Mellékleteink: HUP | Gamekapocs
Keres

Apple: még mindig húz az iPhone X

Asztalos Olivér, 2018. augusztus 01. 12:35

Újabb remek negyedévet tudhat maga mögött az Apple, amely mind bevételét, mind pedig nyereségét jelentősen növelte. Nagyot mentek az iPhone-ok, a kiegészítők, illetve a szolgáltatások, miközben az iPad és a Mac kissé gyengélkedett.

hirdetés

Nem zárt még ilyen erős negyedévet június végével az Apple - derül ki a vállalat tegnap publikált pénzügyi jelentéséből. A cupertinóiak teljes bevétele jelentős mértékben, 17 százalékkal emelkedett az előző évhez képest, amelyhez hasonló növekedést legutóbb 11 negyedévvel ezelőtt jegyezhetett a cég. Ennek hála 53,26 milliárd dollárt tett ki a forgalom, miközben az adózott profit bő 32 százalékkal, 8,7 milliárd dollárról 11,5 milliárdra emelkedett. Ezzel a hetedik egymást követő negyedévben regisztrálhatott növekedést az Apple, egyhuzamban pedig immár a negyedikben két számjegyűt. A vállalat a legtöbb régióban és termékkategóriában növekedésről számolt be, lássuk a részleteket!

Még mindig nagyon kelendő az iPhone X

A legnagyobb figyelem most is az iPhone-ok szereplését övezte. A tavaly szeptemberben bemutatott, majd novemberen piacra került iPhone X-ről ugyanis hónapokkal ezelőtt számos negatív pletyka keringett. Például a Reuters december végi értesülései szerint az Apple számottevően csökkentette zászlóshajó idei év első felére szóló megrendelését. Mivel a vállalat nem közli modell szerinti lebontásban az értékesítéseket, továbbra is nehéz megállapítani, hogy pontosan mennyire jött be a prognózis. A darabszám ugyanis stagnál, az egy évvel korábbihoz képest mindössze 1 százalékkal sikerült több iPhone-t eladni, amely számszerűen 41,3 millió készüléket jelent, illetve mesze elmarad a 2015 hasonló időszakában elért 47,5 milliótól.

apple_rev_cat

Tim Cookot és vállalatát ugyanakkor vélhetően nagyban vigasztalja, hogy a készülékekből befolyt bevétel jelentősen emelkedett. A könyvelt 29,9 milliárdos bevétel ugyanis kereken 20 százalékkal múlja felül az egy évvel korábbi 24,85 milliárdos összeget. Ez a még mindig elképesztően magas, 724 dolláros átlagos eladási árnak köszönhető, amely 19,5 százalékkal erősebb a tavalyi év hasonló időszakában regisztrált 606 dollárnál. Az ASP tehát továbbra is az egekben, amely alapján valószínűleg remekül fogynak a nettó 1000 dollárról induló iPhone X-ek. Ezt erősíti Tim Cook állítása is, a vállalat vezetője ugyanis az eredményeket taglaló konferenciahíváson elmondta, hogy a negyedév legkelendőbb készülékét a szóban forgó zászlóshajó jelentette.

appl_iphone_qty

Cook továbbá elmondta, hogy az elmúlt egy év során két számjegyű növekedést regisztráltak az iPhone telepített bázisában, amely hosszabb távon tovább hizlalhatja a szolgáltatások üzletágat. Ugyancsak optimizmusra adhat okot, hogy egyre több üzleti felhasználó választja az Apple okostelefonokat, a legutóbbi kutatás szerint 81 százalék tervez iPhone-t vásárolni a következő negyedévben, amely három százalékpontos javulást jelent. A vezetés számára szintén örömteli, hogy az IDC adatai szerint az iPhone-ok eladási felülmúlják a globális okostelefonpiac tempóját, aminek hála számos nagy piacon tudott részesedést "lopni" a vállalat. A listán ott van az USA, Kanada, Németország, Ausztrália, Oroszország, Mexikó, a Közel-Kelet, Afrika, illetve Kína is. Utóbbi országban két számjegyű növekedést regisztrált a vállalat, amely ezzel a negyedik egymást követő három hónapban tudott növekedni a hatalmas távol-keleti piacon.

iPad, Mac és a többi

Az iPadekre is nőtt a kereslet, igaz itt is csak szerény, 1 százalékos gyarapodást regisztrált az Apple. Ennél rosszabb hír, hogy a forgalom 5 százalékkal, 4,97-ről 4,74 milliárdra dollárra csökkent. Ez az eddigieknél alacsonyabb, 410 dolláros ASP-t jelent, amelyért egyrészt a pár hónapja bemutatott újabb, kifejezetten olcsó (~300 dolláros) modell felelhet, valamint az, hogy vállalat már bő egy éve nem dobott piacra új iPad Prót. Vélhetően előbbinek hála a cég növelni tudta piaci részesedését, hála a távol-keleti piacokon tapasztalt keresletnövekedésnek, Kínában például két számjegyű volt a gyarapodás. Szintén érdekes adat, hogy a negyedévben elkelt táblagépek közel fele új ügyfeleknél kötött ki, amelynek hála korábban nem tapasztalt magasságokba nőtt a telepített bázis. Ugyancsak érdekes adalék, hogy a hazai pályát jelentő USA-ban egy év alatt 51-ről 60 százalékra nőtt az iPad-ek piaci részesedésre.

appl_ipad_asp

Sosem volt ilyen drága az átlag-iPhone és ilyen olcsó az átlag-iPad

A negyedév fekete bárányát a Mac gépek jelentették, a PC-kre ugyanis számottevően csökkent a kereslet. Az értékesített darabszám 13 százalékkal 3,7 millióra, a forgalom pedig 5 százalékkal 5,3 milliárdra apadt - miközben a teljes PC-s piac viszont hosszú évek után újra nőni tudott. Öröm az ürömben, hogy az átlagos eladási ár ezzel szemben 1387 dollárra nőtt. Az Apple szerint a csökkenő darabszám oka az új MacBook Prók eltolt bemutatásában leledzik, amely alapján a következő negyedévben javulás (lenne) várható. A konferenciahívás itt is kitért a telepített bázisra, amely egy év alatt százalékosan két számjegyűt növekedett, miközben a negyedév során elkelt Macek 60 százaléka új ügyfeleknél kötött ki.

Végül, de nem utolsó sorban a viselhető hardverek is ott vannak a listán, amelyeket nem közöl külön bontásban az Apple, így csak Cook szavaival jellemezhetjük ezek teljesítményét. A vállalat vezetőjének szavai alapján Apple Watch, AirPods és Beats termékekre egy év alatt 60 százalékkal nőtt a kereslet. Ennek, illetve az Apple TV-nek és a HomePodnak hála tetemes mértékben, 37 százalékban nőtt az "other products" gyűjtőkategória forgalma, amely ezzel már 3,74 milliárd dollárt hozott a kasszába, már csak egy milliárddal kevesebbet mint az iPadek.

Tovább hízik a második láb

Ismét remekelt a vállalat szolgáltatások üzletága. Az Apple ide számolja a digitális tartalmakat (iTunes vásárlások, Apple Music), a kiterjesztett garanciát, az Apple Pay-t, a licencelést, az App Store bevételeit, illetve számos más szolgáltatást (pl. iCloud felhős tárhely) is. Az ezekből befolyt bevétel immár egy igen jelentős, 9,55 milliárdos részét teszi ki a negyedéves forgalomnak, amely az előző évhez képest 31(!), az előző negyedévhez képest pedig 4 százalékos gyarapodást jelent.

appl_services

A konferenciahíváson elhangzottak alapján a különféle, akár harmadik féltől származó (pl. appokon belüli) előfizetéses szolgáltatásokból már több mint 300 millió dollár folyt be, amely 60 százalékos növekedést jelent az előző év hasonló időszakához képest. Ezzel párhuzamosan az Apple Music és az iCloud egyaránt 50 százalékot nőtt. Utóbbi esetben nincs túl nehéz dolga a cégnek, mivel az ingyenesen még mindig arcátlanul kicsi, 5 gigabájtos tárhelyet biztosít vásárlóinak a fiókhoz kapcsolt eszközök darabszámától függetlenül, az ennél nagyobb területért pedig már havidíjas alapon fizetni kell. Ugyancsak nőtt az Apple Pay, amellyel a negyedév során 1 milliárd fizetési tranzakciót hajtottak végre, ami háromszorosa az egy évvel korábbinak. A szolgáltatást már 24 ország 4900 bankjával kínálja az Apple, a lista pedig várhatóan tovább bővül majd, például Németországgal.

További növekedés jöhet

A következő, szeptember végével záruló negyedévre 60-62 milliárd dolláros forgalmat remél az Apple. Ez 16-19 százalékkal múlná felül az egy évvel korábban elért 52,6 milliárdot. Ez alapján a cupertinói vállalat arra számíthat, hogy az ősz elején megjelenő termékekre jelentős igény mutatkozik. A korábbi pletykák szerint három új iPhone-t, két új iPad Prót, illetve akár egy új Watchot és AirPodsot is bemutat az Apple, amely alapján már nem tűnik annyira elrugaszkodottnak az újabb jelentős gyarapodás.

Facebook

Mit gondolsz? Mondd el!

Adatvédelmi okokból az adott hír megosztása előtt mindig aktiválnod kell a gombot! Ezzel a megoldással harmadik fél nem tudja nyomon követni a tevékenységedet a HWSW-n, ez pedig közös érdekünk.
Június 4-én alapoktól induló, 30 órás online Java back-end fejlesztői, június 5-én pedig Microsoft Azure képzést indít a HWSW!