Szerző: Asztalos Olivér

2018. május 17. 09:30

Síri csendben futott be az Intel első 10 nanométeres CPU-ja

A csendes rajtnak több oka is lehet, az első Cannon Lake ugyanis szerény képességekkel bír.

Síri csend kíséretében tűnt fel a horizonton az Intel első 10 nanométeres terméke, a Core i3-8121U. A kétmagos mobil processzorról mélyen hallgat a gyártó, az bármiféle közlemény nélkül került be a termékeket tartalmazó ARK adatbázisba. A központi egység specifikáció alapján már kevésbé meglepő az igen visszafogott bemutatkozás, a chip ugyanis viszonylag szerény órajelekkel rendelkezik, ám ami ennél is meglepőbb, hogy az integrált grafikát letiltotta a gyártó, azaz a CPU mellé diszkrét grafikus kártya szükséges.

A szóban forgó Core i3-8121U a kínai piacon napokban megjelent Lenovo Ideapad 330-ba került be, gyakorlatilag a sajtó is innen értesült arról, hogy elérhető 10 nanométeres processzor az Intel kínálatában. A notebook egy belépőszintű konfiguráció, a 15,6 hüvelykes TN panel HD (1366x768) felbontású, az Intel processzora mellé pedig egy belépőszintű videokártyát, a Radeon RX 540-et társította a Lenovo. A hírek szerint ennek oka, hogy a rendkívül kicsi, becslések szerint mindössze 70-80 négyzetmilliméteres terület ellenére a Cannon Lake lapka kihozatala csapnivaló. Egyes értesülések alapján a minden eddiginél magasabb tranzisztorsűrűségre képes eljárásnak egyelőre nem fekszik a GPU áramköre, amely problémára egyelőre jobb híján a komplett grafikus egység letiltásával reagál az Intel.

intel_cpu

Az első Cannon Lake mindezt leszámítva is szerény specifikációkkal rendelkezik. A két darab, fejenként két végrehajtószállal rendelkező mag alapórajele ugyanis 2,2 GHz, amelyet a turbó 3,2 GHz-ig emelhet fel. Utóbbi a mobil i3-as mezőnyben újdonságnak számít, a korábbi modellekből ugyanis hiányzott a funkció. Említésre méltó, hogy a processzor támogatja a Skylake-SP Xeonokkal bemutatkozott AVX-512 utasításkészletet, ugyanakkor kliens környezetben néhány benchmarkot leszámítva ezt nem használja ki más szoftver, így egyelőre vélhetően kevesen fognak profitálni a lehetőségből. Az integrált PCI Express vezérlő is érdekes képet fest, hisz bár az Intel összesen 16 darab sávról beszél, a lehetséges konfigurációk listájában már csak egy darab négysávos, két kétsávos, egy kétsávos és két egysávos, valamint négy egysávos lehetőséget említ az ARK.

Jöhet a malware-cunami az iPhone-okra?

Nyílik az iOS, de tényleg annyira veszélyes ez? Annyira azért nem kell félni, elég sok kontroll van még az Apple-nél.

Jöhet a malware-cunami az iPhone-okra? Nyílik az iOS, de tényleg annyira veszélyes ez? Annyira azért nem kell félni, elég sok kontroll van még az Apple-nél.

Végül, de nem utolsó sorban az árazás. Az Intel némileg rendhagyó módon nem adott meg publikus árat, így a Core i3-8121U-t vélhetően nagyon rugalmas feltételek mellett kínálhatja a cég, azt valószínűleg relatíve olcsón kapják a partnerek, jelen esetben a Lenovo. A processzorgyártó ugyanis ily módon legalább viszont láthat valamennyi pénzt a kvázi selejtes, vélhetően igen magas költségek mellett legyártott lapkákból.

A pár héttel ezelőtti, a vállalat negyedéves pénzügyi eredményeit taglaló konferencián a vállalatot vezető Brian Krzanich be is vallotta, hogy kicsit túllőttek a célon a 10 nanométer specifikációval, az eljáráshoz párosított elvárások túl agresszívnek bizonyultak, amelyeket a fejlesztőcsapat továbbra is képtelen teljesíteni. Krzanich elmondása szerint a 10 nanométerhez 2,7-es skálázódási tényezőt határozott meg a cég, vagyis ennyivel nő a tranzisztorsűrűség a 14 nanométerhez képest. Ez agresszívabb, mint korábban, a 14 nanométer például csak 2,4-es tényezőt hozott, a versenytársak pedig sokkal lazább, 1,5-2 körüli tényezőkkel dolgoznak.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról