Szerző: Hlács Ferenc

2017. július 17. 11:36

Jövőre érkezhet a 200 dolláros, önálló Oculus headset

Új termékkategóriával hozna olcsóbb VR szemüvegeket a piacra az Oculus, a gyártó 200 dollárra árazott, teljesen önálló VR szemüvege 2018 elején láthat napvilágot - addig azonban több rivális is beelőzheti a céget.

Lejjebb tolná a VR belépési küszöbét az Oculus, a Facebook tulajdonában lévő cég az Ars Technica forrásai által is megerősített értesülések szerint egy új, elérhető árú termékkategória bevezetésére készül, amelyet a PC-hez köthető, felső kategóriás VR szemüvegek és a belépőszintet képviselő, okostelefonokra építő eszközök közé ékelne. A koncepció teljesen önálló VR headseteket körvonalaz, amelyekben a használathoz szükséges minden komponens beépítve megtalálható, a számításokhoz szükséges hardvertől a kijelzőkön át egészen a viselő mozgását követő szenzorokig. A hasonló eszközök így csatlakoztatott számítógép vagy okostelefon, illetve a fej körül himbálózó kábelek nélkül vehetők használatba - árukat pedig a gyártó jóval a jelenlegi csúcsmodelleké alá, 200 dollár környékére lőné be.

Az elképzelés persze nem új, ilyet vázolt fel a Google is az új generációs Daydream platform kapcsán: a keresőóriás is száműzné a telefonokat a szemüvegekből, és a teljesen önálló VR eszközök mellett teszi le a voksát. A hasonló terveket dédelgető Oculusnak tehát lesz vetélytársa, főként hogy a Google már májusi fejlesztői konferenciáján felsorakoztatta a koncepció megvalósítására szerződött gyártópartnereit is, akik között a Lenovo, illetve a Facebook-leány hagyományos vetélytársa a HTC Vive is ott van. Utóbbiak egyébként jelen állás szerint egy a Qualcomm által kiadott referenciaheadsetre építik fel saját termékeiket, azt azonban egyelőre nem tudni, felhasználja-e az Oculus a chipgyártó által kínált dizájnt, vagy egészen saját utakat jár. Az mindenesetre okot adhat a gyanakvásra, hogy az eddigi információmorzsák szerint a cég headsetjében is egy meg nem nevezett Qualcomm Snapdragon lapka dolgozik majd.

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

A területen az egyik legnagyobb kihívást a felhasználó mozgásának pontos követése jelenti, amely során nem csak a kisebb fejmozdulatokat, de esetlegesen a nagyobb mértékű elmozdulást is képes lekövetni az eszköz, például egy szoba falai között. Ezt a "nagy testvérek" mint például a PC-khez szánt HTC Vive, külső érzékelőkkel oldják meg, ugyanakkor ha a gyártók teljesen önálló készülékekről beszélnek, ahol a plusz hardvert legfeljebb az ahhoz tartozó kontrollerek jelentik, a szenzoroknak is csak a viselt-kézben tartott eszközökben juthat hely. Ilyen megoldásról Mark Zuckerberg már tavaly októberben is beszélt, azt a terület "egyik legnehezebb problémájának" nevezve, ugyanakkor azt is hozzátéve, hogy már rendelkeznek a technológiát demonstráló "demo" eszközzel. Miután jelen információk szerint a Facebook zászlaja alatt leghamarabb jövő év elején jelenik meg tömegpiacra szánt, önálló VR szemüveg, a cégnek bő egy év áll-állt rendelkezésére, hogy megoldja ezt a problémát.

A felhasználó térbeli pozíciójának meghatározásához a Google egyébként mind AR mind VR kezdeményezéseinél a Tango technológiájára támaszkodik, amely a beltéri navigációban már több esetben is bizonyított, ez dolgozik a cég VPS (Visual Positioning Service) megoldása mögött is, amely segít az egyes eszközöknek gyorsan és pontosan meghatározni helyzetüket a zárt terekben, épületekben. Utóbbi funkciót a cég néhány múzeumban és üzletben már kísérleti jelleggel élesítette. Hogy a Tango, illetve az arra építő, VR szemüvegekbe szánt Worldsense technológia pontosan hogy teljesít majd az önálló eszközökben egyelőre rejtély, a keresőóriás nem árult el róla sokat, mindössze annyit, hogy az "drámai előrelépést" hoz a fejmozgás-követésben és pozicionálásban.

Azt egyelőre nem tudni, hogy az új Oculus headset milyen szoftverplatformra épít majd, az ugyanakkor biztos, hogy a gyártónak jó lesz igyekezni, ha a termékkategóriában meg akarja vetni a lábát - a Google ugyanis már az idei ünnepi szezonra ígéri az első új generációs Daydream szemüvegeket. Az asztali HTC Vive-nak egyszer már sikerült beelőznie az Oculus termékét, és ha a Google-lel dolgozó cégeknek sikerül becsúszni készülékeikkel a 2017-es karácsonyfák alá, az önálló Oculus-szemüveg pedig valóban csak 2018 elején érkezik, akkor a Facebook csapata megint hátrányból indul majd.

Persze az ár és a tartalom is nagyon fontos kérdések, az utóbbi terén egyelőre homályos, hogy az Oculus mit tud majd kínálni, de egyelőre a Daydream sem tud olyan címeket mutatni, amelyekért ostromzár alá vennék a boltokat a vásárlók. A Facebook mindenesetre nem csak játékokban, esetleg immerzív filmes-videós élményekben gondolkodik, különböző közösségi szolgáltatásokat is kínál majd az eszközön, amelyekkel egyedivé teheti azt a piacon - ilyenek a már tavaly bejelentett Parties és Rooms VR közösségi terek is. Érdekesség, hogy a nyugati régiókkal ellentétben Kínában a készülék nem az Oculus, hanem a Xiaomi logójával kerül majd forgalomba, a cég pedig saját szoftverével is kiegészíti majd a terméket. A partnerség, illetve saját márkajelzésének elhagyása itt kifejezetten előnyös lehet a Facebook számára, hiszen a területen a Xiaomi brand jóval ismertebb, mint a VR-pionír vállalat logója.

További részletek hiányában egyelőre a 200 dolláros árcédula tűnik a legkecsegtetőbbnek a termék kapcsán, amely kifejezetten barátságos az A-tól Z-ig terjedő VR élményért cserébe - különösen ha a keresőóriással dolgozó gyártók nem tudják majd ennyire leszorítani áraikat. A Facebook nemrég a Rift népszerűségét is árcsökkentéssel próbálta növelni, a szemüveget, kontrollerekkel együtt már 399 dollárért kínálja.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról