Szerző: Habók Lilla

2017. május 16. 11:14

Adatvizualizációs céget vásárolt a Prezi

Az Infogram és a Prezi is a vizuális kommunikációval foglalkozik, ezért a két cég szerint a felvásárlással egyszerűbb lesz megoldani, hogy "mindenki könnyen és gyorsan tudjon látványos és érthető infografikákat készíteni". Ehhez az Infogram hozza az adatvizualizációt, a Prezi pedig adja a prezentációs szolgáltatást.

Felvásárolta a Prezi az egyszerű infografika készítésről ismert Infogramot, amely egyben az első akvizíció a magyar gyökerű prezentációs cég történetében. A közös munkától a közlemény szerint azt várják, hogy a felhasználók még könnyebben tudják az adatokat vizualizálni a jövőben, mivel a közös metszetet az alapítók abban látják, hogy eddig is mindkét cég a vizuális kommunikációval foglalkozott - csak az egyik adatokból készít grafikonokat, illetve infografikákat, a másik pedig a prezentációkat teszi látványosabbá.

"A Prezit az fogta meg az Infogramban, hogy ugyanazon dolgoznak, mint mi. Azaz egy olyan eszközt fejlesztenek, ami a vizuális kommunikáció előnyeivel segít, hogy jobb döntéseket tudjanak hozni az emberek. (...) Ismerjük a mondást, hogy egy kép felér ezer szóval. Az adatok pedig hitelesítik a képet, az elmondottakat. Ezért fontos, hogy az adatokat úgy mondjuk el, hogy azok megmaradjanak: elmesélve. Erre jó az Infogram és a Prezi találkozása" - mondta Árvai Péter, a Prezi vezérigazgatója és társalapítója.

Az Infogram 2012-ben indult Lettorszgából, azzal a céllal, hogy kifejezetten az adatok könnyen befogadható megjelenítését segítse. Az adatokat importálni is lehet vagy API segítségével más programokból feltölteni a fájlokat, majd ezekkel grafikák, térképek és diagramok is létrehozhatóak, illetve szerkeszthetőek felhőből vagy asztali verzióból. A honlap külön felhasználási esetekként sorolja fel a média, a marketing, az oktatás, a jelentéskészítés és a csapatmunka területeit. A 3 milliós ügyfélbázissal rendelkező cég előfizetői közt található például a LinkedIn, a Skyscanner és a Symantec is - összesen eddig 5 millió infografika készült a felületen, a havi látogatók száma pedig meghaladja a havi 50 milliót.

01:07
 

What is Infogram

Még több videó

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Főleg tehát a vállalati területet és nem a lakossági felhasználást célozza meg az Infogram, és a csomagárak is erre szabottak. Az adatvizualizációs eszközök előfizetése felhasználónként havi 19 dollár, a főleg marketing és média cégeknek ajánlott üzleti verzió pedig felhasználónként havi 67 dollárba kerül, amelyben egyedi megosztási és megjelenítési lehetőségek vannak, illetve a cégre szabott analitika. A harmadik, nagyvállalati csomag külön rendelhető a megállapodott árért, és már személyes kapcsolattartót és saját sablonokat is tartalmaz.

Korábban is tapasztalható volt már a két cég partneri viszonya, tavaly például közösen indítottak webináriumot arról, hogyan lehet az adatokat hatásosan megjeleníteni Preziben például vizuális metafórák segítségével. A két cég alapítói akár innen is kaphatták az ihletet, hogy közös munkával akár többet is ki lehetne hozni a jelenleg 85 millió felhasználóval rendelkező prezentációs eszközből.

A közlemény szerint a két cég külön működik tovább, az Infogram megtartja lettországi székhelyét is - a felvásárlás pénzügyi részleteiről viszont nem közöltek adatokat. A jövőben olyan megoldások várhatóak a szorosabb együttműködés során, amellyel a "történetmesélés" mellett a Preziben megjelennek az adatvizualizációt és az infografika-készítést megkönnyítő eszközök is. Emellett a prezentációs cég további befektetéseket is tervez a bejelentés alapján, hogy tovább fejlessze a céget - olyan kutatásokat is szeretnének elindítani "aminek eredményeként Lettországban egy Adatvizaulizációs Kiválósági Központ (Data Visualization Center of Excellence) jön létre". Az új funkciók vélhetően a Prezi vállalati felhasználóit célozzák, és így Pro vagy a Pro Plus csomagokból lesznek elérhetőek, amelynek előfizetése jelenleg havi 20-30 dollár, illetve az egy hónapja elindított Prezi Next verzióból, amelynek Premium csomagja havi 59 dollárért már analitikai megoldásokat is tartalmaz. Előfordulhat azonban az is, hogy ha az új funkciók elkészülnek, akkor a Prezi átgondolja a meglévő csomagajánlatokat.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról