Szerző: Hlács Ferenc

2018. július 17. 11:55

Teljes értékű Adobe Photoshop érkezhet iPadre

Az Adobe mobileszközökön is megfogná a professzionális felhasználókat, a Photoshop mellett már a keresztplatformos Illustratoron fejlesztése is folyik.

Már úton van a iPadre a teljes értékű Photoshop: ahogy a Bloomberg az Adobe-hoz közel álló forrásoktól megtudta, a cég stratégiaváltás előtt áll, és a jövőben nagyobb hangsúlyt helyez majd a mobil platformok támogatására. Ennek egyik fontos mérföldköve az iPadre is megérkező "igazi" Photoshop lesz, amelynek bemutatkozására a vállalat idei MAX konferenciáján, októberben számíthatunk, legalábbis, ha a cég fejlesztői tartani tudják magukat az eredeti ütemtervhez. Az új, keresztplatformos Photoshop érkezését az Adobe Creative Cloud termékigazgatója, Scott Belsky is megerősítette a lapnak, noha a megjelenési dátumról egyelőre nem beszélt.

A vállalatnál a legutóbbi nagy stratégiafrissítés a felhős szolgáltatások bevezetése volt, mikor 2012-ben a cég termékeit a Creative Cloud zászlója alatt előfizetéses modellben is elérhetővé tette. Utóbbi kifejezetten jó döntésnek bizonyult, idén a Bloomberg szerint a cég év végéig közel duplázni tudja majd innen származó bevételét. A vállalatnak persze eddig is voltak mobileszközökre szánt termékei, alig néhány hete mutatkozott be például a YouTubereket célzó, Project Rush alkalmazás is. Ugyanakkor a cég ügyfeleinek számottevő részét kitevő professzionális felhasználók továbbra is az asztali platformokhoz voltak kötve, okostelefonon-tableten csak a szoftverek erősen leegyszerűsített verziói voltak elérhetők, elsősorban hobbisták számára.

ipadprill

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

A Bloomberg szerint ez hamarosan változik és a Creative Cloud kínálata több platformon is elérhetővé válik, kezdve a Photoshoppal. A nyitás egyben a szoftverek mögött eddig használt, korosodó architektúra cseréjét is jelenti, az Adobe minden támogatott eszközre egyenként szabja majd rá termékeit. Az eddigi információk alapján ez kifejezetten az iPadeket jelenti majd, az androidos táblagépek egyelőre úgy tűnik kimaradnak a szórásból - de az Apple termékei közül is jó eséllyel a nagyobb teljesítményre képes iPad Pro modelleken lesz majd a hangsúly.

Belsky szerint a cég felhasználói részéről már jó ideje megfogalmazódott az igény a Photoshop és az Adobe további termékeinek mobileszközös támogatására, hogy az egyes projekteken akár út közben is egyszerűen tudjanak dolgozni. A Photoshop iPades verziója tehát már itt van a küszöbön, a vállalat ígérete szerint azon folytatható lesz az asztalon megkezdett munka és fordítva, sőt, a cég berkein belül már az Illustrator táblagépes verziójának elkészítése is megkezdődött. Noha a fejlesztés alatt álló iPadre szánt Photoshopról a lap forrásai "teljes értékűként" beszélnek, a grafikai szoftver asztali felületét a cég nem ülteti át egy az egyben tabletre, a mobil eszközökhöz egy az app egy leegyszerűsített interfészt kap - illetve a lap azt is hozzáteszi, az alkalmazás nem váltja majd ki azonnal az asztali Photoshopot, sokkal inkább kiegészíti azt.

Az értesülések tehát egyelőre kissé ellentmondásosak, az ugyanakkor jól kirajzolódik belőlük, hogy az Adobe mobilon is elkezdi magához édesgetni a professzionális felhasználókat - de a lépés az Apple-nek is fontos, hiszen a Microsoft Windowst futtató Surface tabletein már jó ideje használható az asztali Photoshop, ami eddig versenyhátrányba szorította a cupertinói céget. Az Adobe-nak emellett azért sem érdemes tovább halogatnia az iOS-es rajtot, mert időközben más szereplők már elkezdték maguk között felosztani a platformot és professzionális grafikai megoldásokat kínálni rajta, mint az Enlight Photophox vagy az Affinity.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról