Szerző: Habók Lilla

2017. június 26. 17:07:00

Bővül a Facebook csoport-adminisztrátorok eszköztára

Bejelentette Mark Zuckerberg az első olyan funkciókat, amelyektől a Facebook csoportok "jelentőségteljesebbé" válását vagyis az aktivitások növekedését reméli.

Több új funkcióval is bővítette a Facebook a csoportok adminisztrátorainak eszköztárát a múlt héten rendezett Communities Summit alkalmából - számol be róla a cég egy blogbejegyzésben. A csoportokat az egyik fő szolgáltatássá akarja emelni a közösségi óriás, mivel ahogy Zuckerberg a manifesztójában is megjegyezte és a mostani bejelentésekkel együtt is hangsúlyozta, ez a megoldás segíthet "globális közösségeket létrehozni", legalábbis a Facebook-vezér víziója szerint.

"Az elmúlt évtizedben arra törekedtünk, hogy a világot nyitottabbá tegyük és összekapcsoljuk. Még nem végeztünk, és továbbra is azon dolgozunk, hogy hangot adjunk az embereknek és segítsünk nekik kapcsolatba lépni egymással. De miközben mi haladunk, a társadalmunk továbbra is megosztott. Tehát most úgy vélem, hogy még nagyobb felelősséget kell vállalnunk. Nem elég egyszerűen összekapcsolnunk a világot, hanem azon is kell dolgoznunk, hogy együtt hozzuk közelebb a világot." - mondta Zuckerberg. A közösségektől a Facebook vezérigazgatója nem kevesebbet vár, mint hogy kezdjék el megoldani a szegénység, a járványok, a klímaváltozás problémáit, terjeszteni a szabadságot és a toleranciát, illetve megállítani az erőszakot - mivel "a közösségekben úgy érezzük, részei vagyunk valami magunknál nagyobb dolognak, hogy nem vagyunk egyedül, és hogy valami jobbért dolgozhatunk".

Az egyik problémát viszont az jelenti a korábbi manifesztum szerint, hogy az egymilliárd csoportfelhasználó ritkán keres önállóan új közösségeket, hanem inkább csak a barátaik meghívására csatlakozik hozzájuk. Hosszútávon a Facebook célja, hogy a csoportok jobban hasonlítsanak a rajongói oldalakhoz, finomabb ajánlórendszerrel rendelkezzenek és ösztönözzék a tagokat a csatlakozásra. A mérőszámot viszont a tagság mennyisége helyett az jelenti, hogy mennyire "jelentőségteljesek" ezek a közösségek Zuckerberg szóhasználata szerint, vagyis mennyire aktív a párbeszéd és a kapcsolatépítés a tagok között. Az új adminisztrátori funkciók és a későbbi fejlesztések elméletileg ezeket a célokat szeretnék befolyásolni.

Egyik újdonság, hogy a csoportok üzemeltetői a Group Insights funkcióval valós idejű statisztikákat kaphatnak a csoport növekedéséről és a közösség aktivitásáról, mint például a bejegyzések száma vagy hogy a tagok milyen napokon és azoknak mely időszakában a legaktívabbak. A fejlesztők reményei szerint az analitika ismeretében az adminisztrátorok könnyebben tudnak olyan "jelentőségteljes" közösségeket kiépíteni, ahol aktívabb a kommunikáció - erre szolgál az új bejegyzésidőzítő funkció is, amellyel a legforgalmasabb napszakban jeleníthetőek meg az üzenetek. A másik előnye az időzítésnek, hogy a csoportfelelősök egyszerre akár több bejegyzést is megírhatnak például hétvégén, amelyet később tesznek közzé.

Két újdonságot adott ki a Facebook a tagok kezelésével, pontosabban a felvétellel és az eltávolítással kapcsolatban. Az adminok számára a csoportba újonnan jelentkezők szűrése az egyik legidőigényesebb feladat a közlemény szerint, ezért a rendszerben több szempont szerint is csoportosíthatóak lesznek a jelentkezők, mint például nem vagy földrajzi hely szerint, és több tag együttes elfogadására, illetve elutasítására is lehetőség nyílik. Ez a szigorúan kötött csoportosítás azonban kizárhat a csoportokból olyanokat, akiket nem kellene, például az éppen költőzőket - jegyzi meg a TechCrunch. Nemrég jelent meg emellett az a funkció is, amellyel kérdés tehető fel a tagoknak jelentkezéskor, és ezzel szűrhetőek a trollok. Továbbá a közösséget nem előrevivő tagok a bejegyzéseikkel és a hozzászólásaikkal együtt is eltávolíthatóak lesznek a csoportból.

A csatlakozások előmozdítását a Facebook a linkelés opcióval igyekszik egyelőre elérni, amellyel például az átfedő tagsággal rendelkező vagy valamilyen szempontból kapcsolódó csoportok hivatkozhatnak egymásra, mint például a színházjegyeket eladó csoport a színházi élménybeszámolókra, vagy egy iskolai a hozzátartozó évfolyami csoportokra. Ahogy a közlemény is írja "ez még csak a kezdet", hogy a közösségek és a hozzátartozó "alközösségek" hogyan hozhatóak közelebb egymáshoz a felületen, úgyhogy ebben is, akárcsak a több csoportra vonatkozó funkcióban még fejlesztés várható.

Egyelőre a felsorolt új funkciókat nekünk még nem sikerült elérni, de valószínűleg ebben az esetben is fokozatosan terjeszti ki a cég a láthatóságukat - például a pár hete bejelentetett, jelentkezőket kérdéssel tesztelő funkció már elérhető. Nem csoda, hogy a Facebook csoportokban látja az egyik fontos fejlesztési irányt, mivel ezek nagy erősségei lehetnek a közösségi oldalnak a hírfolyam mellett, ahol nem a rokonok és az ismerősök, hanem az azonos érdeklődési körrel rendelkező tagok ismerkedhetnek és cserélhetnek véleményeket. Más olyan közösségi oldalak és alkalmazások is vannak, amelyek erre építik szolgáltatásukat (a Reddit kiváló példája a tematikus közösségi "magazinnak"), de a 2 milliárd körüli havi aktív felhasználót számláló Facebooknak van esélye a felhasználók átcsábítására, ha nagyobb hangsúlyt fektet a csoportok szolgáltatásaira.

a címlapról