Szerző: Hlács Ferenc

2018. január 25. 15:20

Kilenc éve nem kaszált akkorát az LG mint tavaly

A szórakoztatóelektronikai üzletág tarolt a legnagyobbat az LG zászlaja alatt 2017 utolsó negyedében - és az egész évben is. Az okostelefonos divízió viszont még mindig nem fordult termőre.

Számottevő növekedéssel zárta a tavalyi évet az LG - derül ki a cég frissen közzétett, 2017 utolsó negyedévére vonatkozó pénzügyi jelentéséből. Az időszakot elsősorban az otthoni szórakoztatóelektronikai termékek húzták meg, a legnagyobb bevétel mellett ez a szegmens hozta a legnagyobb gyarapodást is. A cég 15,9 milliárd dollárnak megfelelő koreai wonos bevételt termelt ami tisztességes, 14,8 százalékos éves szintű növekedést jelent, a profit pedig 171,8 millió dollárra rúg, ami ugyancsak szép teljesítmény, különösen az egy évvel korábban jelentett, 243 milliós veszteség fényében.

Tévék húzzák a szekeret

Az időszakot tehát elsősorban a szórakoztatóelektronikai divízió vitte a vállán, amelynek kitűnően sikerült meglovagolni az ünnepi időszakot. A szegmens egy év alatt derekas, 14,2 százalékot hízva 5,1 milliárd dollár bevételt hozott a konyhára, üzemi nyereségét pedig közel 361 millió dollárra hizlalta fel, ezzel nem kevesebb mint 133 százalékos növekedést hozva 2016 utolsó negyedéhez képest. A fő hajtóerőt most is a prémium televíziók jelentették, de a korábbi költségcsökkentések is kifizetődőnek látszanak a cég részéről. A vállalat 2018-ban a tévépiac további növekedését várja, egyebek mellett a téli olimpiai játékoknak hála.

lghqill

A háztartási gépes és légkondicionálókkal foglalkozó részleg is előrelépést mutatott fel az eladások terén, több mint 4 milliárd dollárnak megfelelő bevétele 6,8 százalékkal több, mint 2016 zárónegyedévben volt. A növekedés ugyanakkor az üzemi nyereségben már nem köszönt vissza, a 76 millió dolláros összeg mintegy 45 százalékkal kevesebb a megelőző év hasonló időszakában jelentettnél. A részleg a hazai piacon különösen sikeres volt, a prémium háztartási gépekkel 27 százalékos növekedést tudott Dél-Koreában elérni, és Európában, Ázsiában és Latin-Amerikában is gyarapodtak az eladások. Az üzemi nyereség visszaesése elsősorban a prémium eszközök megnövekedett marketingköltségeinek, valamint egy az Egyesült Államokban eszközölt befektetésnek tudható be, amely AI rendszerek és robotok fejlesztését célozza. A cég a szegmensben jövőre is stabil növekedést vár.

Még mindig csak a pénzt viszik a telefonok

A mobilkommunikációs részleg is javítani tudott a helyzetén az időszakban, nyereségesre fordulnia azonban továbbra sem sikerült. A divízió 2,9 milliárd dollár bevételt hozott a cégnek 2017 Q4-ben, egy hajszállal, 2,8 százalékkal többet, mint 2016 végén. Üzemi veszteség terén is javult a helyzet, az több mint 53 százalékot csökkenve 200 millió dollárnál állt meg - de a cég még mindig pénzt veszít minden egyes legyártott telefonon. Az eladások gyarapodását az idei második csúcsmodell, a V30 hajtotta, nehezítették a cég dolgát viszont a marketingkiadások, illetve a megnövekedett komponensárak. A várakozások szerint 2018-ban is a prémium kategória hajtja majd a divíziót, erre fog a gyártó is fókuszálni.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak

Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

A gyártó feltörekvő üzletága, az autókomponens-részleg tavaly év végén nem remekelt, 1 százalékkal csökkentek is eladásai a 2016 végi számokhoz képest, így 805 millió dolláros bevételt produkált. Ehhez ráadásul a 2016 Q4-esnél mintegy 185 százalékkal több üzemi veszteség párosul, annak értéke 38,5 millió dollár. A gyártó jelentésében siet kiemelni, hogy a visszaesés elsősorban az infotainment rendszerek lassuló eladásainak köszönhető, ezzel párhuzamosan viszont az elektromosautó-komponensek továbbra is növekedési pályán állnak - utóbbiak kapcsán a cég továbbá több befektetésen is túl van, amelyek szintén rontották a profitablitást a Q4-ben. A szegmensben új termékekkel készül idén, amelyektől gyarapodásra számít, valamint előrejelzései szerint az infotainment termékek iránti igény is javul majd az év folyamán.

Ami a cég egész éves teljesítményét illeti, a gyártó 55,4 milliárd dollár bevételt hozott össze 2017 folyamán, 10,9 százalékkal többet mint 2016-ban. A tavalyi évre vonatkozó profit 2,23 milliárd dollárnál állt meg, ez a gyártó legnagyobb éves nyeresége 2009 óta, a megelőző évhez képest pedig nem kevesebb mint 85 százalékos növekedést jelent. Ahogy a negyedéves bontásban, úgy az egész évet nézve is elsősorban a szórakoztatóelektronikai üzletág, azon belül is a tévék voltak a növekedés fő motorjai.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról