Szerző: Asztalos Olivér

2018. január 26. 13:17

Intel: már idén hozzuk a javított processzorokat

Rekordokat döntött tavaly az Intel, a siker közhírré tételét ugyanakkor némileg beárnyékolja a Spectre/Meltdown sebezhetőségek ügye. A processzorgyártó ugyanakkor nem aggódik, a javított processzorok mellett újabb rekordokat ígér az idei évre.

Az Intel számára rekordnegyedévet jelentett a tavalyi év utolsó három hónapja - számol be friss pénzügyi jelentésében a vállalat. 2017 negyedik negyedévében 17,1 milliárd dolláros forgalmat bonyolított a processzorgyártó, amely 4 százalékkal múlja felül 2016 hasonló időszakának bevételét. Az Intel emellett kiemelte, hogy éves szinten is új rekord született, a cég tavaly 62,8 milliárd dolláros forgalmat könyvelt, ami 9 százalékkal múlja felül a 2016-os összeget. A forgalom mellett az üzemi eredmény is jelentősen nőtt, az egy évvel korábbi 4,5 milliárd dolláros összeget 19 százalékkal felülmúlva 5,4 milliárdon állt meg a mutató. A profitot viszont ezúttal elvitte az amerikai adóreform, amely egy egyszeri, 5,4 milliárd dolláros tételként jelentkezik a könyvelésben, ami végül 700 millió dolláros veszteségbe tolta a céget.

Csökkenő kliensprocesszoros eladások

A bevétel továbbra is legnagyobb részéért felelős Client Computing Group kereken 9 milliárd dollárt hozott a konyhára, amely 2 százalékos csökkenés az előző évben könyvelt 9,1 milliárdhoz képest. Ezzel párhuzamosan az üzemi eredmény is apadt, a 3,5-ről 3,3-ra csökkent összeg nagyjából 7 százalékos csökkenést jelent. Az Intel számos terméket sorol a kategóriába, ide tartoznak a noteszgépes és asztali lapkák (processzorok és chipkészletek), valamint a tabletek és egyéb mobilos termékek, tehát a 3G/4G modemek is. Ez utóbbi terület az iPhone 7-tel kapott szárnyra, egyes modellekbe ugyanis már az Intel rádió egysége kerül a Qualcomm terméke helyett. Sajnos ez továbbra sem kap külön bontást, így nem világos, hogy ez pontosan mekkora profitot hozott a cégnek, a cég 15 százalékos forgalomnövekedésről beszél a kábelmodemes és a set-top boxos termékekkel együtt.

A PC-s termékeket viszont szokás szerint (kissé) lebontja a jelentés. Ez alapján úgy fest, hogy az Intel bár lassan, de kezdi megérezni az AMD tavalyi feltámadását. Az értékesített notebookos "platformok" (CPU+chipset) darabszáma 5 százalékkal nőtt, ám amit a cég nyert a réven, azt elvesztette a vámon, ugyanis az átlagos eladási ár épp ennyivel, tehát 5 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest. Ennél rosszabb képet festenek az asztali PC-s platformok, itt a darabszám 5, az átlagos eladási ár pedig 2 százalékot esett.

intc_client

Az eladásokat az sem segíti, hogy a piac évek óta fokozatosan zsugorodik. A belépő kategóriás PC-k helyét számos esetben átveszik az (ARM-os) tabletek és phabletek, ezzel egy időben viszont valamelyest élénkül a kereslet a drágább, prémium kategóriás számítógépek iránt. Utóbbi kategóriában évekig nem volt komoly kihívója a gyártónak, az AMD Ryzen (és Threadripper) processzorai viszont már alternatívát jelentenek, ezért a cég bizonyos esetekben kénytelen reagálni konkurensére, például a magok számának jelentős emelésével. Az Intel a verseny élesedése ellenére állítja, az utolsó negyedévben rekord mennyiségű i7 és i9 processzor kelt el, amely egybevág a feljebb említett trenddel.

A részleg eredményeihez kapcsolódóan az cég hozzáfűzte, hogy az év végén megkezdte az első 10 nanométeres (Cannon Lake) processzorok szállítását, amelynek költségei valamelyest rontották az üzemi eredményt. A gyártó elmondása szerint egyelőre kifejezetten kis darabszámról van szó, a tömeggyártás beindítására az év második feléig kell várni, ami alátámasztja az új gyártástechnológia bevezetésének nehézségeiről szóló pletykákat. Az Intel arról egyelőre hallgat, hogy a második negyedévben csak további Cannon Lake processzorok jönnek, vagy esetleg az év végéhez közeledve megérkezik az Ice Lake is.

Komolyan húznak a szerverek

Az adatközpontokhoz tervezett termékek kategóriájában már nem kell magyarázkodni a cégnek. Az első helyen a Xeon processzorokat jelentő kategória egy év alatt ötödével gyarapodott, a 2016-os 4,7 milliárd dollár 5,6-ra ugrott. Ennek nagy része az utóbbi említett központi egységeknek és az azokhoz szükséges lapkakészleteknek köszönhető, az ezekből befolyt összeg 18 százalékkal múlta felül az egy évvel korábbit. Az értékesített darabszám 10, az átlagos eladási ár pedig 8 százalékot nőtt.

intc_server

Az üzemi eredmény ennél is nagyobbat, 59 százalékot ugrott, meg sem állva 3 milliárd dollárig, amely már közelit a kliensek által generál eredményhez. A teljes képhez hozzátartozik, hogy 2016 utolsó negyedévében botlott egyet a részleg, az egy évvel korábbi eredmény egy nagyjából 15-20 százalékos részét elvitte a hibás Atomok cseréje, tehát volt honnan javulni. Utóbbitól függetlenül még mindig úgy fest, hogy az Intelnek továbbra sincs túl nehéz dolga, az alternatív platformok egyelőre nem tudták komolyabban meglovagolni az adatközpontos növekedést.

