Szerző: Hlács Ferenc

2018. július 13. 11:26

Önálló Alphabet-leány lesz a Project Loon és Wing

A Google internetszóró ballonjai és csomagszállító drónjai kiválnak a Google X divízióból, és saját cégeket kapnak.

Két ambiciózus kísérleti projektjét is önálló céggé avatja a Google: a Loon és a Wing névre hallgató kezdeményezések kapnak önálló Alphabet vállalatot, amelyeket a cég a Google X néven ismert, "moonshot" projektekkel foglalkozó divíziójában kezdett fejleszteni, ahonnan többek között a mára hamvába holt Project Ara moduláris telefon kezdeményezése is indult - de innen nőtte ki magát a piacot egyre tempósabban előző, Waymo önvezető autós cég is.

A Loon projektről már sokat hallhattunk, annak keretei között a Google a sztratoszférába felküldött ballonokról szórna internetet az elszigeteltebb, vagy a megfelelő infrastruktúrát nélkülöző régiókban. A vállalat már jó öt éve foglalkozik a kezdeményezéssel, amelyet évről évre hatékonyabbá tett: tavaly egy új gépi tanulásos algoritmusnak hála például hatalmasat lépett előre a ballonok navigációja, ami drasztikusan csökkentette az egy adott terület lefedéséhez szükséges "légi adótornyok" számát, ugyanakkora régiót a korábbi 200-400 ballon helyett már 10-30-cal is le tud fedni a vállalat.

02:09
 

Loon and Wing: the story of two moonshots

Még több videó
 

A projekt önálló Alphabet-leányként is ugyanebben az irányban halad majd tovább, a vállalat a mérföldkövet bejelentő blogposztjában arról beszélt, a leánycég világszerte együttműködik majd a mobilszolgáltatókkal a levegőből szórt hálózatok kiépítéséhez. A Loon egyébként több esetben már bizonyított, tavaly októberben például a Maria hurrikán pusztítása után Puerto Ricóban a Google a ballonokkal biztosított ideiglenes internetszolgáltatást a károsultaknak. A Loont az önállósodást követően Alastair Westgarth vezérigazgató vezeti majd.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak

Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

A Wing kezdeményezés sem sokkal földhözragadtabb, az csomagszállító drónok kifejlesztését célozza, azon a cég a radar alatt már 2012 óta dolgozik, de 2014-ben beszélt róla először. A projektnek nem csak az olcsó, gyors és környezetbarát szállítódrónok kifejlesztése a célja, de azokhoz egy automatizált légi irányítási rendszeren is dolgozik. A Loonhoz hasonlóan önálló leánycégként működő Wing élére a Google James Ryan Burgesst helyezi. A Wing az évek során több drónprototípust is végigpörgetett, tavaly pedig a teszteléshez már a két kereskedelmi partnert is beállított soraiba, a Guzman y Gomez mexikói étteremlánc és a Chemist Warehouse gyógyszertárak formájában, amelyek termékeit egyes régiókban a vásárlók mobilappon keresztül rendelhetik meg, majd a Wing drónok szállítják ki azokat.

Hogy a projektek önálló céggé avanzsáltak arra utal, hogy a Google elégedett azok teljesítményével és lát bennük növekedési potenciált - de nem minden hasonló kezdeményezés ilyen sikeres, a Facebook például nemrég jelentette be, teljesen felszámolja a magaslégköri internetszóró drón kifejlesztését célzó projektjét. A drónos csomagszállításban viszont többen látnak fantáziát, Prime Air szolgáltatásán például az Amazon is gőzerővel dolgozik, amellyel önálló cégként a Wing még intenzívebb versenyt folytathat majd.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról