Szerző: Gálffy Csaba

2018. július 23. 14:58:00

Microsoft: százmilliárd dollár fölött

Álomhatárt ért el a Microsoft, története során először került 100 milliárd dollár fölé az éves bevétel. Szép mérföldkő, de talán jelentősebb, hogy a felhős biznisz immár nagyobb profitot hajt, mint az Office-üzletág.

Elérte a 100 milliárd dolláros álomhatárt a Microsoft bevétele - jelentette a cég a 2018-as pénzügyi évének zárásával. A június 31-gyel zárt negyedévben ebből 30,1 milliárd dollárt könyvelt el a vállalat, ami jelentős, 17 százalékos növekedés az egy évvel korábbi időszakhoz képest (15 százalékos a gyarapodás, ha kiszűrjük az árfolyamhatást). Ezzel párhuzamosan a nettó profit 8,9 milliárd dollár lett, ami nem nőtt jelentősen tavalyhoz képest, ám továbbra is kicsattanó egészségről ad számot a Microsoftnál.

2018q2_msft

Lényeges számok egy helyen (a többi itt).

Productivity and Business Processes

A Microsoft az elmúlt időszakban nagyon ráfeküdt az üzleti alkalmazásokra, a Dynamics család rendkívül gyors fejlesztési ütemre váltott, a termékeket pedig marketinggel, értékesítéssel és minden egyéb szükséges pénz-paripa-fegyver típusú segítséggel megtámogat a cég. Ez az eredményeket egyelőre nem látszik, éves szinten a Dynamics-bevételek csak 8 százalékkal nőttek. De érdemes lesz ezt a sort figyelni a jövőben, Nadella Microsoftja már nem csak platformokon, hanem az azokon futó (vállalati) alkalmazásokon is keresni akar.

Ezzel együtt a Dynamics-Office-LinkedIn triót tartalmazó üzletág éves szinten 10 százalékkal tudott nőni, 9,67 milliárd dollárra, hagyományosan kimagasló üzemi eredménye pedig 3,47 milliárd dollárt tett ki. Ahogy mondani szoktuk, ez az üzletág nyomtatja a készpénzt, ez pedig ezúttal sem alakult másként.

Azure: termőre fordul

A legnagyobb növekedési ütemet az Intelligent Cloud üzletág, amely a szerveres termékeket és a felhős szolgáltatásokat is tömöríti, bevétele 9,6 milliárd dollárra nőtt, ez 20 százalékos emelkedés (konstans valutaárfolyamon számolva). Ezzel pedig a részleg teljesen felzárkózott a két, korábban lényegesen nagyobbnak számító mögé, és nem kizárt, hogy akár egy éven belül a Microsoft legnagyobb üzletága legyen. Ami e növekedésnél is sokatmondóbb, hogy az üzemi eredmény 30 százalékkal nőtt, 3,9 milliárd dollárra, ezzel ha még nem is a legnagyobb, már a legjövedelmezőbb tevékenységgé avanzsált, megelőzve az Office-t.

Az Azure-ral kapcsolatban Nadella megjegyezte, hogy továbbra is nagyon jelentős a "lift and shift", vagyis az on-premises számítási feladatok felhőbe emelése. Itt nincs meglepetés, az Azure-t a cég hosszú ideje úgy pozicionálja, hogy a meglévő, hagyományos nagyvállalati informatika beköltözését minél könnyebben tudja fogadni. Viszonylag újdonság az AI-alapú megoldások terjedése: "Az AI-szolgáltatások tulajdonképpen csak compute jellegű feladatok, de szükséges hozzá felhős tárolás és adat[forgalom], ami szintén gyorsítja a bizniszt" - mondja Nadella. És ahol lassan eljött az áttörés, az úgynevezett "tier one" feladatok befogadása - ezek a legfontosabb, legnagyobb értékkel bíró üzleti rendszerek, lassan megkezdődik ezek beköltözése is a felhőbe, egyre több ilyen projekt zárul már a vezér elmondása szerint.

ic_msft

Éles a HWSW mobile! programja (x) A legnagyobb hazai digitális termékfejlesztési konferencia 5 szekcióval, 90 előadóval, dedikált workshop nappal várja a látogatókat.

A fentieknek pedig már komoly, kézzel fogható eredményei is vannak: a cég kezdetben is masszív felhős tőkeberuházási szintje hiába emelkedik folyamatosan, a bevételek már lépést tartanak ezzel, és az árverseny ellenére sem harap már bele a bruttó eredményhányadba a felhős biznisz terjeszkedése. Magyarán önfenntartóvá vált az adatközpontok gyors ütemű építése-fejlesztése, már tudja hozni a cég többi részétől megszokott magas profitrátát.

LinkedIn: a milliárd dolláros kráter

Ha van fekete leves a negyedéves jelentésben, az a LinkedIn teljesítménye. A szolgáltatásnak már 575 millió "tagja" (valószínűleg regisztrált felhasználója) van, de sajnos az általánosan elfogadott havi aktív felhasználók számát a cég nem közli. A bevétel szépen nőtt, az előző év hasonló időszakához képest 37 százalékkal, 1,46 milliárd dollárra. Viszont ezzel együtt is masszívan veszteséges a LinkedIn, köszönhetően annak, hogy a Microsoft minden negyedévben leír mintegy 370 millió dollárt a felvásárlás értékéből. Így pedig az elmúlt négy negyedében üzemi szinten (!) 987 millió dolláros krátert ütött a LinkedIn a Microsoft eredményén, ennek fényében még látványosabb a cég negyedéves és éves jelentése.

Játék-biznisz: nem is olyan sötét?

A játékos bevétel éves szinten már 10 milliárdos tétellé vált. A negyedévben ebből 2,3 milliárd csapódott le, jóval több, mint a tavalyi 1,6 milliárdos érték. A kimagasló eredményhez a cég most nem fűzött kommentárt, így nem tudni pontosan, hogy mitől emelkedett ilyen magasra a bevétel - és azt sem közölte, hogy mekkora az üzemi eredmény ebből. Annyit tudunk, hogy az Xboxon elsősorban a játékeladások húztak, a külső fejlesztők termékei után beszedett jutalék tolta a céget.

A konzumer bizniszben ez persze csak kis részlete, az 10,81 milliárdos negyedéves bevétel egyébként 16 százalékkal emelkedett, ezen belül az üzemi eredmény 3 milliárd - ez viszont meghökkentően magas, 32 százalékos emelkedés. Utóbbit a Surface eredmény magyarázza, tavaly ez lehúzta az eredményeket, idén viszont hozzátett a profithoz. Sajnos a saját PC-gyártás kifulladni látszik, immár sok negyedév óta a milliárd dolláros bevétel környékén mozog, a gyors növekedés szakasza után úgy tűnik a Surface-család is a teljes PC-piacot követi és stagnálásra vált.

a címlapról

Hirdetés

Éles a HWSW mobile! programja

2019. november 12. 04:56

A legnagyobb hazai digitális termékfejlesztési konferencia 5 szekcióval, 90 előadóval, dedikált workshop nappal várja a látogatókat.