Mellékleteink: HUP | Gamekapocs
Keres

Piaci rést üt a munkaállomás-Windows számára a Microsoft

Gálffy Csaba, 2017. augusztus 23. 13:35

Ha nincs elég igény, akkor csinálunk - mondta a cég, majd törölte a Windows 10 Pro egyik funkcióját.

Új változatot ad ki a Windows 10-ből a Microsoft - jelentette be a cég még augusztus elején.  A Windows 10 Pro for Workstations nevének megfelelően hasonló piacot céloz, mint a "sima" Pro, azonban néhány egyedi (vagy mint látni fogjuk mesterségesen egyedivé tett) technológiát is támogat ahhoz viszonyítva. A Windows 10 Pro for Workstations kimondottan nagy teljesítményű munkaállomásokhoz készül, olyan környezetbe, ahol meglehetősen extrém elvárásoknak kell megfelelnie a kliens operációs rendszernek. Ennek megfelelően néhány különleges (és ritka) technológia támogatásával egészül ki ez a kiadás, támogatja a nem felejtő rendszermemóriát, az SMB Direct megoldást és a különösen erős konfigurációkat is - a különbségekről itt írtunk részletesebben.

A megkülönböztető jellegzetességek közé a Microsoft marketingesei a ReFS-t (Resilient File System), a cég új generációs fájlrendszerének támogatását is felvették. Ez már akkor szokatlannak tűnt, ezt ugyanis a "sima" Pro kiadás is támogatja teljes mellszélességgel. A technológia különösen a nagyon nagy kapacitású és hibatűrésű tárolásnál jön jól, de a veterán NTFS-szel összevetve tényleg generációs váltásról van egyébként szó. A ReFS ugyan már stabil és alkalmas az éles bevetésre, bizonyos funkciók még hiányoznak azért belőle - boot meghajtónak például még nem használható.

Most már tudjuk miért került fel az első elem az egyedi funkciók listájára.

Ha nincs piac, csinálunk!

Hamarosan megérkezett a magyarázat arra, hogy a ReFS miért lett a Windows 10 Pro for Workstations megkülönböztető eleme. A cég ugyanis a Fall Creators Update-tel törölt funkciók listájára augusztus 17-én csendben feltette, hogy a ReFS fájlrendszerek létrehozását a Windows 10 Enterprise és Windows 10 Pro for Workstation kiadásokra korlátozza, semmilyen más kiadás nem lesz képes erre. A támogatás teljesen azért nem tűnik el, az ilyen fájlrendszerekkel az összes Windows 10 kompatibilis lesz, írni és olvasni is tudják azokat - létrehozni azonban nem.

A döntés következménye, hogy azok a szerveztek, amelyek rendszeresen ReFS-t használnak, gyakorlatilag rászorulnak a Windows 10 Pro for Workstation vagy az Enterprise kiadás licencelésére, hiszen bármikor szeretnének újabb meghajtókat ReFS-szel formázni, szükség lesz erre a képességre. A Microsoft döntése annyi könnyebbséget ad, hogy a Fall Creators Update telepítésével a kötetek nem lesznek azonnal olvashatatlanok, újabbakat viszont már nem tudnak a felhasználók létrehozni - de a bejelentést az utolsó percre hagyni így is roppant barátságtalan, a FCU néhány héten belül landol, a változásra felkészülni nem triviális az érintett szervezeteknek.

A Microsoft egyelőre nem közölte a Windows 10 Pro for Workstations árazását, így egyelőre az sem világos, hogy a váltani kényszerülők pontosan mekkora kiadással számolhatnak.

Facebook

Mit gondolsz? Mondd el!

Adatvédelmi okokból az adott hír megosztása előtt mindig aktiválnod kell a gombot! Ezzel a megoldással harmadik fél nem tudja nyomon követni a tevékenységedet a HWSW-n, ez pedig közös érdekünk.