemidő terén is kifejezetten ígéretes számokat vonultat fel, a a mezei Mate 20-ba 4000, a Pro kiadásba 4200 mAh kapacitású telep került, ami első blikkre a kényelmes, kétnapos üzemidőre is elég lehet - persze az majd élesben derül ki, a telefonok jól gazdálkodnak-e a rendelkezésükre álló akkus kapacitással. Az akku mindenesetre tempósan fel is tölthető a cég saját, Super Charging megoldásával, amely 10 volton és 4 amperrel a gyártó ígérete szerint fél óra alatt 70 százalékra tölti a készüléket az USB-C aljzaton keresztül. Fontos újítás továbbá, hogy a Mate modellek végre vezeték nélkül is tölthetők - sőt, azokon keresztül vezeték nélkül más telefonok töltésére is lehetőség van. A kifejezetten egyedi funkció használatához elég a másik vezeték nélküli töltést támogató telefont a Mate 20 modellek hátoldalához tenni.
A cég mindkét modellt egy IP68 védelmi besorolású készülékházba csomagolta, vagyis a telefonok por ellen teljes mértékben védettek víz alatt pedig akár 2 méter mélységben is kibírnak fél órát - az átlagos fürdőszobák tehát nem jelentenek majd túl nagy biztonsági kockázatot a telefonok számára. A durvább igénybevételhez egyébként a cég egy kifejezetten vízalatti használatra szánt tokot is piacra dob, amely 5 méterre növeli a telefonok búvárképességeit.
Android 9.0 és Enterprise Recommended plecsni
A frissített Mate széria Android 9.0-val illetve a hozzá tartozó, hasonló verziószámú EMUI felülettel kerülnek piacra. Utóbbi megpróbál leszámolni a navigációs sávval, annak funkcióit pedig gesztusokkal helyettesíteni: a UI valamelyik oldalra húzva léptet vissza, a lentről felfelé húzás helyettesíti a home gombot, lentről felfelé húzva és ujjunkat a kijelzőn tartva pedig a multitasking menü hívható elő. Persze aki maradna a hagyományos navigációs sávnál, azt bármikor bekapcsolhatja.
Említést érdemel továbbá, hogy a 3D kamerával és gépi tanulással a Mate 20 Pro képes a különböző ételek felismerésére és azok mennyiségének becslérésre is, ami alapján azok kalóriatartalmáról is tájékoztat. Amennyiben a megoldás élesben is elég pontosnak bizonyul, az eddigi egyik legjobb kiegészítés lehet a piacon eddig látott fitneszfunkciókhoz. Fontos még, hogy Mate 20 modellek az Android Enterprise Recommended programba is bekerültek, azaz biztonsági frissítésekre garantáltan számíthatnak három éven keresztül.
És a plusz egy
A szokásos két Mate modell mellett a gyártó idén ráadással is készült: a Mate 20 X, a hagyományos Mate 20-ból megismert vasat és dizájnt költözteti át egy hatalmas, 7,2 hüvelykes, 2244x1080 pixel felbontású kijelző mögé. A masszív telefont a cég kifejezetten játékosoknak szánja, illetve egyúttal a rivális Samsung Galaxy Note sorozat ellen is hadba állítja, miután a készülék érintőtoll támogatást is kap, a vállalat külön kapható M-Pen stylusával működik együtt, amely 4096 nyomásszintet érzékel. A telefon, bár külsejének nagy részét a Mate 20-tól örökölte, a kamerablokkja az izmosabb, Mate 20 Próból ismert triót tartalmazza. Az irdatlan házba értelemszerűen hatalmas akku is fért, az eszközt egy 5000 mAh kapacitású telep hajtja.
A Mate 20 X-et a cég kifejezetten gamereknek szánja, nekik egy csatlakozható kontrollert is piacra dob, amely a telefon egyik oldalára rögzítve segíti fizikai gombokkal a játékot. A koncepció egy fél Nintendo Switch-re emlékezetet, a vállalat pedig a rendezvényen nem is késlekedett a hibrid konzollal összehasonlítani telefonját, kiemelve, hogy ahhoz képest az óriás Mate dupla játékos üzemidőt és nagyobb kijelzőt is kínál. Akinek a készülékre fáj a foga a határon túl kell majd kutatnia utána, Magyarországon ez a modell hivatalosan nem lesz kapható.
A Mate 20 modellekkel a vállalat árazásban is a csúcskategóriára lő, ajánlott fogyasztói áruk a Mate 20 esetében bruttó 230 ezer, a Mate 20 Prónál pedig bruttó 330 ezer forint. A Mate 20 X európai ajánlott fogyasztói ára 899 euró lesz. Miután a konkurencia több esetben még ezeknél is magasabb összegekkel operál, az Apple-től a Samsungig, a vállalat viszonylag nyugodtan tehet hasonló árcédulát termékeire, az árazás valószínűleg nem fogja majd vissza a lendületet, amely a gyártót az idei második negyedévben az Apple-t megelőzve az okostelefon-piac második helyére vitte. Különösen igaz ez annak fényében, hogy a vezető gyártók, mint a Samsung vagy az Apple idén nem igazán tudtak újítani a tavalyi csúcsmodelljeikhez képest, az inkrementális frissítések miatti lehangolt vásárlói hangulat pedig a Samsungnál már az eladásokban is erősen tetten érhető.
Elviselhető eszközök?
A Huawei a telefonok mellé biztos ami biztos alapon két viselhető eszközt, egy okosórát és egy sportkarperecet is felvonultatott. Az óra, amely Huawei Watch GT névre hallgat elengedte az Android viselhető eszközökre szánt rendszerének a kezét, helyette a Huawei saját rendszerét futtatja, továbbá egy Cortex-M5 alapú chipsetre támaszkodik. Az óra a szokásos funkciók mellett, mint az értesítések kijelzése, pulzusmérés vagy az akár 50 méterig vízálló működés, a gyártó ígérete szerint a szegmens legnagyobb problémáját, a gyatra üzemidőt is orvosolja: a Watch GT két hétig is használható egy feltöltéssel, heti összesen másfél óra pulzusszámlálás és 22 óra folyamatos GPS használat mellett. Ha csak értesítéseket néz vele az ember, ez az érték egész 30 napig kúszik fel. A Huawei Watch GT Sport és Classic kiadást is kap, előbbi 199, utóbbi 249 eurós ajánlott fogyasztói áron debütál.
A Band 3 Pro okoskarperecet a cég kifejezetten sportoláshoz szánja, annak kisméretű, kevesebb mint 1 hüvelykes érintőkijelzőjén ugyancsak követhető a pulzus, illetve GPS-es sportkövetést is támogat, a nagy testvérhez hasonlóan 50 méter mélységig víz alatt. A karperec ára 99 euró lesz. Az új termékek hazánkban november elején debütálnak.