Szerző: Bőle György

2000. március 20. 18:53

Az Intel bejelentette 850-es és 866-os Pentium III processzorát

Két héttel ezelőtt, amikor a két rivális processzorgyártó bejelentette 1GHz-es megoldását, mindenki a lélektani határ áttörését ünnepelte. Persze

Két héttel ezelőtt, amikor a két rivális processzorgyártó bejelentette 1GHz-es megoldását, mindenki a lélektani határ áttörését "ünnepelte". Persze a gyakorlatban ez csak azt jelentette, hogy a nagy OEM-ek már hozzájuthatnak ezekhez a termékekhez.
Már az 1GHz-es bejelentések netes anyagait nézegetve is összefutottam a két ominózus termék képével. A hatalmas hűtőbordákat elnézegetve látható volt, hogy mindent elkövettek azért, hogy egymással versengve prezentálhassák a processzorokat. Viszont a mai Intel bejelentés eléggé elgondolkodtatott, ugyanis az Intel csak ma jelentette be a Pentium III-as család 850-es és 866-os tagjait. Ezek után szinte meg sem lepődöm, hogy a Dell csak a héten tudta szállítani az első 1GHz-es Intel konfigot - gondolom rendkívül korlátozott példányszámban. Csak ma fogtam fel igazán, hogy ezek a bejelentések csupán ügyes kis marketing fogások voltak, és jelenleg inkább tartunk 866MHz-nél, mint 1GHz-nél. Persze ugyanez az AMD-re is vonatkozik, mert az 1GHz-es Athlonra akkora hűtés volt szerelve, hogy azt bármenyik overclocker műhely megirigyelte volna. Tehát valahogy úgy fest a dolog, hogy jelenleg mindkét gyártó képes előállítani 1GHz-es gyári tuningot. A kép összeállt...
Visszatérve a hivatalos bejelentésre, a mai napon történt bejelentés szerint mindkét processzor 256K, a processzor órajelén futó cache-t használ a Advanced Transfer Cache technológiának köszönhetően.

Advanced Transfer Cache: ez a technológia egyesíti a Celeronoknál már alkalmazott magra integrált, a processzor órajelen futó L2 cache és az új 256 bites adatbusz előnyeit, persze a Celeronoknál kétszer nagyobb L2 cache-t használva.

A két új processzor 0,18 mikronos coppermine magot használ, és megközelítőleg 28 millió tranzisztort tartalmaz. Áruk 1000 darabos tételben 765 és 776 dollár. A Sharkyextreme-en már tesztelték is a 866MHz-es verziót, és igen jó véleménnyel voltak róla. A teszteredményeket nézegetve az új 866-os azonos órajelen gyorsabb az AMD processzorainál, sőt Quake3 alatt még az 1GHz-es Athlonnál is gyorsabbnak bizonyult. Abban minden site-on megegyeztek a vélemények, hogy az Intel előnye a sebesség terén az Athlonok L2 cache-es gyengélkedése miatt van, ugyanis az Athlonok jobb esetben is csak az processzorórajel felén járatják a L2 cache-t.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról