Mellékleteink: HUP | Gamekapocs
Keres

Áttörést hozhat a Samsung új akkutechnológiája

Hlács Ferenc, 2017. november 30. 11:36

A grafénra építő megoldás 45 százalékkal nagyobb kapacitást és gyorsabb töltést ígér. A megoldásból az okostelefon-piac és az elektromos autók is profitálhatnak.

Mára az okostelefonok legtöbb gyermekbetegségét sikerült kigyomlálni, a középkategória is szép kijelzőket, korrekt kamerákat és gyors hardvert sorakoztat - egy probléma azonban a piac hajnala óta jelen van, mégpedig a hamar lemerülő akkumulátoroké. Míg a butatelefonoknál a felhasználók kényelmes, egyhetes üzemidőket is megszokhattak, az okos modelleknél már a két nap is erősnek számít, a legtöbben pedig esténként töltőre teszik készüléküket. De az akkuk problémája az elektromos autók esetében talán még fájdalmasabb, hiszen a szerény  hatótávolságokhoz hosszadalmas töltési idők párosulnak (igaz az utóbbi időben láthattunk figyelemre méltó hatótávokat a piacon).

A Samsung új technológiája ugyanakkor sokat javíthat a helyzeten, azzal ugyanis a gyártó nem csak hosszabb üzemidőt, de sokkal gyorsabb töltést is ígér. A vállalat a jelenleg széles körben használt lítiumion-akkukat grafénra építő alternatívára cserélné: a Samsung SDI, a Samsung Advanced Institute of Technology és a Szöuli Nemzeti Egyetem kémiai és biológiai mérnöki kara által közösen fejlesztett megoldás "graféngolyókat" használ, a térbeli struktúrába szerkesztet anyag katód és anódkomponensét is befedi. A gyártó szerint a grafénbevonat védi a katódot a használat közbeni káros reakcióktól, ráadásul miután a grafén a szilíciumnál mintegy 140-szer gyorsabb elektronmobilitással rendelkezik az akkuk töltése is jóval tempósabb lehet, a cég eddigi mérései alapján mintegy ötször gyorsabb, mint a lítiumion-telepek esetében.

sambatry

Az egységnyi térfogatra jutó kapacitást is jelentősen javítja a technológia, a kapacitássűrűség a graféngolyókkal 27,6 százalékkal tornázható fel. Mindezek mellett a megoldás a töltési ciklusoknak is derekasan ellenáll, kapacitásának 78,6 százalékát 500 töltési kör után is megtartja. A Samsung verdiktje: a technológiával az egységsugarú okostelefon akkumulátorok 45 százalékkal lehetnek izmosabbak, a feltöltési idő pedig 12 percre, azaz a jelenlegi gyorstöltési megoldásokénak ötödére csökkenhet.

Egy kulcskérdés persze még akad, mégpedig a grafénra építő új akkuk ára - a koreai vállalat ugyanakkor ezen a téren is derűlátó, nem számít jelentős költségnövekedésre az új technológiával. Az előállítás egyébként a cég új kémiai gőzfázisú leválasztásos (Chemical Vapor Deposition - CVD) gyártási eljárására épít, amelynek során szilícium dioxid részecskék körül növesztenek graféngömböket, egy nagyjából ezer Celsius fokos kemencében. A gyártás során a kihívást leginkább az egyenletes bevonatképzés jelenti, a cég kezdeti próbálkozásai sokáig jelentősen felgyorsult töltési idejű, ugyanakkor gyengébb kapacitású prototípusokat eredményeztek.

A megoldás az okostelefonok és az elektromos autók piacán is komoly előrelépés lehet, utóbbiak esetében különösen a gyorsabb töltési idő miatt, hiszen a pár perc alatt lezavarható "tankolás" akár az egyébként kisebb egy feltöltéses hatótávolságot is kompenzálhatja. Az ugyanakkor kérdés, hogy a vállalatnak mikorra sikerül felkészítenie a technológiát a piaci rajtra - erről a gyártó egyelőre nem közölt pontos dátumot.