Mellékleteink: HUP | Gamekapocs
Keres
AI és DevOps meetuppal folytatjuk a szezont! Május 22-23-án ismét lesz HWSW free! az Ankertben.

Duplázta a forgalmat tavaly a Simple

Hlács Ferenc, 2018. február 14. 13:26

A Simple mobilapp és a SimplePay online fizetéis megoldás is erős volt tavaly, idén a nagyvállalatok kerülnek a szolgáltatások mögött álló OTP Mobil célkeresztjébe.

Lelkesen számolt be a tavalyi év eredményeiről az OTP Mobil, a Simple és a SimplePay is tisztességes növekedéssel zárta 2017-et. A tempó valószínűleg idén sem lassul majd, főleg hogy a cég a kisebb partnerek mellett a nagyvállalatok felé is komolyabb nyitást tervez.

A Simple alkalmazásban indított vásárlások összértéke 217 százalékkal bővült a 2016-os eredményekhez képest, így 2,34 milliárd forintnál állt meg, a tranzakciók száma pedig mintegy 416 ezerről 1,32 millióra emelkedett az év során. Ebben ráadásul még nincsenek benne az NFC-s mobilfizetési tranzakciók, amelyek összesen 3 milliárd forintos forgalmat termeltek, számuk pedig a szolgáltatás tavaly júniusi bevezetése óta átlépte a 750 ezret. A hazai piacon tekintélyes számokból ismét megmutatkozik, hogy a Simple app meglévő ügyfélbázisa mekkora kezdeti lendületet adott az NFC-s megoldásnak, még úgy is, hogy azt három versenytárs, a Gránit, az MKB és a Telenor is megelőzte itthon hasonló szolgáltatás bevezetésével.

Ami az appon belül vásárlásokat illeti, a slágertermékek továbbra is a parkolás, illetve az autópályamatrica-vásárlás voltak: parkolásra 917 ezer alkalommal összesen 468 millió forintot költöttek a felhasználók, a matricák pedig 721 millió forintos forgalmat produkáltak, 142 ezer vásárlásból. Ezek mellett a mozijegy-vásárlás, illetve az ételrendelés is egyre népszerűbb Simple-funkciók, a szolgáltatásban 180 ezer mozijegy talált gazdára, összesen 303 millió forint értékben, ételt pedig 62 ezer alkalommal rendeltek a felhasználók 2017-ben, mintegy 200 millió forintos forgalmat generálva.

simpleuni

Az e-kereskedelmi piac minden valószínűség szerint a következő években sem vesz vissza a bővülésből, de hasonló a helyzet az m-kereskedelem terén is. Az okostelefonok térnyerése lassan itthon is "kész lesz": az OTP Mobil által közölt adatok szerint a magyarok már nem kevesebb mint 82 százaléka rendelkezik okostelefonnal, akik fele pedig mobilinternetezésre is használja a készüléket. Nem meglepő módon ez az arány a fiatalok esetében jóval magasabb, a 26 év alattiak 96 százalékának van okostelefonja, de már 50 év felett is 64 százalék rendelkezik hasonló készülékkel. Az okostelefon-birtokosok pedig előbb-utóbb a mobilfizetéshez is eljutnak, a cég szerint azok majdnem fele, 44 százaléka próbált már ki hasonló szolgáltatást, beleértve az online és NFC-s fizetéseket is.

Ha pedig már az NFC-s fizetésnél tartunk, az OTP Mobil itthon jelenleg egyedülálló, bármely bank ügyfelei által használható virtuális prepaid kártyás megoldását is kóstolgatják a felhasználók: a cég szerint a megoldás indulása óta összesen 175 millió forintot töltöttek fel a bolti fizetéshez használható virtuális kártyákra, amelyekből már több mint 10 ezer van a felhasználók telefonjain.

Ezzel párhuzamosan a másik Simple-láb, a SimplePay, azaz a vállalat online fizetési megoldása is kemény tempót diktál, 2017-ben a megelőző évhez képest négyszeres forgalmat produkált, 2017-ben elérve a 37 milliárd forintot, illetve indulása óta közel 5 millió tranzakciót kezelt. Az együttműködések száma is gyarapszik, 2017 végén a szolgáltatás több mint 2300 partnert számlált, akik összesen több mint 3500 webshopot működtetnek. A SimplePay, illetve az appból megismert Simple fiók összeboronálása is kedvező fogadtatásra talált, tavaly december óta nem kevesebb mint 16 ezer tranzakciót végeztek a felhasználók Simple fiókkal bejelentkezve, ez peidg mintegy 200 millió forintos forgalmat jelent. Az OTP Mobil azt is sietett hangsúlyozni, hogy az egyre hízó forgalom mellett a biztonság is kiemelt szerepet kap, tavaly a megoldás a PCI DSS (Payment Card Industry Data Security Standard) tanúsítványt is megszerezte.

Ami a cég idei terveit illeti, a SimplePay esetében az OTP Mobil igyekszik egyre több nagyvállalati partnert is bevonni, amelyeknek maguknak is komoly ügyfélelérésük van, jelenleg ugyanis elsősorban kis- és középvállalatok vannak a partnerek között. A Simple app legnépszerűbb szolgáltatásainak csiszolása természetesen tovább folytatódik, továbbá a "nem monetáris" szolgáltatások fejlesztése is fókuszba kerül, azaz aktívabb közösségi integrációra számíthatunk, illetve a cég a Simple-höz kapcsolódó facebookos közösségek legaktívabb tagjaival is együttműködésbe kezd majd a szolgáltatás további népszerűsítésére.

Facebook

Mit gondolsz? Mondd el!

Adatvédelmi okokból az adott hír megosztása előtt mindig aktiválnod kell a gombot! Ezzel a megoldással harmadik fél nem tudja nyomon követni a tevékenységedet a HWSW-n, ez pedig közös érdekünk.
Ismerd meg az ingatlan szakmát, leendő ügyfeleidet május 30-án, az első hazai ingatlan digitalizációs konferencián!