Szerző: Hlács Ferenc

2018. február 20. 16:17

Alig fogyott Google Pixel 2017-ben

Az eladások száma nőtt, tempója csökkent 2016-hoz képest, összesen kevesebb mint 4 millió telefon fogyott. A Pixel 2 XL kijelzőhibái is szerepet játszhattak a visszafogott teljesítményben.

Bár a Google Pixel okostelefonjai az androidos mezőny mérvadójának számítanak, és (egy-egy bakit leszámítva) jellemzően rendkívül pozitív visszhangot váltanak ki a tesztelők körében, úgy tűnik azokkal a Google-nek nem igazán sikerült megfogni a vásárlókat tavaly - a vártnál rögösebb tehát az út a hardvercéggé válás terén a keresőóriás számra.

Az IDC kutatási igazgatója, Francisco Jeronimo, akitől az Essential Phone gyenge teljesítményéről is értesülhettünk, nemrég a Google Pixel modellek tavalyi eredményeiről számolt be Twitteren, a számok alapján pedig nem áll túl jól a Google telefongyártásának szénája. A vállalat 2017-ben összesen 3,9 millió készüléket adott el, ami egészen kis töredéke az 1,5 milliárdos piacnak. Ebben benne vannak az első generációs Pixel telefonok, illetve az év vége felé eladott, tavaly bejelentett modellek is.

Egy Google méretű cég esetében a kis számú értékesített eszköz különösen feltűnő, és bár első pillantásra jelentős előrelépésről van szó a 2016-os eladásokhoz képest, azt is érdemes figyelembe venni, hogy 2016-ban csak az őszi bejelentés után kerültek piacra az első Pixel modellek. Ennek megfelelően a Jeronimo által említett 1,95 milliós darabszám bő két hónap alatt jött össze, ami jóval gyorsabb értékesítést jelent a Google tavalyi tempójánál.

A 2017-es eladások visszaesésében szerepet játszhatott a Pixel 2 XL modellek kijelzőbetegsége, röviddel a rajt után ugyanis számos felhasználó beégett panelekről számolt be. Emiatt sokan átpártolhattak az ugyancsak 2017 második felében megjelent valamelyik rivális, hasonló kaliberű csúcsmodellre, mint a Huawei Mate 10 Pro, az LG V30 vagy épp a Samsung Galaxy Note8 - nem beszélve a frissen rajtolt új iPhone-ok valamelyikéről.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak

Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Az Apple készülékeihez viszonyítva egyébként még visszafogottabb a Google teljesítménye, persze érdemes észben tartani, hogy a cupertinói óriásnál egy több mint egy évtizede stabilan bejáratott termékről van szó, míg a Pixelek csak második generációjuknál tartanak. Ennek fényében is látványos azonban, hogy iPhone-ból tavaly 215,8 millió talált gazdára, azaz heti 4,15 millió darab készülék - a vállalat tehát egy hét alatt több telefont tudott eladni, mint a Google egész évben. A piacon szabad szemmel alig látható számokban ugyanakkor annak is komoly szerepe van, hogy a Google a Pixel készülékeket modelltől függően 6-8 országban teszi elérhetővé, ezzel szemben, ahogy azt az Ars Technica is kiemeli, az Apple mintegy 70 országban van jelen, beleértve Kínát is. A Google hátránya továbbá, hogy a terméktámogatást teljes mértékben online biztosítja.

Nagyon úgy tűnik azonban, a Google nem is tervezett ennél lényegesen több eladással, miután még a piacon legalábbis mérsékeltnek nevezhető vásárlói érdeklődést is nehezen tudta kiszolgálni, online boltjában tavaly is rendre megjelent az "nincs készleten" címke a készülékek alatt. Ezeket a problémákat a cég mára orvosolta, ugyanakkor amíg nem terjeszti ki a készülékek elérhetőségét több régióra, kicsi az esély, hogy a Pixel telefonok eladások terén is komoly versenyzővé nőjék ki magukat a piacon.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról