Szerző: Habók Lilla

2017. november 22. 11:30

Hogyan változnak a szükséges munkavállalói készségek?

Az Accenture kutatása felvázolja, milyen készségeket érdemes már most fejleszteni azoknak, akik tíz év múlva is munkához szeretnének jutni. Az automatizáció megszüntetheti a munkakörök 10 százalékát, de újat is teremt helyettük.

A digitális képességeket igénylő pozíciók száma 2024-re 12 százalékkal fog nőni - állapította meg az Accenture "New Skills Now" kutatása. Ezzel párhuzamosan viszont a marginalizált helyzetben lévő csoportok még inkább leszakadhatnak a képességek és képességfejlesztés hiányában. A vállalat ennek kapcsán kereste a választ az álláshirdetéseket és a munkaerő-fejlesztési programokat tartalomelemzéssel vizsgáló kutatásában, hogy melyek ezek a képességek, amelyekre tíz év múlva feltétlenül szükség lesz a munkavállaláshoz.

A kutatás kiindulópontját egyrészt a World Economic Forum 2016-ban publikált adatai jelentették, amely szerint a ma iskolát kezdő gyerekek közül 65 százalék olyan munkakörrel rendelkezik majd, ami most még nem létezik. Az OECD vonatkozó tanulmánya alapján pedig a vizsgált országok munkahelyeinek 10 százalékát kifejezetten az automatizáció veszélyezteti. Ráadásul a gépesítési folyamat az alacsonyabb végzettséggel rendelkező dolgozók 40 százalékának állását érinti, míg a felsőfokú diplomások munkáját csak kevesebb mint 5 százalékban. Tehát akik jelenleg hátrányban vannak további hátrányba kerülhetnek a jövőben.

Négy meghatározó terület

Négy terület határozza meg a jövő munkáját a kutatók szerint, amelyek egyéni dinamikával rendelkeznek, de átfedésben is vannak és összefonódnak egymással. Legfontosabb természetesen a digitális technológia emberi munkára gyakorolt hatása, amelyet többek közt a mesterséges intelligencia és a robotika befolyásol. A "közös munka" során három különböző típusú feladat alakulhat ki, úgy mint az AI rendszerek adatainak értelmezése, a rendszerek hatékonyságának optimalizálása és az AI ítélőképességének fejlesztése.

Ezenkívül viszont az együttműködés is meghatározó jelentőségű, amely emberek, illetve ember és technológia közt is történhet. A digitális szolgáltatások pedig annak megfelelően (is) fognak fejlődni, hogy az emberek hogyan működnek együtt az eszközökön, például közösségi hálózatokon keresztül. Fontos területet jelentenek még a feladat- és projektalapú munkák, a kiszervezés növekedése, például Ausztráliában a projektalapú munka a 2015-ös 28%-ról 2020-ra 66%-ra fog növekedni egy Samsung-kutatás szerint. Így nő a feladatokat kiszervező platformok szerepe is, mint például a szabadúszóknak szóló Upwork szolgáltatásé. Ezzel függ össze továbbá, hogy a jövőben a munkáltatás típusa is változhat, és a cégek egyre nagyobb arányban vehetik igénybe a független szabadúszók erőforrásait.

Fejlesztendő készségek

Több meghatározó készséget tartalmazó modellt állított össze az Accenture a megvizsgált álláshirdetések és a munkaerő-fejlesztési programok alapján. Mivel a jövő generációk arra számíthatnak, hogy többször munkakört váltanak, és ezek között számos olyan lesz, amit még fel sem találtak, ezért a "növekedési szemlélet" az alapja minden más képességnek a kutatók szerint. A készség kulcselemeit pedig az ellenállóképesség, az alkalmazkodóképesség és a tanulás szeretete jelentik.

accenture_modell

Egyik alapeleme a modellnek a "pénzkeresés megtanulása", ami lehet akár a munkakeresés vagy egy saját vállalkozás alapítása. A kompetencia magában foglalja többek közt a tartalmak digitális létrehozását, értékelését, megosztását, továbbá az alapvető munkavállalói készségeket és kognitív funkciókat, mint például az összpontosított figyelmet. Kevésbé egyértelmű, hogy már a következő öt évben a technológia használata és fejlesztése, illetve az adatelemzés is alapvető fontosságot kap sok munkakörben.

Lényegesek lesznek továbbá az interaktív képességek (úgynevezett We'Q), ami arról szól, hogyan alakítsanak ki az emberek olyan kapcsolatokat, aminek a segítségével hatékonyan tudnak dolgozni másokkal, személyesen és virtuálisan. Bár ez mindig is fontos volt, de a kutatók szerint az elmúlt hét évben az álláshirdetések alapján megnőtt a szerepe az ügyfélszolgálati és kommunikációs elvárásoknak, a virtuális munkakörnyezetekben pedig ezeket még finomhangolni kell.

accenture_keszsegterkep

Promptolsz-e már padawan?

Januári, juniorokkal foglalkozó adásunk a téma felsőoktatási aspektusait nem érintette. Ezen most változtatunk.

Promptolsz-e már padawan? Januári, juniorokkal foglalkozó adásunk a téma felsőoktatási aspektusait nem érintette. Ezen most változtatunk.

Ezenkívül fontos lesz a problémamegoldás kreatív megközelítése is, mivel az egyszerű problémákat a jövőben automatizációval meg lehet oldani, de az összetettebb feladatoknál már az emberi kritikus gondolkodásra és az érvelésre van szükség. Tehát felértékelődik annak a munkának a szerepe, amit a technológia nem tud elvégezni, mint például az empátia és újszerű gondolkodás képességének elsajátítása. Azonban a jövőben sem lesz elhanyagolható a speciális tudás, vagyis a helyi piaci és iparági igényeknek megfelelő releváns képességek megtanulása.

Metodológia

Az "Új képességeket most" (New Skills Now) kutatás során az Accenture szakemberei "a kiszolgáltatott munkaerő-piaci szereplők támogatásának lehetőségeit" és a legsürgősebb feladatokat vizsgálták. A kutatási kérdések között szerepelt, hogy milyen képességek elsajátítására van szükség a digitális gazdaságban, hogyan lehet ezeket a képességeket fejleszteni, és a digitális gazdaságot alakító erők hogyan definiálják újra a munka jövőjét. Ennek kapcsán a kutatók 130 millió álláshirdetést elemeztek ki, több mint 40 szakembert és véleményvezért kérdeztek meg (a neurológia, vállalati tanulás, tehetségmenedzsment, oktatás, szociológia és kognitív pszichológia területeiről), illetve 1000 munkaerő-fejlesztési programot tekintettek át. A kutatás tehát inkább kvalitatív mint kvantitatív módszereket foglalt magába.

A sorozat május 28-i, harmadik állomásán az AWS-ben biztonsági megoldásait vesszük nagyító alá. Átnézzük a teljes AWS security portfóliót a konténerbiztonságtól a gépi tanulásos alkalmazások védelmén át, egészen az incidenskezelésig.

a címlapról