Szerző: Habók Lilla

2017. június 6. 12:11

Átszabja a Microsoft a Skype felületét

Minden előrejelzés nélkül a Microsoft bejelentette, hogy az androidosok még júniusban új verziót kapnak a Skype-ból, majd nyár végéig mindenhol frissül a kliens. Az új változat jobban idézi a Messenger, a WhatsApp és a Snapchat megoldásait, a cég ezektől szeretné visszahódítani felhasználóit.

Megújítja a konzumer felhasználók Skype mobilalkalmazásának felületét a Microsoft. A frissítés júniustól kezdve folyamatosan jelenik meg az appokban, de egyelőre csak az androidos készülékeken, míg az iOS, Windows, Mac, Linux, webes és Xbox-verzió csak később következik - írja a Skype blogja. A változás főleg a felhasználóbarátabb megjelenésre irányul, de emellett a fejlesztők néhány funkción is javítottak.

Sokkal színesebb lesz az új felület, a felhasználó kiválaszthatja milyen színben szeretné megjeleníteni az appot, valamint a Highlight funkcióval a Messenger Day-ből már ismert módon kiemelhet a napjára jellemző képet vagy videót és ezt közzéteheti a címtárban mindenkinek vagy csak a kiválasztott csoportoknak - erre pedig az ismerősök emotikonokkal vagy személyes üzenetekkel válaszolhatnak. Az emotikonos reakció lehetősége megjelent a beszélgetésekben küldött üzeneteknél is, ugyancsak a Messengerhez hasonlóan.

Elérhetőbb helyen találhatóak továbbá a chatbotok és más kiegészítő lehetőségek egy keresős menüponton belül, úgy mint a matricacsomagok, az alkalmazásból indítható játékok és lejátszható filmrészletek - ahogy a blogbejegyzés hozzáteszi, az add-inok megjelenése piacfüggő és a jövőben ezek további fejlesztése várható. Emellett könnyebben kezelhető lesz az indítóképernyő, valamint a keresés a címjegyzékben. A változás középpontjában pedig az áll, hogy a csoportos chatbeszélgetések jobban áttekinthetőek, "személyre szabhatóak" legyenek - ezekkel az újdonságokkal pedig úgy tűnik, hogy a Skype szeretne a Messenger, a WhatsApp és a Snapchat kihívójává válni.

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori

Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

2012 óta a Skype azon dolgozott, hogy lecserélje a Skype alatt álló peer-to-peer architektúrát Azure-re, így a nem céges felhasználóknak szánt kliens és a Slack-versenytárs Teams már ugyanazt a backend infrastruktúrát használja, jegyzi meg a ZDNet. Egyelőre a céges Skype for Business megújításáról viszont még nincs szó, amely lényegében Lync szolgáltatás átnevezett változata, igaz, immár a közös infrastruktúrán. Amritansh Raghav, a Skype-ért felelős igazgató nem nyilatkozott azzal kapcsolatban a ZDNet kérdésére sem, hogy mi a terve a cégnek a vállalati megoldással, és tervezi-e ennek teljes vagy legalább részleges átalakítását.

A cég eddig a konzumer termék UI átszabásáról sem ejtett szót, pedig a nagy átalakítás részeként már három hónapja teszteli a rendszert 200 ezer felhasználóval, nagyrészt androidosokkal, akik a Skype felhasználói bázis nagy részét adják. Valószínűleg ez a frissítés képezte az alapját a Mingo projektnéven futó, korábban felfedezett alkalmazásnak - ezek szerint például a natív hívás nem valósult meg, de a chatfelület átalakítása és a botok használata már beépült az új Skype-ba. A Microsoft tervei szerint még júniusban minden androidos felhasználónál megújul, közvetlenül ezt követően pedig az iOS készülékeken is. Még a nyáron élesedik az új kliens Windows 10-en, Mac-en, Linuxon, weben és Xbox One-on is a cég előrejelzése alapján.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról

AKROBATA

5

Elrajtolt az Adobe AI asszisztense

2024. április 17. 12:40

Előfizetéses modellben használható az AI Assistant, ami a cég PDF-szerkesztőjébe és olvasójába épül be.