Mellékleteink: HUP | Gamekapocs
Keres
Július 19-én SYSADMINDAY: egy teljes security meetup, számos szórakoztató program, és Felméri Péter standupja várja az érdeklődőket!

Két éve tesztel csomagszállító drónokat a Google

Hlács Ferenc, 2014. augusztus 29. 11:43
Ez a cikk több évvel ezelőtt születetett, ezért előfordulhat, hogy a tartalma már elavult.
Frissebb anyagokat találhatsz a keresőnk segítségével:

A Google is kísérletezik a drónos kiszállítással. A keresőóriás már csaknem két éve tesztel egy, az Amazon tavaly bejelentett kezdeményezéséhez hasonló szolgáltatást, egyedi robotrepülői ugyanakkor katasztrófahelyzetekben is bevethetők lehetnek - ehhez persze még jó pár évre szükség lehet.

Tavaly decemberben sokak szíve megdobbant, mikor kiderült, hogy az Amazon drónokat alkalmazó kiszállítási rendszeren dolgozik. Az persze már akkor is világos volt, hogy még jó pár évet várni kell, míg az első robotrepülő leteszi a rendelt csomagot az erkélyünkre, viszont mindenképp biztató, hogy egy ekkora vállalat lát potenciált a technológiában.

Katasztrófahelyzetekben is hasznos lehet

Ugyanezt látszik megerősíteni, hogy most a Google is elárulta, már két éve dolgozik egy hasonló drónos házhozszállítási szolgáltatáson, amely nemcsak az online vásárolt termékek célbajuttatásában, de esetleges katasztrófahelyzetekben is bevethető lehet - persze a keresőóriás esetében sem kell arra számítani, hogy a Project Wing névre hallgató kezdeményezés a közeljövőben a konzumer piacra kerül. A programért a Google X, azaz a vállalat jórészt titkos, kísérleti projektjeit gondozó részlege felel - innen kerültek ki többek között a Google sofőr nélküli autói, valamint a Google Glass is.

A projektet két évvel ezelőtti indulásakor eredetileg kifejezetten a katasztrófák esetén, segélyszállítmányok küldésére tervezték az elzártabb területekre, az utóbbi időben azonban azt is tesztelni kezdték, a drónok vajon bevethetők lennének-e a vállalat nemrég indult házhozszállítási szolgáltatása, a Shopping Express keretei között. A Google repülő szerkezetei esetében ráadásul nem a megszokott X alakú konstrukcióról van szó. A drónok egészen egyediek, félig repülőként, félig helikopterként viselkednek: gyakorlatilag egy merev szárnyból állnak, elöl négy propellerrel. A fel- és leszállás függőlegesen történik, repülés közben viszont a gép már vízszintesbe helyezi magát.

A drónok a csomagok kézbesítéséhez sem szállnak le, azokat szintén függőleges helyzetben lebegve egy kábelen engedik le a címzetteknek. A gépek nagyjából 40-60 méteres magasságban, előre kijelölt útvonalon repülnek, és elsősorban apróbb küldemények célbajuttatására képesek, mint például gyógyszerek, vagy akkumulátorok. A prototípusokat a Google X csapata az ausztráliai Queenslandben teszteli, ahol azokkal távoli farmokra juttatnak el különböző csomagokat, itt ugyanis kevésbé szigorúak a drónokkal kapcsolatos szabályozások.

A tesztelés még évekig eltarthat

A Google szóvivője szerint nincs kizárva, hogy a cég a jövőben az otthoni kiszállításhoz is igába hajtják a Project Winget - a tavaly még komolytalannak látszó ötlet úgy látszik, most mégis esélyt kap. Ehhez persze még számos biztonsági problémára is megoldást kell találni, különösen a városokban, így ha a vállalat szándékai komolyak is, még jó néhány évbe telhet, mire a szállítódrónok megjelennek az utcák fölött. A keresőóriás tervei szerint a következő év során kezdik tesztelni a repülők biztonsági rendszereit, hogy az esetleges meghibásodások se sodorják veszélybe azokat, illetve környezetüket.

Facebook

Mit gondolsz? Mondd el!

Adatvédelmi okokból az adott hír megosztása előtt mindig aktiválnod kell a gombot! Ezzel a megoldással harmadik fél nem tudja nyomon követni a tevékenységedet a HWSW-n, ez pedig közös érdekünk.
A IT-üzemeltetők világnapján egy teljes security meetup, számos szórakoztató program, és Felméri Péter standupja várja az érdeklődőket az Ankertbe.