Szerző: Hlács Ferenc

2017. szeptember 28. 12:45

Új Echók seregét állította hadrendbe az Amazon

A kijelzős és csak hangszóróval szerelt modellek is frissültek, és a cég az árakat is visszanyeste.

Jócskán kibővítette az Echo családot az Amazon: a vállalat összesen öt új, Alexával felszerelt készüléket jelentett be, illetve egy tévés sticket is leleplezett - de a cég virtuális asszisztense egészen váratlan helyekre is eljutott. Éleződik a verseny a piacon, megelőző csapás az Apple HomePod ellen a karácsonyi szezonra.

Az új eresztés a frissített Echóval kezdődik, amely a cég eredeti okoshangszóróját hivatott leváltani. A cég továbbra is maradt az ismert, hengerded formatervnél, noha az új készülék valamivel tömzsibb lett elődjénél, illetve többféle borítással is elérhető, a fémes, netán fahatású háztól a szövetbevonatig - utóbbi úgy látszik szinte kötelező opcióvá válik az okoshangszórók piacán, hasonló anyaghasználatot láthatunk az Apple HomePodjánál és a Google Home-nál is. A gyártó a belsőn is faragott, az új Echóban izmosabb hangrendszer dolgozik, önálló mélynyomóval és magassugárzóval, továbbá hét mikrofonnal, hogy minden irányból jól hallja az érkező hangparancsokat, a zajszűrésnek hála akkor is, ha zene szólna a háttérben. Az Amazon nem csak a kütyü magasságából csapott le, árát is jóval barátságosabbá tette, az eredeti Echo 180 dollárja helyett az új modell nettó 99 dollárért kapható.

A frissített készülék nagy testvére az Echo Plus már jobban hasonlít a széria első darabjára, ugyanakkor a fenti funkcionalitás mellett önálló okosotthon-központként is használható. Igaz hasonló képességeket már a korábbi készülékekben is láthattunk, azoknál szükség volt az Amazon partnereinek támogatott vezérlőhubjaira is, amelyeket különböző okosotthon-kiegészítőikhez mellékeltek - az Echo Plus megspórolja ezt a lépést és a WiFi-n, illetve Bluetooth-on túl Zigbee kapcsolatra is képes, így közvetlenül tud csatlakozni a cég által támogatott eszközökhöz. Ezek listája egyébként több mint száz okosotthon-kiegészítőre rúg, amelyeket a készülék az "Alexa, discover devices" parancsra kutat fel a házban. A vállalat, hogy nyomatékosítsa az Echo Plus ezen képességeit, egy Philips Hue okosizzót is mellékel hozzá. Az izmosabb Echo modellt árát a cégnek még mindig sikerült az eredetié alatt tartani, az nettó 150 dollárért lesz kapható.

Érdekes újítás a termékpalettán az Echo Connect: a lapos készülék rendhagyó módon a vonalas telefonokat hivatott felokosítani. Az eszközzel a telefonvonalra csatlakozva a többi Echóról, netán az Echo appból már nem csak VoIP hívások indíthatók, de vezetékes számokat is tárcsázhatunk hangparancsra. Az Echo Connectért a vállalat nettó 35 dollárt kér el, a megjelenés ugyanakkor csak év végén várható.

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori

Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

A kijelzős Echók sora is gyorsan bővül, a májusban bejelentett Echo Show most egy kisebb, kerek kijelzős variánst kap, Echo Spot néven. Az eszköz első pillantásra leginkább a Nest okostermosztát és a hamvába holt Google Nexus Q szerelemgyerekére emlékeztet. A gömbölyded kütyün kamera is helyet kapott, így a Showhoz hasonlóan videohívások is bonyolíthatók vele, használaton kívül pedig különböző óraszámlapok jeleníthetők meg a kijelzőn a szokott Echo funkcionalitás mellett. Az Echo Spot nettó 130 dolláros áron érhető el.

A portfólió legolcsóbb újdonságait az ugyancsak frissen leleplezett Echo Button gombok jelentik. Ezeket ne keverjük össze az Amazon Dash gombjaival, amelyek egy-egy terméket egy gombnyomásra megrendelnek a webáruházból, az új gombok helyette közvetlenül az Echóval kommunikálnak, azokat a gyártó kifejezetten játékokhoz szánja, a tévés vetélkedők stílusában. Az Alexa kérdéseire a gombokat leggyorsabban lenyomó felhasználó válaszol, a virtuális segéd pedig megmondja, helyes volt-e a válasz. Azt egyelőre nem tudni, a funkcionalitás később túlmutat-e a vetélkedőkön, ugyanakkor magától értetődő lépés lenne a cégtől a következőkben testreszabható gyorsfunkciók hozzárendelése az egyes gombokhoz. Az Echo Buttonokat a cég párosával árulja, a pakk pedig nettó 20 dollárba kerül.

Az Echo-cunami mellett a vállalat a Chromecastnak és társainak is újabb riválist állít: az új Fire TV stick végre a 4K, illetve HDR videókat is támogatja, 60 FPS mellett, hang terén pedig a Dolby Atmos logó is ott virít a dobozon. Az eszközhöz mikrofonnal szerelt távirányító is párosul, így a hangvezérlésről itt sem kell lemondani. Az izmosabb kütyü valamivel drágább lesz ugyanakkor mint elődje, azért a cég nettó 70 dollárt kér - 80 dollárért ugyanakkor már egy Echo Dotot is mellécsomagol.

Végül pedig az Amazon bejelentésözönének fénypontja: cég virtuális asszisztense már a tévéshopsztár Big Mouth Billy Bass éneklő gumihal-trófeával is együttműködik. A falra szerelhető, faplaketten üldögélő haltrófea szókincse eddig maroknyi slágerre korlátozódott, amelyeket az arra járók felé fordulva tátogott el, hamarosan azonban az Echo eszközökről utasíthatjuk a jószágot, hogy kedvenc dalunkkal énekeljen együtt, illetve képességeihez mérten táncoljon is azokhoz. Nem ez az első eset egyébként, hogy a hal az Alexával ismerkedik, ahogy azt a The Next Web is kiemeli, tavaly egy ráérős fejlesztő már testet adott az asszisztens hangjának Big Mouth Billy Bass formájában.

Legújabb bejelentéseivel az Amazon újabb ostromhullámot indít az okoshangszórók-okosotthon vezérlők piacán, tovább növelve az Alexa egyébként is tekintélyes dominanciáját a szegmensben. A frissített paletta árai ráadásul jócskán alullicitálnak egy sor konkurenst, beleértve a 350 dolláros Apple HomePodot, illetve az új Echóval a 130 dollár környékén mozgó Google Home-ot is. A háttérben pedig a Microsoft is örülhet, hiszen az újításokból az Alexával hamarosan összekaroló Cortana is profitálhat - izzó karácsonyi szezon jön tehát ezen a területen.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról

AKROBATA

5

Elrajtolt az Adobe AI asszisztense

2024. április 17. 12:40

Előfizetéses modellben használható az AI Assistant, ami a cég PDF-szerkesztőjébe és olvasójába épül be.