:

Szerző: Habók Lilla

2018. február 9. 12:28

Végre profitot ért el a Twitter

A havi felhasználószám ugyan stagnál és a bevétel sem nőtt túl sokat, de a költségcsökkentések meghozták a hatást, és a Twitter elérte a 2017-re kitűzött célját a profittal kapcsolatban.

Egészen jól sikerült negyedévet tudott felmutatni a Twitter a tavalyi utolsó negyedévben, legalábbis ami a profitot illeti, mivel a felhasználók száma összességében nem növekedett a felületen. A 91 millió dolláros profit kevésbé a kiugró üzleti eredményeknek, hanem inkább a költségcsökkentéseknek volt köszönhető. A bevétel az előző évhez képest mindössze két százalékkal 732 millió dollárra növekedett a decemberrel záruló negyedévben.

A bevételnek ezúttal is a nagy részét, 644 millió dollárt a reklámbevételek hoztak, ami mindössze 1 százalékos növekedést jelent évről-évre. Ezen belül is érdemes megfigyelni, hogy az Egyesült Államokból származó 342 millió dolláros hirdetési bevétel 10 százalékos csökkenést jelent, de eközben a nemzetközi összeg 18 százalékkal 302 millió dollárra növekedett. A bevétel kisebbik, 87 millió dollárnyi része a licenc és egyéb bevételekből adódik, ami viszont egészen szépen, 10 százalékkal nőtt.

Látható, hogy a profit nem a hatalmas bevételekből következett, hanem inkább a megtakarításokból ered. Három nagy területen figyelhető meg költségcsökkentés a Recode gyűjtése szerint. A részvényalapú kompenzációt 26 százalékkal vágta meg a vállalat, úgyhogy csak 102 millió dollárt költött erre a tavalyi 138 millió dollárhoz képest. Ennek egy része egyébként a munkavállalóktól, például mérnököktől és marketingesektől megvont részvényalapú kompenzáció. A következő terület a kutatás-fejlesztés, amelyre 35 százalékkal kevesebbet, összesen 78,3 millió dollárt adott ki a cég. A harmadik megtakarítási terület pedig az értékesítés és a marketing, ahol 30 százalékot spórolt a cég például rendezvényeken és ügyfélszolgálatosokon, így ezúttal 163,5 millió dollárt költött a tavalyi 233 millió dollár helyett.

A részvényeseknek szóló levélben a cég még azt is hozzátette, hogy a bevételnövekedés 8 százalékos lenne, ha figyelembe vennénk azt a tényt, hogy a Twitter 2016-os bevétele részben a Tellapart marketing platformból következett. Ezt a szolgáltatást viszont a vállalat még 2017 elején bezárta, így már az nem tud bevételt termelni számára. Viszont az is igaz, hogy a platform bezárása is hozzájárult a költségcsökkentéshez.

grafikon_twitter_profit_2017q4

Twitter profit változása negyedévenként a 2015Q4 óta

Az AI és a nagy full-full-stack trend

Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

Az AI és a nagy full-full-stack trend Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

Eközben viszont egy másik fontos mutató egyáltalán nem változott, azaz a havi felhasználószám, ami 330 millióval stagnál az előző negyedévhez viszonyítva, és 4 százalékkal nőtt évről-évre. Az elemzők mindössze egymilliós növekedésre számítottak volna a három hónap alatt, de ezt sem sikerült teljesíteni a Twitternek. Ha közelebbről megnézzük, akkor hasonló elmozdulást láthatunk a felhasználószámban mint a Facebooknál az azonos negyedévben, azaz az amerikai felhasználók száma 1 millióval csökkent, vagyis a Twitter esetében 69 millióról 68 millióra. A szolgáltatás a két szám között ingadozott a teljes 2017-es évben, de ez azért is jelenthet problémát, mivel reklámbevételek szempontjából az amerikaiak értékesebbek a cégnek.

Viszont a cég inkább azt igyekszik hangsúlyozni, hogy a napi felhasználószám 12 százalékkal nőtt. Ráadásul ez már az ötödik egymást követő negyedév, hogy a napi twitterezők száma két számjegyű növekedést ér el - arról viszont most sem árult el semmit a cég, hogy mekkora ez a szám valójában. Az érdeklődést több tényezőre is visszavezeti Jack Dorsey vezérigazgató, mely nagyrészt úgy foglalható össze mint a facebookos "jól-lét" szlogen vagyis hogy a Twitteren s a fejlesztők minőségi kommunikációt szeretnének elérni, amibe nem fér bele a zaklatás, a szélsőséges tartalmak, konspirációs elméletek és a hamis követőket képviselő botok sem, amiből a becslések szerint 20 millió lehet az oldalon. Az elemzői konferenciahíváson elhangzott indokok szerint elképzelhető, hogy részben a profilok tisztítása miatt stagnál a havi felhasználószám - a Safari app integráció változása mellett.

Továbbá Dorsey kitért a karakterszám bővítésére is a híváson, ami az adatok szerint nem hozta a szkeptikusok által ígért negatív tendenciát. A vezérigazgató közlése szerint ugyanannyi maradt az átlagos karakterszám, csak a tartalmasabb gondolatokat fejtik ki a felhasználók 280 karakterben. Ezenkívül nőtt az elköteleződés, több üzenet és több válaszadás jelenik meg a szolgáltatásban, többen kezdtek el követni másokat és gyakrabban térnek vissza a felületre - sorolta Dorsey.

A befektetőknek a profit megjelenése és részben a napi aktivitással kapcsolatos közlés is elegendő pozitív jel volt ahhoz, hogy a bejelentést követően 16 százalékkal emelkedjen a cég részvényárfolyama. Ezt a célt tűzte ki magának a cég 2017-re, és a Vine bezárása vagy a 9 százalékos munkaerőleépítés is ezt szolgálta, ami hosszú távon ezek szerint eredményt hozott. A 2018-as tervek közé pedig most már a bevétel a növelése kerül.

Szeptember 15-én, hétfőn ONLINE formátumú, a Kafka alapjaiba bevezető képzést indít a HWSW, ezért most összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni ezen a tanfolyamon.

a címlapról

MS

0

Lezárta a Teams-ügyet az EU

2025. szeptember 12. 12:45

A Bizottság elfogadta a Microsoft által tett engedményeket, nincs retorzió az idestova öt éve húzódó eljárás végén.

bango

3

Tartalomautomatával bővül a OneTV

2025. szeptember 12. 09:27

A One tévés platformjába a Bango DVM-jét integrálják, ami jelentős mértékben megkönnyíti az új tartalomszolgáltatások bevezetését.