Bár az Intel külön kategorizálja, de szintén adatközpontokban kötnek ki az FPGA-k, amelyek értékesítése a maga 568 millió dolláros forgalmával 35 százalékot javult tavalyhoz képest, miközben az üzemi eredmény 156 millión állt meg. Ezt a részleget még az Altera 16,7 milliárd dolláros felvásárlásával állította oldalára az Intel, és bár egy év alatt viszonylag nagyot nőtt a forgalom, egyelőre úgy fest, hogy csak hosszú évek alatt térülhet majd meg a befektetés.

És a maradék

A többi, 1 milliárdos forgalom alatt mozgó részleg közül az IoT-divízió vitte a prímet. A különböző vertikumoknak kínált célmegoldásokat gyártó részleg 879 millió dolláros bevételt könyvelt el, ami az előző év hasonló időszakához képest 21 százalékkal magasabb, 260 millió dolláros üzemi eredményt jelentett. A NAND és az új generációs 3D Xpoint technológiákkal foglalkozó Non-Volatile Memory Solutions Group 889 millió dollárra növelte bevételét, amihez szerény, 31 milliós veszteség társult, feltehetőleg a 3D NAND és a 3D Xpoint fejlesztési költségei miatt. Ide kapcsolódó hír, hogy az Intel saját kezébe vette a NAND-ok fejlesztését, amelyet mindeddig partnerével, a Micronnal közösen végzett.

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Utóbbihoz kapcsolódó hír, hogy a 3D Xpoint-alapú NVDIMM modulok idén legfeljebb mutatóban kerülnek piacra, az Intel ezekből nem számít komolyabb bevételre. A gyártó tavaly novemberben közölte, hogy több csúszást követően az idei év második felében jelennek meg a memóriamodulok, a mostani fejlemény alapján viszont ebből jó eséllyel az utolsó negyedév lesz.

Krzanich: már idén hozzuk a javított processzorokat

Az eredményeket boncolgató konferenciahíváson természetesen főszerepet kapott a közönséget hetek óta lázban tartó Spectre/Meltdown probléma is. Az erre irányuló érdeklődésre a vállalatot vezető Brian Krzanich elmondta, hogy még idén piacra dobják a biztonsági hibáktól mentes processzorokat. Bár a cég első embere konkrétumokat nem mondott, szavai alapján a mikroarchitektúra módosításával ("in-silicon") orvosolják a sebezhetőségeket, amelynek kezelése eddig meglehetősen vitatott módszerekkel történt.

Ezen túlmenően nem árult el mást Krzanich, így azt sem tudni, hogy melyik lesz az első javított processzor, illetve az mikor jelenik meg. A korábban kiszivárgott információk alapján jó eséllyel az év közepe táján érkező Cascade Lake Xeonokra célozhatott a szakember, a kliensprocesszorok között pedig a Cannon Lake vagy az Ice Lake lehet az első, a Spectre/Meltdown sebezhetőségekre már immúnis széria. Az Intel vélhetően gőzerővel dolgozik a javított lapkákon, a biztonsági rések betömésére hivatkozva ugyanis a korábbiaknál könnyebben lehet majd meggyőzni a piacot az új processzorok megvásárlásáról. Az ugyanakkor érdekes kérdés, hogy a teljesítménynövelő funkció kikapcsolása (és talán egy kevésbé agresszív, de biztonságos helyettesítő mechanizmus bevetése) mennyivel csökkenti majd az elérhető sebességet.

A Spectre/Meltdown problémához kapcsolódóan Krzanich még hozzáfűzte, hogy emiatt nem számítanak garanciális, vagy bármilyen más, számottevő kiadásra, tehát egyelőre arról sincs szó, hogy a cég bármilyen csereprogramot indítana. Ennek ellenére a vállalat vezetője nem zárja ki, hogy a biztonsági hibák miatt a következő hetekben és hónapokban különféle támadások érik majd az Intelt, amely negatívan befolyásolhatja a cég megítélését, hírnevét, illetve a vásárlókkal kialakított kapcsolatát, amely akár közvetetten is negatív hatással lehet a cég teljesítményére. Krzanich azt sem zárja ki, hogy a Spectre/Meltdown botrányon felbuzdulva egyre többen keresnek majd biztonsági réseket termékeikben, amely ugyancsak hátrányosan érintheti vállalatát.

A következő negyedévre 15 (+-0,5) milliárd dolláros bevételt remél az Intel, ami nagyjából egyezne 2017 hasonló időszakának forgalmával. A teljes idei évre pedig új, 65 (+-1) milliárdos bevételt remél a vállalat vezetése, amely a tavalyi közel 63 milliárd után újabb rekordnak számítana.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról