Már úton van a pénzküldés az iMessage felé
Ismerősök közötti pénzküldést és virtuális Apple Pay kártyát hoz az iOS 11. Az év végén érkező frissítéssel az Apple nem csak a Venmóhoz hasonló pénzküldésben utazó konkurenseknek, de a bankoknak is egyre nagyobb fenyegetést jelenthet.
Saját kezébe veszi a pénzküldést az Apple az iOS 11-gyel. A vállalat fejlesztői konferenciáján bejelentette, a mobil operációs rendszer új verziójával a felhasználók az iMessage-ben egymás között küldhetnek pénzt, amelyet egy virtuális Apple Pay kártyán tárolhatnak. Fontos kiemelni, hogy natív pénzküldésről van szó, mert a funkció eddig sem volt teljesen idegen az Apple üzenetküldőjétől, noha ahhoz eddig valamilyen külső fejlesztőtől származó iMessage appot kellett használni, mint például a Venmo vagy a Square megoldását, ezeket most az Apple Pay saját megoldása is versenyre hívja.
A cupertinói óriás azonban most úgy tűnik, elérkezettnek látta az időt, hogy a teljes platform felett átvegye az uralmat. Az újonnan bevezetett funkció, akárcsak az immár rivális megoldások, iMessage app formájában lesz elérhető, azzal a felhasználók nem csak küldhetnek, de kérhetnek is pénzt egymástól. A megoldás ráadásul a szövegkörnyezetre építve ajánlásokat is tehet, ha például kapunk egy üzenetet, miszerint tartozunk egy adott összeggel a küldőnek, az app automatikusan felajánlhatja a pénz elküldését. A pénztovábbításnál az azonosításra nem meglepő módon Touch ID-val van lehetőség.
Az AI és a nagy full-full-stack trend Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.
Az egész mögött természetesen az Apple Pay dolgozik, egész pontosan egy a szolgáltatás nevével fémjelzett új, virtuális kártya, az Apple Pay Cash Card. Erre a virtuális kártyára érkeznek az iMessage-en kapott összegek, illetve erről küldhetünk mi is pénzt az ismerősöknek - a pénzküldésre emellett az Apple Pay-ben regisztrált bank- és hitelkártyákkal is lehetőség van. A Cash Cardon tárolt összeg emellett a bankszámlára is továbbítható, sőt az Apple Pay-jel online vagy hagyományos üzletekben is elkölthető. A Recode értesülései szerint az Apple a versenytársakéhoz hasonló árazással indít, azaz bankkártyáról külön díj nélkül, ingyenesen küldhetünk majd pénzt az ismerősöknek, hitelkártya esetében azonban 3 százalékos díjat számol fel a vállalat.
Az új szolgáltatással az Apple többek között az említett, a PayPal tulajdonában lévő Venmóval, vagy a hasonló funkcionalitást kínáló Square Cash-sel is harcba száll. A vállalat az NFC-s mobilfizetésnél már a kezdetektől bezárta platformja kapuit a riválisok mögött, a peer-to-peer pénzküldésnél azonban nem engedhette meg magának ezt a luxust, így most utólag kell kézbe vennie az ökoszisztémát. Ebben valószínűleg a Cash Cardnak lesz kulcsszerepe, legalábbis amennyiben a cég nem engedi a konkurenciának, hogy ahhoz saját megoldásaikat is hozzádrótozzák: így egy helyre érkezhetnek az iMessage-en kapott pénzek, egy helyről fizethet a felhasználó a sarki boltban és a webshopban és szükség esetén egy helyről kell bankszámlájára továbbítania a kapott összegeket.
A versenytársaknak persze komoly erőssége, hogy nem csak iOS-en, de Androidon is elérhetők, az Apple-nek mindenesetre bőven elég, ha saját háza táján át tudja venni a vezetést. Mindez ráadásul a mezei p2p pénzküldésnél jóval ambiciózusabb terveknek is megágyaz, az Apple kvázi banki funkciókat is ellát majd a jövőben - egy napon talán új generációs pénzintézetté is kinövi magát a gyártó. Mindeközben az Apple Pay elfogadóhelyek száma is gyarapszik, a vállalat szerint az Egyesült Államokban idén év végére a kiskereskedők több mint felénél lesz elérhető a megoldás. Az iMessage-be a pénzküldés lehetősége tehát az iOS 11-gyel érkezik, várhatóan idén év végéhez közeledve.